Menü

2025. március 5., szerda

Sarah J. Maas - Köd és harag udvara (ACOTAR 2.)

 Sarah J. Maas - Köd és harag udvara (ACOTAR 2.)

Vigyázat, spoiler veszély!

Az első rész után Feyre szembesül átélt traumáival, azzal, hogy korábbi érzései bár validak voltak, akkori életéhez tartoztak, amit átváltozásával maga mögött hagyott.
Rhysand ellenségként élt szemében eleinte. Valakiként, aki akadályként gördül Tamlin és közé, aki meg akarja változtatni eleinte békésnek tűnő életét. Szép lassan ráébredt, hogy saját valósága nem tükrözi vágyait, azt, aki ő valójában.
Számomra ez a rész is egy teljes érzelmi hullámvasút volt. Már megőrültem, hogy végre történjen valami főszereplőink között, bár ezzel biztos nem voltam egyedül🤭. Mindemellett iszonyatosan tetszett is, hogy márpedig nem történik semmi testiség. Hogy két hónap az csak két hónap, nem pedig már, hogy Rhys és Feyre között fel kellett épülnie egy mély, bizalmi és kölcsönös kapcsolatnak.
A többiek -Cassian, Azriel, Mor és Amren- izgalmas szereplőkként mutatkoztak be, külön-külön is izgultam értük, és kíváncsian várom, kinek hogy alakul az élete.
Ebben a részben Nesta és Elain karaktere is új megvilágításba került, emberségből bizonyítaniuk kellett, hiába sikerült segítséggel kikerülniük a mélyszegénységből. Ehhez nehezítő tényező volt, hogy a Hybern felől érkező esetleges háborúról téves elképzelésük volt, nehéz volt megbízniuk az addig negatív színben feltüntetett tündérekben.
Az udvarok egyedisége, és lakóinak személyisége hihetetlen jól ki lett találva; hogy melyik udvart hogy lehet igazán lényegénél megragadni, és az időjárás/évszak/múlt eseményei hogyan hatnak ki az ott élőkre.
Szinte éreztem magamon olvasás közben a szellőt, a felém fújt illatokat, a hőmérséklet változásait és az emberek mentalitását.
Feyre ebben a részben kibontakozó mágiája nagyon emlékeztetett Dianáéra A boszorkányok elveszett könyve sorozatból, bár tulajdonképpen Rhys is Matthewra.
Továbbra is igazi mélységekhez mert nyúlni az írónő, nem álltunk meg a "megviselt a múlt ezért minden nővel genyó vagyok" macsó típusnál, ahogyan Feyre érzései is virágszirmokként nyíltak ki a rész végére, és lehetősége volt végre önmaga lenni, kibontakozni.
Már ott a polcomon a folytatás!

⭐⭐⭐⭐⭐
(Az eredeti fanart-ot neten találtam, a képen pedig az egyik kedvenc gondolatom található már szerkesztve.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése