Sarah J. Maas - Ezüst lángok udvara (ACOTAR 4.)

Sarah J. Maas - Ezüst lángok udvara (ACOTAR 4.)

Vigyázat, esetleges spoiler veszély!

Annyi, de annyi érzés kavarog bennem, amiket nehéz pár mondatba foglalni. Én már Feyre és Rhys történetéért is maximálisan rajongtam, alig győztem kivárni, hogy minden sínen legyen, na de Nestáé és Cassiané egészen más szinteken érintett meg. Ők egyénileg és ketten is óriási fejlődésen mentek keresztül.

Nesta karaktere rendkívül összetett, életútja traumákkal és ki nem mondott fájdalmakkal tarkított. Az érzéketlenség álarca mögött egy sérült, megbántott gyermek, és nő van, aki csodás külsőbe zárva küzd magával és megdermesztett érzéseivel. Cassian harcos, de érti Nestát, azt, aki ő ott legbelül, akivé fél válni. A lány szépen lassan bebizonyítja magának, hogy amitől igazán tartott, az saját árnyoldala, ám elfogadja a kihívást, hogy ez ellen küzdjön és jobbá váljon. Barátnői lesznek (akik csakugyan követik őt az önfejlesztés területén), otthonává válik a Szél háza, Cassian pedig tagadhatatlanul többé, mint szexi harcos, akivel az idejét múlatja.

Picit ugyan hiányoltam a mindennapokból Feyre-ékat és Mort, Az viszont egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet az elejtett kis morzsáknak köszönhetően. Bár majd' 900 oldal volt ez a rész, ott izzik már a folytatás előszele a lapokon - bár rengeteg dolog történt, határozottan van még mit elrendezni, és kíváncsian várom a további szereplő sorsát is, ahogyan azt is, mi lesz végül a következő háború alakulásával, az elvarratlan szálakkal.

Tudom, megosztó téma, de sokat töprengve arra jutottam, én annak örülnék leginkább, hogyha Az Elain mellett állapodna meg, Gwyn pedig igaz barátjává válna. Ez izgalmas fordulatot jelentene a "pár-kérdésben" is, és noha Az árnyai daloltak Gwyn mellett, mégis Elainnel volt köztük meg az a bizonyos kapocs mindigis. Lucient nem tudom valahogy elképzelni párjaként - Elain a kezdetektől távolságtartón viszonyult hozzá. A rókafiút az elején kedveltem, és bízom abban, hogy a későbbiekben kicsit több pozitív szerep jut majd neki. Kissé ellenszenvessé vált számomra, ami lehet, hogy csak amiatt van, hogy még mindig nem igazán találja a helyét az udvarok között, és Elain sem éppen mutat hajlandóságot a vele való ismerkedésre, így olyan erőltetetten feszengos a jelenléte a házban.

Imádtam, hogy az írónő saját terápiás élményeit is beleszőtte a történetbe - magam is rendkívül élveztem a mindfulness gyakorlatokat és a megfelelő légzést bemutató részeket. Szerintem az ilyen indirektebb részletek is tök nagy hatással lehetnek azokra az olvasókra, akik hasonló cipőben járnak, amit hatalmas plusznak tartok, mert jó példát mutat. Arra buzdít, hogy igenis van miért küzdeni, és nem szabad feladni.

Ahogy SJM is kiemelte a köszönetnyilvánításnál:

"...méltó vagy a szeretetre, bármi történjék is."