Sarah J. Maas - Fagy és csillagfény udvara (ACOTAR 3,1.)
Ellenben azokkal, akik szerint ez a rész unalmas, nekem kifejezetten tetszett, hogy végre nem stresszelem szanaszét magam mindenkiért izgulva.
Mielőtt utánajártam volna, a 3,1-es könyv milyen jellegű, épp az fogalmazódott meg bennem, mennyire örülnék egy kicsit békésebb résznek, és szerintem jó, hogy ez pont ilyen volt. Annak ellenére, hogy a háború után játszódik, kicsit mégis idealizált világot mutat be, melyben mintha Feyre nem igazán találná királynői pozíciójában saját helyét, és szíve szerint mindenkit megmentene; nekem ezzel együtt az is furcsa, hogy a főtündérek és Rhys csak úgy flangálnak Velarisben, a pórnépnek pedig ez teljesen hétköznapi.
Ami megfogott, az a void-os jelenet (imádom a vizuális megjelenítését) és mondanivalója, illetve a Rhysand-es kunyhós romantikázás, mert csodálatos a leírása. Nem ízléstelen, nem túl sok - egy olyan világot teremt meg és tár elénk, melyben a felszín és testiség mögött húzódó univerzális és önzetlen odaadás és egyesülés születik meg.
Nekem érthető Nesta különvonulása, a ridegség álarca, amivel szinte már teljesen azonosul. A gyász tagadás fázisa, amiben nem akar szembesülni a valósággal, amiben ezután élnie kell.
A fagy és csillagfény udvarában közelebb kerültünk hozzájuk, így Azriel és Cassien történetére nagyon kíváncsi leszek, és arra is, vajon Luciennel mi lesz. Őt mindig távolabb éreztem a többiektől, talán mert még mindig ott van benne a gyanakvás, a gyűlölködés csírája, ami távol tartja őt Feyre-éktól. (Oh, ha már a ragozásnál tartunk, miért "-től", ha "fej-rú"-nak ejtjük? Végig "FeyrÉhez" ragozták, nem "FeyrÚhoz".)
Tudom, már korábban is ezzel a témával jöttem, de Tamlin személyiségfejlődésének örülnék, mert látok benne potenciált, és kicsit szánom, hogy így megroggyant, függetlenül a történtektől.
Az egyetlen, ami miatt nem adnék 5/5-,öt, az a befejezés. Értem, oké, ez nem önálló rész, de még a fejezetek közt is jobb a lezárás, mint itt - konkrétan egy jellegtelen sétálgatás leglangyosabb pontján egyszercsak hopp, ennyi. Vagyis nem, mert hát utána belenézhetünk a következő rész előzetesébe, ami kicsit érthetetlen is, és nem is passzol valahogy.
Ennek ellenére várom a folytatást, mert az eddigiekhez hasonlóan most sem bírtam ki, hogy ne nézzek már meg ezt-azt, és tudom, hogy izgi lesz

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése