Polcz Alaine - Asszony a fronton
Igen, én valahol már az elején átkapcsoltam külső megfigyelő üzemmódba, így érzelmileg nem sodort maga alá mindaz a borzalom, amelyről Polcz Alaine nyersen, akkori traumába fagyottsága miatt még később tényszerűen írt. A háború, a betegség, a halál és az erőszak legelemibb formáját tárja fel ez a majd' 200 oldal.
Kezdve egy boldogtalan házassággal (és az azt kísérő naiv, reményteli rajongással, vággyal a szerelemre), folytatva a háború által szült helyzetek kiszolgáltatottságával és megalázásával ő legbelül végig egy bántalmazott, ám tisztaszívű, lázadó gyermek maradt. Amikor csak tudott, adott, míg cserébe ritkán kapott, de azt a keveset is nagyon megbecsülte.
Mindig sokkoló azzal szembesülni, hogy adott hatalmi pozíciókban emberek milyen szintekre képesek süllyedni, s állatokként viselkedni, hogyha felmentve érzik magukat a felelősségre vonás alól (még inkább annak a tudata, hogy ez sajnos sok esetben máig így van).
Biztosan fogok még Polcz Alaine-t olvasni, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, a többi írásában milyen stílust képvisel, mennyiben tér el vajon a most megismerttől. A visszaemlékezés sok-sok évtized után történik itt, és ahogy említi is ő, sokáig nem beszélt ezekről a traumákról senkinek (nem is volt, aki igazán megértette volna). Őrületes bátorság kell ahhoz, hogy valaki ilyen szinten kitárulkozzon, és talán csakis így lehet ezt megtenni - kellően tárgyilagosan, naplószerűen.
Annak, hogy mindvégig ott pezsgett benne az élet, a tettrekészség, és hogy nem hagyta el magát, nagy szerepe volt abban, hogy ennyi szörnyűséget túlélt, és képes volt motivációt találni. Ahhoz, hogy ne csak túléljen, hanem igazán éljen, és adjon, továbbra is csak adjon annyi embernek.
Polcz Alaine írónő, és pszichológus többek között a Magyar Hospice Alapítvány megalapítójaként és a tanatológia hazai vezéralakjaként vált ismertté.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése