Emma ZR - Megszállottság (Megszállottak 2.)
Ez a rész kellett ahhoz, hogy rájöjjek, valójában vannak olyan történetek, ahol nem kell, hogy feltétlenül azonosulni tudjak a főszereplővel. Persze számos olyan pszicho-thrillert olvastam már, ahol ez nem történt meg, na de egy spicy dark-romanceban azért mégis szeretne minden nő azonosulni a női karakterrel.
De ez itt most tanított. Arra, hogy milyen, ha egy szereplő nincs túlromanticizálva, hanem lehetséges, hogy nekem a stílusa nem fog tetszeni, mert igazi karaktere van, ami nem olyan, mint én. Hogy az írónő nem egy mindenki számára simulékony karaktert akart formázni. Hogy lehet, hogy baromira fel fog húzni, hogy nem értek egyet a főszereplő döntéseivel. Hogy szélsőséges; hát hogyne lenne az, ha az egész addigi életét diszfunkcionalitásban és abuzálva élte. Hogy neki nem az az első gondolata, mint annak, aki egy átlagos életet él, és nem érik traumák.
Az elején azon gondolkoztam, hogy fogom majd értékelni az olvasottakat, de rá kellett jönnöm, hogy nekem is csak saját magamat kellett legyőznöm ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam, amit olvasok.
Szóval az első, közel 150-200 oldalnál már majdnem elkezdtem duzzogni, hogy hát ezt nem hiszem el, hogy még nem történt meg az, amire vártam, azaz -SPOILER-, hogy Ralphe eltűnik a színről. Hogy Axe és Victoria összefog és kinyírják. -SPOILER VÉGE. Felesleges vergődésnek tűnt először az a sok huzavona köztük, mígnem megértettem, hogy itt két olyan ember belső harca folyik, akiknek fogalmuk sincs, mit kezdjenek a saját érzéseikkel, és rettentő kegyetlen eszközökkel próbálnak túltenni a másikon tök értelmetlenül, ha törik, ha szakad.
Voltam dühös, felhúzott, voltam megrökönyödött, a vége felé pedig a DJ csajos discos jelenetnél csak néztem, mint hal a szatyorban, hogy most mit is olvastam, és milyen érzéseket kelt bennem mindez, amit olvastam. Mert hogy nem erre számítottam, nem ezt éreztem és nem így cselekedtem volna, mint Victoria, az egészen biztos, hogy az elején a kanapés jelenetről ne is beszéljünk. Azért az ott extrán izgalmas volt.
-SPOILER: Victoriát féltékenységi roham kapja el, majd rányit Axe-ra, aki épp a DJ csajjal "érzi jól magát" az irodában. Victoria első gondolata azonban nem az, hogy felháborodottságában elmegy, vagy kontrollálatlanul rájuk ront, hanem nemes egyszerűséggel elküldi a csajt, és befejezi, amit Axe elkezdett vele. A kanapés jelenetben Axe bedobja Victoriát, mintha csak holmi örömlány lenne, hogy kényeztesse az egyik haverját, akinek szülinapja van, majd az utolsó pillanatban, mielőtt megtörténne, amitől Victoria tart, lerántja a pasiról a lányt és az egész társaság szeme láttára magáévá teszi. -SPOILER VÉGE.
Arra gondoltam, azzal nyitom az ajánlót, hogy minden jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának, mert amúgy nem gondoltam volna, hogy ezt valaha is pozitív értelemben írom. Komolyan mondom, ezt a kötetet mindenkinek el kéne olvasni, aki azt hiszi, nem toxikus a gondolkodása vagy a párja, vagy hogy ő maga nem traumatizált. Mutogatni kellene, hogy gyerekek, ez amúgy nem oké, meg hogy ilyet ne csináljatok ám, mert nem így néz ki egy egészséges ismerkedés. Hogy nem az a normális, ha a másik ilyeneket csinál veled, de az se, ha előbb pörögsz be egy kiadós szx gondolatára, mint több nap éhezés után a kajáéra. (És akkor itt külön témát lehetne nyitni arról, hogy megegyezéses alapon meddig normális mégis, ha valami a megszokottól eltérően, de az adott kapcsolatban működik, de itt valójában mélyebben nem erről volt szó.)
Nagyon tetszett a visszatekintés mindkét fél múltjára. Ott kapcsolódtunk ahhoz az oldalhoz, amit a jelenben sosem tudtunk volna talán magunktól kitalálni, de így minden értelmet nyert. Láthattuk, mi sebesítette meg Axe-ot és Victoriát visszavonhatatlanul , mik vezettek ahhoz, hogy a sötét oldalt választották, és miért nem képesek arra, hogy megadják magukat. Hogy leomoljanak azok a bizonyos falak.
Ugyan nincs trigger warning, amiért valahol hálás is vagyok, mert már a zsánert tekintve egyértelmű, hogy ez nem egy habcsókos tündérmese, azért vannak benne durvább részek, és töménytelen mennyiségű prüdériát nem tűrő jelenet, így ha téged zavarnak a komfortzónát feszegető obszcén párbeszédek, az alpári és beteg képek, ki ne nyisd! Egyéb esetben úgy olvasd, mintha nem lenne holnap!
Ja, és itt még annyit szeretnék megemlíteni, hogy nekem magasan verte Emma ZR (és eddig nem említettem, de magyar írónő) könyve a Haunting Adelinet. Axe pedig Zade-et. És azt hiszem, ez jó is lesz zárógondolatnak.
