A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja📘🔮

Második olvasmányom az írónőtől, és ezúttal sem csalódtam!

Ez végre egy olyan dark fantasy, ami egyedi hangulatának köszönhetően elkülönül napjaink felkapott műveitől - boszorkányság, szellemvilág, kirekesztettség, uralkodni vágyás és bosszú jelenik meg a lapokon tökéletes arányban. A. G. Slatter különálló köteteit azonos világon belül kell elképzelni, ami a Kalász. 

Azért fogott meg A Holtak Grimoárja, mert lassan, de az érdeklődést fenntartva bontakozik ki a cselekmény, miközben csodálatos módon érinti a halál témáját és az elmúlást az élők és a holtak oldaláról is.

Silverton városát a Briar család vezeti - tagjai többgenerációs boszorkányok. A városba érkező első Briarek annak idején felkarolták és rendbehozták az akkor pusztulás áldozatául esetteket, amivel együtt el is fogadtatták magukat a helyiekkel. Utódaik is gondoskodtak saját biztonságukról ilyen-olyan módon, miközben jól működő rendszerük szerint irányították a népet.

Igen ám, de a jelenben a négy lány unokatestvér idő előtt komoly döntéseket kell, hogy meghozzon - nagyanyjuk, Gisela váratlanul meghal, és rájuk hagyja a teljes kormányzást, és hagyatékul egy csomó elvarratlan szálat.

Ellie az egyetlen a lányok közül, aki nem rendelkezik semmilyen varázserővel, nagyanyja temetése után mégis megváltozik valami.

A hirtelen jött képesség átok és egyben áldás is lehet, de míg rájön, melyik áll közelebb a valósághoz, különös dolgok történnek Silverton külső, tanyasi vidékein. Úgy fest, a baj egyre közelít, a nyomás és a felelősség egyre nagyobb, és annak ellenére kell komoly döntéseket hozni, hogy a Briar Boszorkánynak kinevezett unokatestvér, Audra még teljesen új és tapasztalatlan vezetői szerepében.

A háttérben megismerjük a felmenők közül Sandort (kicsit olyan Tündérkeresztanya beütésű volt, nagyon szerettem), ez a feltételezhetően magyar szál ötletes volt, és a távoli nagyapa felbukkanása élőbbé, folytatólagosabbá tette a többszáz évvel ezelőtti történelmet.

Többször eszembe jutott az 1700-1800-as évek uralkodói miliője, amiben szintén rengeteg hatalmi harc, titok és érdekvezérelte döntés volt jelen. A könyv egyébként meghatározhatatlan korban játszódik - lehetséges a máglyahalál, mégis modern világképpel rendelkeznek a főbb karakterek.

A relatíve lassú kezdés után az utolsó szakaszban olyan csavar van, hogy onnantól fogva letehetetlen volt számomra a könyv. A korábban elejtett apró részletekre is választ kapunk ebben a boszis-gótikus, mesékkel tarkított történetben, amit ajánlok minden, a zsánert kedvelő könyvmolynak.

Többen hasonlítják az írónő stílusát C. J. Cooke-éhoz, és valóban van átfedés, viszont így, hogy a második könyvet is elolvastam tőle, azt látom, hogy a felvezetés és a karakterrajzok sokkal "puhábbak", részletesebbek, és így könnyű azonosulni mind a főszereplővel, mind pedig a (szintén meghatározó) mellékszereplőkkel.

Le a kalappal a borító készítője (Varga Balázs) előtt is; szerintem sikerült felülmúlnia az eredetit - sokkal kifejezőbb és szebb lett a magyar változat.

Sharon Saline - Amit az ADHD-s gyereked szeretne, ha tudnál

Sharon Saline - Amit az ADHD-s gyereked szeretne, ha tudnál

Az írónő klinikai szakpszichológus, aki az ADHD-s gyermekek kezelésével foglalkozik, és a terület szakértője. A könyv az általa előszeretettel használt ötlépéses módszert veszi alapul, aminek lényege, hogy a szülők effektíven tudjanak gyermeküknek segíteni a kihívást jelentő élethelyzetekben úgy, hogy maguk is empatikus résztvevőivé váljanak a folyamatnak.

Ezen a technikán kívül találsz jópár olyan példát és gondolatot, ami kiindulási alap lehet, hogyha most találkozol először az ADHD okozta nehézségekkel, és tanácstalan vagy, merre indulj el. Fontos, hogy szülőként mindenekelőtt tisztában legyél a gyerek viselkedésének hátterével, és te magad is szilárd, megingathatatlan alappá válj, akire támaszkodni lehet.

Többször elvándorolt a figyelmem – tisztában vagyok a témával, mégis túl amerikainak éreztem a gondolatmenetet. Sokszor inkább találtam általános gyereknevelési útmutatónak, mint igazán kézzelfogható, specifikus megoldásnak, és úgy tűnt, a megszólaltatott gyerkőcöket olykor kézenfekvőbb gyógyszeresen kezeltetni a szülőknek, mint türelmet tanúsítani és rájönni, hogyan kell megértően fordulni hozzájuk. Mi olvasóként nem ismerjük az említett fiatalokat, de a kiragadott gondolatok olyan kétségbeesett gyerekek benyomását keltették, akiknek a világon a legjobbat az tenné, hogyha felszabadult gyerekekként, stressz és nyomás nélkül kibontakozhatnának, és megértő fülekre találnának saját családjuk környezetében.

Van, hogy a legrosszabb minta maga a szülő, és hiába próbál a gyerekkel példát statuálni, ha ő maga sem képes betartani az általa meghatározott szabályokat.

Tudom, ez már egy új beszélgetést kívánna, de azt látom, hogy a hétköznapok kismillió impulzusa és zaja senkinek sem tesz jót, hát még a nem kifejlett idegrendszerrel bíró gyerekeknek – ez a könyv is inkább arról győzött meg, mennyire fontos a természettel és az egymással való kapcsolódás és beszélgetés, lelassulás – hogy meg is halljuk a másikat. Az iskolában is könnyebb felcímkézni a gyereket, mint belátni, hogy a gyakran még mindig tekintélyelvű oktatás csődöt mond az új generációnál.

Egyébként hazánk oktatási rendszere sajnos sokkalta kevésbé támogató/jól áramló a szakemberek egymással való együttműködésében, mint az USA-ban. Ott egymást segítve, gördülékenyen és viszonylag gyorsan bejut a rendszerbe a diák, majd a kapott eredmény után támogatásban részesül az iskolai oldalról. Bár elméletileg ez itthon is működik, a gyakorlat még mindig mást mutat – kevés a szakember, a szülő pedig multitaskol, hogy hogy oldja meg a gyerek életét a lehető legélhetőbb módon.

Annak ajánlanám olvasásra Saline írását, aki nehezebben találja meg a közös hangot a gyerekeivel, ahol valamelyik oldalon hajlamos az a bizonyos húr hamarabb elpattanni, és aki szeretne kapaszkodót találni, hogy higgye, nincs minden veszve.

Ha azonban sokrétű, konkrétabb feladatokra számítasz érintett szülőként, nem ez a könyv fogja elhozni a megoldást számodra. Egyszer érdemes elolvasni, de nem az a sokszor újralapozós fajta.

Daniel Pinchbeck • Sophia Rokhlin - A Lélek Indája; Ayahuasca

 🍵🌿

Daniel Pinchbeck • Sophia Rokhlin - A Lélek Indája; Ayahuasca

Mikor mondjuk azt, hogy egy anyag drog, és honnantól válik orvossággá? Hihetünk-e valamiben, ha tudományosan jelenleg nem megfogható és bizonyítható a hatása, mégis évszázadok óta működik? Mi alapján dönti el egy adott ország, hogy egy szer legális-e vagy sem, ha előbbi (pl. cigi, alkohol) sokkal károsabb az emberiségre nézve, mint az utóbbi (bizonyos rituális tudatmódosítók)?

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettem fel, miután feltérképeztem a rejtélyes amazóniai sámánizmus egy szeletét, az ayahuasca történetét, és az azt övező kultúrát vizsgáló könyvet. Nulla elvárással vetettem bele magam, mert őszintén kíváncsi voltam arra, hogyan lehet hiteleset alkotni úgy, hogy jelenleg is szürke zónában említhető a növény használata, az arról megjelenő történetekre pedig a mai világunkban vagy megvetés, vagy direkt elutasítás a válasz.

„A drogok elleni háborút leginkább úgy értelmezhetjük, mint egy magasabb szintű, kontrollon és fegyelmezésen alapuló uralmi rendszer olyan eszközét, mely az aktuális status quót és egy adott, társadalmi-gazdasági rendet hivatott fenntartani.”

Az írópáros a lehető legtöbb oldalról ragadta meg az ayahuasca szent italának bemutatását: kulturális háttér, társadalmi megközelítés, személyes élménybeszámolók, kutatások, környezetvédelmi kérdések is tarkítják az egyébként is sokszínű fejezeteket, amik kitérnek a hoasca különböző vallásokban megjelent szerepére, vagy például arra, hogy bizonyos betegségeknél milyen módon kerül képbe a főzet.

Természetes közegén túl megismerhetjük az erre alapuló új, spiritualitással átszőtt vallásokban is, de nem marad ki a sarlatánok és a neo-sámánizmus vonala sem, melyben sokan pénzhajhász módon, a tradíciókat eltiporva akarnak érvényesülni. Lesz egy általános érvényű szabály valaha arra, hogy a hagyományok meddig férhetnek meg a rohanó hétköznapokban új köntöst öltve, vagy egyszerűen ide is csak úgy betoppanunk, és pofátlanul kisajátítjuk azt, amit az esőerdő lakói generációk óta féltve őriztek?

Tetszett, hogy sok a forrás a könyvben, mivel – köszönhetően a gyorsan alakuló világunknak, és az ayahuasca még nem fixált helyének abban –, olykor kicsit „New Age-láz” hangulat kapott el. Beugrottak azok a könyvek, amik a kétezres évek elején népszerűsítették a spiritualitást, de utólag visszaolvasva kevésbé mérvadóak az abban olvasottak, mert annyira kezdetleges fejtegetések voltak. (Sajnos ez elkerülhetetlen, ha egy, még alakuló területről olvasunk.)

A „modern, nyugatiasan gondolkodó” olvasók számára nehéz valóssá tenni bizonyítékok hiányában egy teljesen eltérő világot úgy, hogy az ne tűnjön humbugnak, viszont a rituálék, a látomások, melyeket a növény okoz, mégis behatárolhatatlanok – nem fizikálisan megfoghatók, és csak elemeiben bizonyíthatók. Ha mindenáron erre akar a tudomány törekedni, talán épp ezzel töri össze az egyik alappillérét, hiszen laboratóriumban tesztelni egy szer működését ugyan lehetséges, azonban reprodukálni a sok generáció óta hordozott bölcsességet, természetfeletti tudást és a vizuális, gyakran racionálisan nézve szürreális képek valódiságát már kevésbé, így majd jó eséllyel egy steril, de keretek között engedélyezhető „formulát” fogunk kapni.

Habár feltételezésekkel és egyelőre nem kitalálható elképzelésekkel is találkozunk, hasznos információkat, tudást és talán több nyitottságot is bőven ad nekünk, ha A Lélek Indája nyomába eredünk, úgyhogy érdemes elolvasni a könyvet, mert felér egy NatGeo-s doku-sorozattal!

Fabio Volo - Járok egyet

Fabio Volo - Járok egyet

Van a kapunyitási krízis, meg az életközepi válság. Na, a főszereplőnk élete valahol e kettő között mozog.

Nico 28 évesen levelet ír öt évvel későbbi önmagának. Önelemezgetés ez a javából - elakadás, de felelősségek nélküli lebegés is a változásmentesség kamukomfortjában a túl komolyan hangzó "harminc" előtt.

Cenzúrázatlan, helyenként jólesően közönséges szöveg, szórakoztató humor, közepesen fontos csajozós kalandok, amiken keresztül egy húszas évei végét taposó szingli srác agyalásai tárulnak elénk. Élete megélései színes, (ámde komfortzónát nem átlépő) skálán mozognak - van, hogy minden szürke, borús és tompa, máskor meg tűzijátékhoz hasonló színeket ölt, és az összes apró eleme csodálatos. Kéne valamit változtatni, vagy pont azt bánja meg az ember, ha feladja az épp elég kényelmes életét valami kiszámíthatatlanért? 

"Ha mindent itt hagyok, bátor vagyok vagy menekülök? Maradni és energiát fektetni abba, amit csinálok, az bátor dolog, vagy azt jelenti, hogy megadtam magam?"

"Nem tudom, hogy a biztonság ellensége vagy barátja-e a szabadságnak."

Átlagos, hétköznapi dolgokról ír Volo, amikkel könnyű azonosulni, és lényeges, már-már filozofikus kérdéseket tesz fel, amikre nem is olyan biztos, hogy létezik megfelelő válasz.

Ez a levélregény érdekes korrajz is; eredeti nyelven 2001-ben jelent meg, itt még a videotékába járás, az "alig internet" és a telefon telefonálásra való használata a módi (amúgy nem furcsa, hogy ez már furcsa?), mégis előrevetíti a mai modern világot, amiben a minket érintő nagy kérdések valahol mégis ugyanazok, még ha a körülmények változtak is.

Jó volt Nico gondolataiba betekintést nyerni. Biztosan sokakban fogalmazódott már meg, hogy milyen jó, hogy hasonlóan kósza és elsőre talán értelmetlennek tűnő gondolataikkal nincsenek egyedül. Hogy más is kattog teljesen banális hülyeségeken, amíg a külvilág embere rohan és jóval súlyosabb élethelyzetekkel van elfoglalva. De ha már itt tartunk: mitől lesz egy élethelyzet "megfelelő" komolyságú? 

A Járok egyet olyan, mintha egy távoli ismerősről olvasnál, egy volt osztálytársadról, aki önmagát keresi, míg halál lazán leírja a leggázabb sztorikat is, teszi mindezt úgy, hogy egy percig sem szégyenkezik miatta. Aztán lapozol párat, és mintha rólad szólna. (Vagy magadról jópár éve.)

Természetesnek hatott, rengeteget nevettem rajta, a végén pedig az élet nagy kérdéseit kaptam hanyagul elém vetve egy instrukcióval, hogy: tessék, akkor ezekre most válaszolj te is!

Kecskés Andrea - Egyszerű boldogság

Kecskés Andrea - Egyszerű boldogság 

Tartalmas, könnyen alkalmazható útravaló egy jól megélt élethez. Mindig vannak fenntartásaim, amikor önismereti könyv kerül a kezembe, mert nehéz úgy használható tanácsot, iránymutatást adni, hogy ne legyen túl specifikus a mondandó, de felszínes se maradjon.

Az Egyszerű boldogság saját tapasztalaton alapul, azonban sosem viszi el a fókuszt az olvasóról. Tematikusan, életünk fő területeit körbejárva először az adott területről olvashatunk, majd ide kapcsolódóan kutatásokkal is alátámasztott állásfoglalásról. Minden témakör feladattal, magunknak feltehető kérdésekkel zárul, ami segít feltérképezni, mi magunk hol tartunk a folyamatban. Sokszor a legegyszerűbbnek tűnő kérdés tartogatja a legnagyobb meglepetést, amikor a válaszadásra kerül sor!

Hogyha például a sport fontosságáról esik szó, láthatunk arra vonatkozó részt, amely feltárja a tényeket, olyan szempontokat ad, amik alátámasztják, hogy milyen módon van hatással az egészségünkre, de közelebbivé is teszi számunkra, mert nem érezzük magunkat egyedül megéléseinkkel, nem kelt szégyenérzetet, ha mondjuk eddig nem érezted fontosnak a testmozgást. 

Az író nem elérhetetlen célokat állít elénk, hanem arra világít rá, hogy saját ritmusunkban hogyan találhatjuk meg a nekünk leginkább megfelelő alternatívákat, és hogyan érezhetjük jól magunkat a bőrünkben anélkül, hogy ez távol állna attól, ami a saját magunkról kialakított képünk. Arra viszont rámutat, hogy ez bizony alakítható.

Nagyon szimpatikus volt, hogy Andrea nem akar "mindenhez érteni". Azáltal hiteles, hogy egyértelműen leírja, ha adott esetben mélyebb utánajárás is szükséges lehet egy másik szakemberrel, mégsem hagy maga után hiányérzetet. (Ilyen például az egészséges szexualitás megélése, melyről nagyvonalakban olvashatunk, mégis teljes így is az élmény, mert saját szakterülete felől, az egészségtudatosság, és lelki egyensúly oldaláról ad hozzá.)

Neked ajánlom a könyvet, ha már egy ideje érzed, hogy vágysz a változásra, de mégis túl ijesztőnek és nagy falatnak tűnt. Ez a könyv mindent megtesz azért, hogy a legbiztonságosabb módon tudj elindulni a saját utadon úgy, hogy közben végig támogatón fogják a kezed.

(A könyv magánkiadás, ezért az író oldaláról vásárolható meg.)

Kat Singleton - Szikrázó fények

Kat Singleton - Szikrázó fények

Emma csinos fiatal nő, aki ráébred, hogy egész eddigi élete során másokhoz alkalmazkodott, nem igazán mert élni. Egyik találkozójuk alkalmával barátnője felveti neki, hogy beköltözhetne hamptonsi házukba, ami úgyis csak üresen áll még pár hónapig. A lány elfogadja az ajánlatot, és úgy dönt, a nyáron magával fog foglalkozni, ezt pedig a közösségi médiában osztja meg nézőivel.

Érkezése első estéjén belóg egy menő buliba, ahol találkozik Prestonnal, a sportos és baromi jóképű fickóval. Ez az este azonban nem várt fordulatot hoz - Preston szívességet kér tőle: megkéri, tegyen úgy, mintha együtt lennének, mert a családja jó ideje nyaggatja vele, hogy egyedülálló. Emma nem mond nemet a kérésre;  miért is tenné, ha épp a sponaneitást hiányolta az életéből?

Jó mókának tűnik a szerepjáték, különösen, hogy mindkét fél élvezi az együtt töltött időt.

Ez a könyv sötétnek mutatkozik a borító, és talán túl specifikusnak a címkék (nagy korkülönbség, milliomos pasis románc) alapján, de valójában egy igazi rózsaszín, csajos írás. Emma karaktere pezsgő és üde, ami Preston kezdeti merevségét nagyon hatékonyan oldja. A fent említett címkéknek nincs jelentőségük az események alakulásában, és ha belegondolunk, nem is kifejezetten sok tizenegykét év a férfi javára.

Emma és Preston olvasás közben számomra egykorúnak hat, mindkettőjüket a húszas évei elejére saccolnám. Volt jópár olyan gondolat és üzenet, amiért megérte elolvasni a könyvet, ami egyébként egy trilógia, a Fekete nyakkendők harmadik, de független része (én az első két részt nem is ismerem, és abszolút nem volt hiányérzetem).

Tetszett, hogy nem kapunk felesleges köröket és röhejes, egoharcos pasit; itt betekintést nyerünk abba, milyen egy romantikus férfi, aki képes belátni és megélni, hogy ő is érző lény. Mindazonáltal számomra éppen ez lendült kicsit tovább a kelleténél, ami miatt a végén már néha soknak éreztem a romantikus szálat, de kiemelem, hogy ez azoknak, akik direkt ilyet keresnek, nagy eséllyel fel sem fog tűnni.

Amikor realizáltam, hogy a sztorihoz tartozó lejátszási lista jó része Taylor Swift-dal, értelmet is nyert a dolog, és biztosra veszem, hogy Taylor mint jelenség ihlette ezt a könyvet is - hogy miért, arra a Swiftiek gyorsan rá fognak jönni.

Az utolsó száz oldalban sok olyan pillanat van, amiről szívesen olvastam volna kicsit bővebben, és picit talán elnagyoltnak éreztem, de így is kerek egész volt a történet. A mellékszereplők közül Preston nagymamája került hozzám legközelebb, ő igazi lelke a családnak, jó ötlet volt, hogy az írónő becsempészte a csupaszív, szókimondó nagyi alakját fűszerként.

Ha egy könnyed tavaszi olvasmányt keresel, vagy egy kis romantikára vágysz, feltétlenül szerezd be a Szikrázó fényeket, nem fogod megbánni!

PoliLili - Nyíltan a szexről

 🦋🍑☀️PoliLili - Nyíltan a szexről ☀️🍑🦋

PoliLili Ébredő szexualitás nevű blogjával robbant be a köztudatba azzal, hogy kendőzetlenül és tabuk nélkül kezdett el beszélni a szexualitással kapcsolatos tévhitekről, aggályokról, és megoldásokról. A szexológus PoliLili könyvében is kiemeli, ez nem mindig volt így - saját tapasztalásai révén döbbent rá, mekkora szüksége van az embereknek arra, hogy hangot adhassanak sokáig elnyomott, testükkel és szexuális élményeikkel kapcsolatos gondolataiknak, kétségeiknek.

A Nyíltan a szexről három szépségesen kivitelezett, igényes és rendkívül hasznos kártyacsomaghoz íródott, melyeknek a célja, hogy tulajdonosuk egyszerű, de eleinte talán szokatlan kérdésekkel tudjon nyitni az intimitás, a szexuális önfelfedezés és a helyes kommunikáció felé. A lapok három különböző célcsoportnak adnak eszközt ahhoz, hogy gátlások és önhibáztatás nélkül, őszintén tudjunk beszélni megéléseinkről, érzéseinkről és vágyainkról.

Az első csomag saját magunk megismerését segíti, a második párkapcsolati tematikájú, a harmadik pedig arra szolgál, hogy baráti társaságunkkal is bátran beszélgethessünk mélyebb témákról biztonságban, szégyenérzet nélkül.

Maga a könyv egy nem túl hosszú, ám annál összeszedettebb írás. Kifejezetten tetszett, hogy rövidsége ellenére nem hagyott egyedül a gondolataimmal - pontos instrukciókkal lát el, mégsem terhel túl, miközben mások példáin keresztül biztosít arról, hogy milyen felszabadító érzés, ha ki merjük mondani a bizonytalanságainkat is, és azokat nem ítélkezés, hanem megértés fogadja.

A kártyák mellé jár egy munkafüzet, ami segít a kérdések megválaszolásában, és abban, hogy ha szeretnénk, mélyebb vizekre is evezhessünk a sokszínű szexualitás izgalmas tengerén.

A könyv végén művészetterápiás jellegű, gondolatindító feladatokkal is találkozunk, és ami megfogott, hogy az írónő kiemeli, nem elég ezeket elolvasni - ahhoz, hogy működjenek, végig is kell csinálni a gyakorlatokat. (Talán azért jegyeztem ezt meg, mert sok önismereti könyvnél érzem, hogy a készítő nem hívja fel erre eléggé a figyelmet, és emiatt az olvasó azt hiheti, hogy bár végigolvasta a könyvet, semmi nem változott.)

Egy szó, mint száz, ez egy hiánypótló csomag a kártyákkal együtt, amit receptre írnék fel mindenkinek. A kérdések annyira változatosak, hogy akkor is maximálisan kihasználható a pakk, ha azt gondolod, te már mindent tudsz (haha) és szoktál is erről beszélni - tuti, hogy így is meg fogsz lepődni némelyiken!😁