C. J. Cooke - Szellemerdő
Ki ne lenne vevő egy kis skót gótikus thriller - folk horror kategóriájú paranormális sztorira, főleg így Halloween előtt?
Az '50-es-'60-as években járunk, ahol a férj nélkül teherbe esett fiatal lányokat szégyen és megaláztatások sora várja.
Két főszereplőnk, Pearl és Mabel hasonló cipőben jár - Mabel pék, és gyerekkora óta különös megfigyelései vannak; amikor nem érzi magát jól, mintha a testében szellemek jeleznék a veszélyt. Babája érkezése teljes döbbenettel tölti el, hiszen ő még szűz, senkivel nem feküdt le - sokáig el sem hiszi, hogy valóban egy élet növekszik benne. Természetesen környezete bolondnak nézi, azt hiszik, hazudik nekik.
Pearl nővér, aki imádja a szakmáját. Gyerekkori szerelme hirtelen elhagyja, ő pedig ezt követően egy egyéjszakás kaland után teherbe esik. Története 6 évvel Mabelé után kezdődik, így váltva olvashatjuk sorsuk alakulását.
Na de hogy mi is kapcsolja őket össze?
Mivel mindkettejük családja óvatos, és nem akarják nagy dobra verni a szerintük kellemetlen eseményt, úgy döntenek, hogy lányaikat a Lichen Hall nevezetű helyre küldik, ahol gyermekeiket lakhelyüktől eldugva megszülhetik, aztán pedig a babákat örökbe adja a befogadó család.
Ez már eddig is kellően szomorú, de ehhez még jön egy igazán furcsa szóbeszéd is, miszerint mind a hely, mind a család zűrös, a kastély körül pedig korábban ugyancsak hátborzongató események történtek.
A lányok hétköznapjai egyre bizarrabbak, és joggal tesszük fel a kérdést, vajon a házban élők valóban azok-e, akiknek mutatják magukat. Mindemellett az addig lehetetlennek tűnő paranormális történések is túlságosan valóságosnak kezdenek el hatni, és mellékszereplőink mindegyike kissé gyanússá válik.
Engem nagyon megfogott a Szellemerdő, mert azon túl, hogy az egész jól felépített és kimeríti maximálisan, amire ezektől a kategóriáktól vártam, nagyon komoly témákat is bedob, amik sajnos nem csak 60-70 éve voltak aktuálisak, hanem a maguk formájában ma is.
A nők helye a társadalomban, a gyermeküket egyedül nevelő anyák megbélyegzése, a szexualitás valódi, ítélkezésmentes megélésének lehetősége, a mentális problémák megítélése és a segítségkéréstől való félelem valamilyen szinten mind nagyon ismerősen csengenek, és ebben a könyvben annyira finoman, mégis erőteljes utóhatással vannak jelen, hogy érdemes akár olvasós barátokkal is nekiesni, és aztán egy jót beszélgetni róla.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése