Colleen Hoover - Verity

Colleen Hoover - Verity

Esetleges spoiler veszély!

"A bűnökben az a jó, hogy nem kell azonnal vezekelni értük [...]"

Nagyjából félúton járva közöltem a barátnőmmel, hogy nagyon bejön eddig a történet, bár már előre látom, mi lesz a vége. Aha... Na, nem az lett!

Imádtam, hogy már az eleje kellően beteg, de még pont a nekem tolerálható szinten (mondjuk itt azért kissé elgondolkodtam, ez vajon mennyire normális).

Lowen egy teljesen átlagos, visszahúzódó és nyilvánosságot kerülő kezdő író. Már az első részben várja a kecsegtető lehetőség - le van égve, kell a pénz, és van egy kiadó, aki egy jó ajánlattal áll elő. A kérdés, hogy bevállalja-e ezt a kissé diszkomfortos, ám annál jövedelmezőbb munkát, és ha így dönt, mi lesz ennek az ára.

Jeremy ugyan nem író, mégis ott van a megbeszélésen, amin a szóban forgó ajánlatot tárgyalják - ugyanis ő a világsikerű írónő, Verity férje. Az írónőé, aki rejtélyes okokból nem tudja folytatni elkezdett regényét, így kiadója társszerzőt keres azok befejezéséhez.

Low, hogy behatóbban tanulmányozza a nő irodájában szétszórt jegyzeteit és azonosulni tudjon a karakterekkel, elutazik a családhoz, ahol nyomasztó érzés keríti hatalmába. Napról napra többet tud meg a nő és vonzó férje kapcsolatáról, és nemcsak a regényhez, hanem annál valami sokkal ijesztőbbhöz is közel kerül, csak hogy magát Jeremyt ne említsük.

Mi történt a pár ikreivel, és vajon igazat beszél-e ötéves kisfiuk, Crew? A valóság és a képzelgés határán egyensúlyozó Lowen (aki amúgy alvajár, csak hogy fokozódjon a parafaktor) egyre kíváncsibban veti bele magát a bizonyítékok keresésébe és végigizgulhatjuk vele a kutatást, hogy sikerül-e hiteles nyomokra bukkannia.

Vajon meddig tekerhető úgy a valóság, hogy még bizton állítható, hogy az az, és nem pedig egy alternatív verziója, amivé mi csavartuk?

"Az emberek abban a hitben házasodnak, hogy hosszú, boldog élet vár rájuk egymás oldalán. De mi van, ha a sors más lapokat oszt? Tartani kell magunkat az eskühöz mindenáron, halálunk napjáig?"

Ez nem az érzékenylelkületűek könyve. Nem a friss anyukáké. Nem is azoké, akik Colleen Hoover megszokott romantikus stílusát várják tőle.

A vége:

1.- agyeldobós 🤸🏻‍♀️ , aztán

2.- agy összeszedős 🧘🏻‍♀️ , hogy

3.- tovább agyalhass, vajon ez miazatyaúristenvooolt 🤷🏻‍♀️ ?

Ui.: Ne higgy a szemének! fanoknak kötelező!!!

Jón Kalman Stefánsson - Ásta

Jón Kalman Stefánsson - Ásta

"Tintaszínű feketével tartom fent magam, cigaretta utáni vággyal és Nina Simone-nal."

Hogyha abban a bizonyos utolsó pár percben életed filmje leperegne úgy, hogy abból könyvet írnál izlandi módra, az az Ásta lenne.

Érzelemgazdag, filozofikus, kapcsolódásokat átszövő és nagyon emberi. A halál Stefánsson írásainak olyan szerves része, mint a születés vagy a szexualitás, és olyan művészien emeli át az olvasó figyelmét egyikről a másikra, hogy bár az néha meglepő, valójában mégis teljesen természetes.

Az olvasásélmény ahhoz hasonlatos, mintha fél tucat ember mikroszkóp alatt figyelné ugyanilyen számú növény felépítését annak más-más életszakaszaiban, de a labor egyik pillanatban a fagyos táj lenne, máskor meg egy szivarfüstös, halvány fényű nappali jazz zenével.

Az emlékekbe zuhanás középpontjában Sigvaldi (az apuka) áll, de minden kapocs Ástához vezet - így vagy úgy.

Stefánssonhoz jegyzetfüzet kell és bekuckózás egy meleg takaró társaságában - semmiképp nem két feladat közti rohanásból könyv elé beesés. Bár lassú mederben csordogálás jellemzi, mégis jóleső a léleknek ez a béke és kiszakadás a közösségi média impulzivitásából, mert visszaránt és leföldel.

Jozef Karika - Félelem

Jozef Karika - Félelem

"A gyerekkor mindenkit utolér, különösen, ha annak idején megégette a fagy."

Ha valaki azt mondja nekem Karika olvasása előtt, hogy több horror címkés könyvet is el fogok olvasni, egészen biztos, hogy nem hittem volna neki. Ilyen emészthető, és mégis para módon írni viszont tényleg művészet, ezért kíváncsian folytattam a felfedezőutam ebben a zsánerben.

Ugyan A hasadék és a Félelem nagyon hasonlítanak, mégis megvan mindkettő sajátossága, ami utóbbi esetében a gyerekkori trauma, a rekord hideg tél illetve az azzal járó atmoszféra, és a veszélyben lévő gyerekek.

Jožo Karský 35 éves férfi, aki sikertelen kapcsolata után ellátogat az üres szülői házba abba a kis izolált faluba, ahol felnőtt. Azonban a múltja elől senki nem menekülhet - napjait egyre inkább a beszűkülés és a félelem járja át, köszönhetően a 27 év után ismét lesújtó erőnek, ami emberáldozatokat is követel. 

Három gyerekkori barátjával ismét találkozik, akik aztán mind a múltbeli, mind a jelenlegi események részeseivé válnak - ők így négyen együtt próbálnak rájönni, mi lehet a közös a régi és a mostani esetekben.

Nagyon kíváncsi voltam, merre fognak kifutni a ködös, emberi fantáziát csiklandozó szálak, mivel már csak pár oldal volt hátra, és még akkor sem volt egyértelmű számomra.

Nem mondom, hogy elégedetlen vagyok a befejezéssel, mert ez az inkább pszichológiai irány is igencsak elgondolkodtató (mennyi mindent átír egy megváltozott narratíva!), másrészt ennek köszönhetően vált még különbözőbbé A hasadéktól, aminek örültem. Ennek ellenére úgy érzem, lett volna még ebben több; kicsit kurtára/összecsapottra sikerült a befejezés, mégis, a felépített előzmény nekem hozza a várt szintet. Itt tehát nagyon is érvényesül az a gondolat, miszerint az út a fontos, nem a cél.

Jozef Karika egy, (szerintem) még mindig alulértékelt fiatal író, aki könnyed, lazán hétköznapi stílusával teremt nyomasztó, súlyos hangulatot, és teszi mindezt úgy, hogy semmi művit, extremitást nem kell bevonnia ahhoz, hogy az oldalakhoz tapassza az olvasót.

Ha ez az első könyved az írótól, ezt se este kezdd el olvasni!😄

Tea Stilton - Emlékek bűbája (Varázslatok földje 3.)

Tea Stilton - Emlékek bűbája (Varázslatok földje 3.)

Azon kaptam magam, hogy kiolvastam unokahúgom új könyvét és még jól is esett!

Ha szeretted anno a Witch-et, és a Totally Spice-on nőttél fel, felnőttként pedig a high fantasy-k rabja vagy (és a "mini me"-d is hasonló beállítottságú), ne hagyjátok ki semmiképp!

A történet főszereplője Kalea, a vörös hajú, szégyenlős, visszahúzódó, de nagyon jólelkű lány, aki testvéreivel együtt nem utolsó sorban hercegnő is. Egy iskolai játék során a többi osztálytársa és kiszemeltje, Alexander előtt kellene szerepelnie, de visszavonulót fúj. Gyorsan felismeri, hogy iszonyatosan zavarban van, sőt, tulajdonképpen féltékeny is.

Az öt lánytestvér, (köztük Kalea) őrzi a varázslatot, melyre maga a Varázserő választotta ki őket. Mindegyikőjüknek van egy-egy különleges állata, akivel kapcsolódni tudnak, ám rájönnek, hogy sötét varázslat áldozataivá váltak - varázsmedáljaik csődöt mondanak, állataikkal pedig nem működik az eddigi kommunikáció.

Ellenségük, Egor valamiben mesterkedik, sötét erővel próbálja ellehetetleníteni a Varázslatok Földjén élő Őrzők életét, akik épp az üdítő nyári szünetre készülnek.

Vajon mi kell ahhoz, hogy a lányok visszataláljanak kedvenceikhez és megtörjön a varázslat? Ráébred-e Kalea, miben rejlik saját ereje és szerethetősége?

Szuper kis tanmese a 6-8 éves korosztály csajszijainak, akik már izgalommal követik a sulis történéseket, de azért még kedvenc plüsseik mellett érzik az igazi biztonságot elalvásnál.

Az olvasást egyébként színekkel és extra dizájnnal kiemelt szavak segítik, így igazán jó kedvcsináló kezdő olvasóknak.

Roberto Bolaño - A harmadik birodalom

Roberto Bolaño - A harmadik birodalom

Spoilert tartalmazó ajánló!

Laza, könnyed kikapcsolódás, pörgő események - ezek nem jellemzik Bolaño naplóregényét.

A húszas évei közepén járó pár, Udo és Ingeborg spanyolországi kiruccanásukra, első közös nyaralásukra érkeznek abba a hotelbe, ahol a fiú tíz éve szüleivel üdült. Már a felvezetés vázolja, hogy főszereplőnk, a pár férfi tagja nem egy szociálisan érzékeny, elfogadó karakter, amin erősít az egyre nagyobb teret kapó háborús stratégiai játéka, A harmadik birodalom, amit a nyaralásra is magával visz. Ennek köszönhetően kivonja magát egy csomó programból, és szobájában tölti az időt, mondván, készülnie kell az év végi versenyre - nem veszíthet.

Röviddel az érkezésük után történik AZ incidens, ami végigkísér minket még egy darabon - a helyben megismert másik pár férfi tagja, Charly eltűnik. Már ez rányomja a bélyegét az események hangulatára - Udo-ra, mint rossz ómenre tekintenek a dolgozók, stílusa pedig továbbra sem túl megnyerő.

A srác egyre jobban belefeledkezik saját kis világába, ami odáig jut, hogy végül teljesen dezorientálttá és fásulttá válik, az egyre hosszabb és kaotikusabb éjjeleket pedig unalmas, üres, rövidebb nappalok váltják.

" [...] kizárólag magamat láttam és éreztem világosan. Minden mást lebombázott egy sötét valami; forgatáshoz készült díszlet lett belőle, amelynek – úgy láttam – visszavonhatatlanul enyészet és feledés lesz a sorsa. Az volt akkor a kérdés, hogy mit keresek én ebben a nyomorúságban."

Az általános hangulat lehangoló, egyre világosabbá válik, hogy nem látják szívesen a fiatalembert a hotelben, ahol a tervezettnél jóval több időt tölt különös játékpartnere társaságában - a strand vízibicikli kölcsönzőjét üzemeltető "Égettarcú" (látszik, hogy nem friss könyv) csatlakozik hozzá a játékban, amiről mindeddig úgy hitte, kétség kívül csak ő nyerhet.

Ingeborg a nyaralás végén visszatér Németországba, Udo pedig marad, és reménytelenül próbálja becserkészni a hoteligazgató csinos feleségét, Frau Elsét, akit végig az általa felépített "mrsmegközelíthetetlenderoppantvonzó" aurában mártózva láthatunk.

A történet végül nem az eltűnt Charly megtalálásáig, hanem a játék végéig tart, és csak találgathatunk, milyen irányt vesznek a történet homályosan futó szálai.

Nekem meglepő volt a befejezés - annyi felesleges feszkóval találkoztunk egészen addig, hogy nagyobb csattanóra vártam. Emellett viszont abszolút átjött ez a nihil, amiben emberünk leledzett, nagyon szemléletes volt a lefestett kép a hotel szezonok közti változásáról, és kaptunk egy adag helyi életérzést is Bárány és Farkas személyében, habár igazán mélyen senkit nem ismertünk meg.

Mondanám, hogy micsoda személyiségfejlődést láthattunk, de amúgy nem, bár kétségtelenül megtörtént. A szétcsúszott war gamer után éles váltással megkaptuk az észhez tért verziót, aki, mintha mi sem történt volna, visszatért a szürke hétköznapokba Stuttgartba.

Fogok még Bolañot olvasni, de A harmadik birodalom hagyott bennem némi hiányérzetet.

Natalia Sherba - Fenissa és az Álmos Ház

Natalia Sherba - Fenissa és az Álmos Ház

Varázslatosan sokszínű, agykápráztató "leckekönyv" az eddig lustább fantáziának. Olvasás közben szinte érzed a megteremtett világ részletgazdagon kibontakozó miliőjét.

Fenie álomvilágát a megszokottól eltérő lények és egy rendhagyóan működő birodalom határozza meg. Szép lassan kibontakozik előttünk ez az alternatív valóság - kiderül, hogy a lány álmai nem átlagosak - főszereplőnk okkal érkezik egy fontos rendezvényre és helyszínre álmában. Ezt követően egyre gyakrabban és hosszabb időre alszik el a lány, és tér vissza igencsak valóságos álmaiba. Vajon meddig marad mindez titokban, és meddig tarthatók elzárva az általa tapasztaltak?

Ha szereted, amikor körülfonnak a mesés illatok és ízek, és a képzeletvilágodba belefér az Alice csodaországban őrültsége, vagy szereted Erin Morgenstern stílusát, akkor semmiképp ne hagyd ki!

A történet elején tömény lehet a sok kép - szükséged lesz fantáziád beindítására, mivel fontos a megfelelő fokú bevonódás, de hát ezt csak nem rójuk fel egy fantasynek!

Ugyan tudtam, hogy a megjelölt korosztály szerint gyerekeknek is szól a könyv, mégis igazi felnőtt mesének is érzem. Megmutatja, miért szuper felvállalni magadat akkor is, ha nem vagy szokványos, megszeretni a "szupererőd", és kitartónak lenni. Figyelni a világ csodálatos szimbólumrendszerére és hallgatni a megérzéseidre megéri.

Számomra érdekes volt és pozitív értelemben véve nem teljesen kiszámítható, hogy Fenie kikben bízhatott a későbbiekben meg. Ezt kissé az is bonyolította, hogy folyamatos bepillantást nyerhettünk az ébren töltött életébe is, és hogy milyen nehéz dolga lehet egy csendesebb, perifériára kerülő tizenévesnek a "menő" társaságokkal szemben.

Miután végeztem az olvasással, feltettem magamnak a kérdést: vajon hol szabunk határt az álmok és a valóság között, és szabad-e egyáltalán e kettőt teljesen külön kezelni?