Sarah J. Maas - A szárnyak és pusztulás udvara (ACOTAR 3.)

Sarah J. Maas - A szárnyak és pusztulás udvara (ACOTAR 3.)

Lehetséges spoiler veszély!

A harmadik rész rövid visszaemlékezést követően lényegében a Tavasz udvarában kezdődik, ahová Feyre saját küldetéssel megy, hogy kijátssza Tamlinéket, és most, hogy már jobban átlátta Ianthe kétszínű kis játékait, célja az is, hogy az általa mesterien előadott szerepet is megingassa.

Ez remekül működik, de érezhető a feszültség oldalról oldalra - vajon sikerül-e a terv, vajon jól fog-e Feyre kikeveredni a szálak rafinált csavargatásából? Ki lát át rajta, és ehhez vajon kevesebb idő kell-e, mint amennyire a tervéhez szüksége lenne? Biztos-e, hogy az a rossz, aki annak tűnik, és mi a helyzet Luciennel?

Tudom, valami gond lehet a fókuszommal, de!! egyszercsak az jutott eszembe, mikor ezeket a fejezeteket olvastam, hogy vajon Tamlin, aki szétidegeskedte magát szerelme miatt, és megzabolázatlan erőivel küzd mindig, HOGYAN bírta ki, hogy ne vesse rá magát főtündér lányunkra, de minimum ne bújjon hozzá az őt ért "traumák" miatt vigasztalgatva? Végig azon izgultam, hogy nehogy bepróbálkozzon nála, és elég legyen, hogy Feyre nemet mond neki bármilyen közeledésre (ami igazából csak majdnem volt, és az sem egyből).

A könyv közel 800 oldal, ami hűen tükrözi az eseményteliségét is. Hybern egyre fenyegetőbbé válik, jókora szerepet kapnak a nővérek, és fontos döntések előtt áll Rhys és társai.

Nesta és Elain Üstös öröksége igazi csemege volt végig, valamint továbbra is tetszett, hogy a mellékszereplők története is kezd kibontakozni. Nemcsak ez tetszett tulajdonképpen, hanem már annak a ténye is, hogy élvezem, hogy ők is foglalkoztatnak. Az írónő nem restellt nekik is megfelelő teret engedni, sőt, múltjukba is betekintést kaptunk, ezáltal pedig izgatottan várhatjuk azt a jövőt, ami majd rájuk vár.

Rhys és Feyre kapcsolata tovább mélyül, de minden adódó helyzetnél és a kötelék halványulásánál/egyikük eltűnésénél kihagyott egy-egy ütemet a szívem, hogy ÚRISTEEEN, most mi lesz, hát ne szórakozzatok már velem, mert ma már olvastam kétszáz oldalt, és nem bírom tovább, éjjel fél 3 van

Nemcsak fizikális fejlődés és edzettség szemtanúi lehetünk kedvenc karaktereinknél, hanem olyan személyiségfejődésen is mennek keresztül, ami során sokat tanulnak magukról és egymásról is. Ennek katalizátora maga Feyre, aki végül a sorsdöntő pillanatban is ezt a szerepet tölti be. A társaság tagjai türelmesek és támogatóak egymással, amikor a másik bajban van, figyelmesek azt illetően, hogy a másik mentálisan épp milyen állapotban van. Imádom, hogy nem önző, egoista, nárcisztikus kis játszmázások zajlanak (legalábbis az esetek zömében), hanem felnőtt kommunikáció, mégis emberi esendőségekben sincs hiány.

A Suriel-es részeket komolyan mondom, már előre vártam korábban is; a kezdeti para megjelenés a fejemben teljesen átváltozott az egy külsőleg ugyan ijesztő, de cuki, őszinte, criptid-baráttá, és emiatt nagyon szomorú voltam a sorsát illetően.

Ami nekem fontos üzenet ebből a részből, hogy nem kell megfelelned mások elvárásainak ahhoz, hogy a saját bőrödben álarcok nélkül szerethető legyél. Ez akkor valósul meg, hogyha önmagadat adod, hogy megtudhassa a világ, miért vagy valójában igazán különleges!

Legjobb fokmérője a harmadik résznek az, hogy bár rájöttem, sokszor Nestához hasonlítok, mégis többször is elsírtam magam olvasás közben