Jozef Karika - A hasadék

Jozef Karika - A hasadék

"Két fuldokló néma kiáltása a vakrémületben."

• Ha a Gyatlov-rejtély gondolkodóba ejtett, A hasadék neked való!

"Bizonyos dolgok esetében a lehető legrosszabb megközelítés, ha az eszünkkel próbáljuk megérteni őket."

• És valóban - Jozef Karika misztikus thrillere éppen azért annyira nagy szám, mert ránk bízza annak megítélését, hogy az olvasottak tényleg megtörtént események-e, vagy csupán megannyi véletlen különös egybeesései.

• A szerzőt előző kötete után felkeresi egy bizonyos Igor nevezetű furcsa fickó, aki ragaszkodik hozzá, hogy elmesélje az általa átélt nem mindennapi sztorit, ami még a felvételek készültekor is rettegésben tartják.

• Elég gyorsan egy szlovákiai elhagyatott épületetet ismerünk meg, aminek titkaira nem is kell sokat várnunk, ez azonban csak a kezdet. Az események felpörögnek, a blogger Igor pedig egyszersmind barátnője, egy konteós és egy teljes mértékben két lábbal a földön figura mellett találja magát egyenesen a Tribecs hegységben, ahol az elmúlt száz év rejtélyes eltűnései történtek.

"Olykor a logika és ésszerűség iránti leküzdhetetlen vágy a legnagyobb őrültség."

• Kezdetben a fókusz a vélemények ütköztetésén és a későbbi like vadászat reményén van - hiszen mi másra vágyhat egy fiatal tartalomgyártó, mint nézettségre. Ez a motiváció aztán elillanni látszik, mikor a kézzelfogható dolgokból bizonytalan emlékképek, a biztos emlékekből pedig homályos bizonytalanság felé úszunk.

"Amíg valaki vagy valami ki nem radírozza a fejedből az identitásodat, nem fogod tudni, hogy ez milyen állapot. Valahol olvastam, hogy az identitás nem más, mint az emlékek és a másokhoz fűződő kapcsolatok összessége. Lehet benne valami. Ha az emlékeid és a kapcsolataid összeomlanak, mint egy kártyavár, onnantól nem tudod biztosan, hogy ki is vagy tulajdonképpen."

• Talán nem a legbölcsebb döntés a többnapos sátras éjszakázás gondolata a hátborzongató helyen, erre viszont már túl későn sikerül ráébrednie a csapatnak.

"Vannak kérdések, amiket sötétben tilos feltenni."

• Karika regénye Szlovákiában igazi szenzáció volt; olyannyira, hogy film is készült belőle, ami hatalmas népszerűségnek örvendett. Nem csoda - az író remekül ötvözi a könnyednek ható elbeszélői stílust a fantáziánkra bízott információk súlyával és a lábjegyzetben feltüntetett cikkek elérhetőségeivel, közben pedig lehetetlen helyekre dob be olyan poénokat, amiktől szinte cikinek érzed, hogy hangosan felröhögsz, annyira abszurdak.

• Bár semmi ijesztgetős, horrorisztikus nem történik, mégis nyomaszt minket valami megfoghatatlan. Egyik percben meggyőződésünk, hogy a srác meghülyült, vagy szed valamit (ez a feltételezés sem lenne megalapozatlan), aztán pedig együttérzünk vele, hogy miken mehetett keresztül, és ha igaz, amiket mond, akkor mégis hogyan lehetséges ez egyáltalán.

• Közben olyan gondolatokat szór el az író, illetve interjúalanya, Igor, amik miatt nem meglepő, hogy szinte le se tudod tenni a könyvet. Íme pár:

"Jól gondold meg, milyen ajtó nyitsz ki - és nem feltétlenül páncélajtóra gondolok. Vannak egészen anyagtalan ajtók is."

"Hogy ne rontsam tovább a hangulatot, végigkínlódtam egy közös estét a tévé előtt. Fogalmam sincs, hogy mit néztünk. Mia mellett ültem a kanapén, de nem voltam ott. Ilyen is lehet egy eltűnés. Hogy nem vagy ott, ahol vagy "

"Néha a legabszurdabb, legelrugaszkodottabb elmélet is tök logikusnak tűnik az úgynevezett racionális magyarázatok kínálta zűrzavarhoz képest."

• Végül pedig még egy, mert tudom, sokakat érint a tartalomgyártás témaköre:

"Az olvasót nem én érdeklem, hanem a saját élményei és érzései, amiket én hozok ki belőle."

• A hasadék garantáltan nem fog csalódást okozni, ha az a típusú ember vagy, akit érdekelnek a megmagyarázhatatlannak tűnő rejtélyek - azt javaslom viszont, hogyha nekiállsz, ne ez legyen az esti olvasmányod.

Catherine Hokin - Berlin angyalai

Catherine Hokin - Berlin angyalai

"A színjátéknak megfelelően nézek ki, de nincs kedvem játszani."

• Április 16-a A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja, így egészen véletlenül, de pont ekkor olvastam el Catherine Hokin témába vágó regényét.

• Magda Aderbach és unokája, Nina sorsa egészen különleges módon, de hasonlóan alakul, azonban éket vet közéjük egy többévtizedes titok. Magdát már ifjú korától fogva igazságérzete vezérli, ám a hitleri Németország ellenkezést nem tűrő éveiben rá kell jönnie, hogy élete alakulása árnyaltabb annál, mint hitte. Többé már semmi sem fekete vagy fehér. A színek összemosódnak, és bravúrosan lavírozva telnek mindennapjai a túlélésért, a becsületért és jó ügyért folytatott küzdelemmel.

• Vajon mi lehet mégis, ami akkora fájdalmat és szégyenérzetet kelt benne negyven év elteltével, hogy saját családjának sem beszél múltjáról?

• Hokin váltott szemszögből vezeti Magda és Nina életének alakulását hol a múltba visszacseppenve, hol pedig a jelenben maradva, amely ugyancsak tartogat izgalmakat. Nina tizenéves korától szembesül azokkal a megpróbáltatásokkal, amik elé Berlin és az ország aktuális helyzete kényszeríti - lázad, ellenkezik, gyászol, menekül.

• De változik-e bármi is attól, ha lehetősége nyílik neki és nagyanyjának átutazni nyugatra - visszatérni Magdának oda, ahol a múlt rejtélyes háza áll, és melyről rendíthetetlenül hallgat, mióta Nina kiskorában azt a különös képet találta?

• Bár kissé lassan indultak be az események, igazán örülök neki, hogy nem hagytam félbe az olvasást. Nagyon tetszett a párhuzam két olyan világ között, melyben nagymama és unokája mindketten megvívják saját harcukat.

• Felfoghatatlan, hogy mennyi ember élt végig két ekkora jelentőségű eseményt, mint a Holokauszt időszaka és a rendszerváltás. Mennyi rettegés, félelem, trauma, bujkálás és veszteség mérgezte meg emberek, családok életét ilyen hosszú ideig, és mennyi lelki terhet cipeltek sokan akár életük végéig.

• Ugyan a Berlin angyalai (nem egy tálaló fordítása az eredeti The Secretary-nek, kicsit Hallmarkos fílinget kölcsönzött a szintén eltérő borítóval együtt) kitalált történet, történelmi háttere és a hatalmi pozíciókat betöltő személyek nevei a valósággal megegyezők. Érződik, hogy az írónő valóban sok időt tett az adatok és tények felkutatásába, így bármelyik olvasó felmenőiről szólhatna, annyira valóságos színezetű. Egy olyan világban létezni, ahol az egyetlen túlélési esélyt az jelentheti, ha besimulunk egy szó nélkül, jogosan merül fel a következő gondolat:

"Olyan jól játszottuk a szerepünket, hogy elhitték, olyanok vagyunk, mint ők. Mi lesz, ha senki nem hiszi el, hogy mégsem vagyunk olyanok?"

Matthew Perry - Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet

Matthew Perry - Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet

"Örülök, hogy itt vagy, Matty. Ügyes voltál. szeretlek." – Lisa

•Ezzel az előszóval kezdődik az az önéletrajzi történet, aminek a könyvön is túlívelő végét már ismerjük. Szívszaggató tudni, hogy Lisa Kudrow szeretetteljes szavai mennyire kevés időre szóltak.

•Matthew Perry függősége számomra eddig meglehetősen felszínes szinten volt ismert, így elképesztő volt arról olvasni, - és bevallom, nem is igazán tudom valójában felfogni-, milyen mélységű volt a baj. Bár pontos adatokról és számokról is írt Perry, ép ésszel befogadhatatlan belegondolni abba, egy emberi szervezet mégis hogyan képes ennyi ideig kibírni. Hogy hogyan volt képes egy világsikerű sorozatot végigcsinálni tökéletes szerepben maradva úgy, hogy sosem volt egészséges, miközben egyébként döbbenetes nagyságrendű pénzt keresett.

•Ez az írás nem való mindenkinek. Ugyan meglehetősen tárgyilagosan, mégis a helyzet komolysága mellett szórakoztatóan mesél megpróbáltatásairól a színész, azok, akik a Jóbarátok hű rajongói, nem biztos, hogy be tudják fogadni a valóságot is Chandler mellé úgy, hogy azzal ne omoljon bennük össze a mindig vidám, hóbortos ember képe. Hogyha újra rám fog törni a Jóbarátok láz, már egészen másképp fogom látni Chandlert, mert látom ŐT is, a hús-vér embert a szerep mögött.

•Bár elég csapongó az írás, mégis követhető, és tudva, hogy ráadásul mennyire gyorsan ment el közülünk a kötet megszületése után, még megrendítőbb volt olvasni a sorokat. Az az érzés fogott el, hogy ezt ő is egy lezárásként készítette el - ha tudatosan, ha nem. Az utolsó blokkban csak úgy pörgeti le előttünk a legfontosabb eseményeket.

•Óriási felkiáltójel ez az őszinte napló, hogy mennyire komolyan kell venni a hozott traumákat, és az azok fel nem dolgozásából eredő függőségeket, legyen szó alk•h•lról, dr•g•król és egyebekről. Amellett, hogy megismerhettük, min ment keresztül Matthew Perry, sosem ítélkeznék felette - a szememben ő így is ugyanaz a remek, jó humorú színész, és ebből semmit nem vett el az, amit olvastam, sőt, rávilágított arra, hogy a nehézségek ellenére mennyire jó ember maradt. Igazán talán sosem nőtt fel, de éppen ez sarkallta arra is, hogy ne adja fel, mert hát biztos, van ennél több is a világban, mint szenvedés. A felnőtt Matthew egyik kedvence a csodálatos panoráma volt, amelyet saját házából élvezett. Gyönyörködött az óceánban, hallgatta az alatta elterülő városi élet zajait.

Végül egy idézet a könyvből, ami erősen érint, hogyha tudod, hogyan ért véget a valós történet:

„Mindennap farkasszemet nézek a halállal. Már nincs bennem több józanság. Ha még egyszer szétcsapnám magam, soha többé nem jönnék vissza."

És egy másik, ami elgondolkodtatott: "Az alkoholisták azt hiszik, hogy a valóság elől menekülnek, pedig valójában egy olyan mentális rendellenességet próbálnak leküzdeni, aminek a létezéséről még csak nem is tudnak."

💔

Rebecca Yarros - Vasláng (Negyedik szárny 2.)

Rebecca Yarros - Vasláng (Negyedik szárny 2.)

Szerencséd, Rebecca, hogy nem ez az utolsó rész, mert velem gyűlne meg a bajod!😄

Több helyen is azt olvastam, hogy nem pörögnek annyira az események, mint a Negyedik szárnyban, ezért halogattam, hogy belekezdjek. Nos, hozzám csak most került igazán közel Violet és Xaden. A többiek is sokkal nagyobb szerepet kaptak, miközben átformálódott az eddig általunk ismert basgiathi felállás, amit izgalmas karakter összetűzések is kísértek. Az eddig szürke ködfedte múlt is felszínre lebegett végre, és csomó nem klisés fordulattal találkozhattunk. Annnnyira benne éltem a történetben! Alig vártam, hogy olvashassak, részemmé vált teljesen.

Lehet, hogy van, aki szerint unalmas a kérdezz-felelek játszma, amit űznek, viszont ha jobban belegondolunk, két olyan sérült emberről beszélünk, akik azért ragaszkodnak annyira saját igazukhoz, mert az az egyetlen, amiben bízhatnak, különben összeomlik a világuk.

Tairn és Andarna továbbra is igazi egyéniségek. Vibrálóvá teszik az események hátterét megjegyzéseikkel, Andarna imádnivaló attitűdje pedig ragyogóan átfonja az oldalakat és életet lehel a sokszor rideg valóságba.

A hangulat jelentősen változik a Negyedik szárnyhoz képest. Találkozunk szövevényes és alantas szándékkal, ahol már nem elég "csak" túlélni. A kadétoknak (is) ki kell állni azért, akik ők valójában, felelősségteljes, gyors döntéseket kell meghozniuk, és a szebb jövőbe vetett hitüket megerősíteni a talált és felkutathatatlannak tűnő információkkal.A Vasláng képes volt végig fenntartani az érdeklődésem, bár azt hiszem, a végén összetört szívem valaki sürgősen befoltozhatná😥

(Tényleg rendesen megviselt, pedig már sajnos olvastam spoilereket, de hát erre nem lehet felkészülni - annyira átéreztem azt a bizonyos legvégső jelenetet, hogy már szinte fájt😭)