Fábián Janka - Az utolsó boszorkány lánya

Fábián Janka - Az utolsó boszorkány lánya

Lehetséges spoiler veszély!

Ez a sorozat a boldogság és boldogtalanság keveredésének igazán kézzelfogható, valóságos ábrázolása számomra. Ezen kívül pedig kötelező olvasmányként írnám fel iskolásoknak. Nemcsak a magyar írók népszerűsítése miatt, hanem mert milliószor nagyobb kedve lenne bárkinek is játszva tanulni a történelemről. Olyan személyekről, akik meghatározók voltak történelmi szempontból, de sosem láthattuk az emberi oldalukat, amire viszont köszönhetően Fábián Janka csodás írásának, fény derül. Többször kerestem rá az itt említett nevekre és életrajzukra, és igazán izgalmas volt Fábián Janka leírásait összefésülni ezekkel - megelevendett egy-egy, csupán festményen látott alak képe, igazivá váltak általa az addig képet nem öltött sorok.

Imádtam, hogy egy egyébként is megosztó időszakot mutatott be nekünk ez a rész, és remekül megragadta azokat a pillanatokat, amelyekről csakugyan több, most már láthatóan olyan információ is kiderül, ami akkoriban nem (például Marie Antoinette közismert "akkor egyenek kalácsot" mondata). Ennek köszönhetően pedig mi már a realisztikusabb képet kaptuk, nem a korban (olykor valós ok nélkül) demonizált figurákét.

Annyira beszippantott a történet, hogy hasonlóan az ez előtti részekhez, itt is figyelmeztetnem kellett magam, hogy mindez a 18. században történik. Ennek fényében sok apróságot másképp értelmeztem aztán, például egy udvarlást vagy társalgást, amiről hamar ítélkeztem volna különben, mondván, hogy micsoda teátrális, vagy éppenséggel mennyire valószerűtlen.

Nekem picit talán hiányzott egy részletesebb jellemrajz Zsófia gyermekeiről. Úgy éreztem, hogy sokkal részletgazdagabb leírást kaptam az uralkodócsalád tagjairól, ami miatt Felícia, Zsófia és Marie megjelenésben néha összemosódott a fejemben, hiába a korkülönbség vagy az eltérés a helyszínek között.

Zsófia Józseffel való kapcsolata ráébresztett, hogy amennyire távolinak és maradnak érezzük olykor a régi korok embereit, annyira esendőek és emberiek voltak ők is. Tetszett a párhuzam, amit az írónő beletett a történetbe, hogy ahogy az anyának, úgy lányának is az az "örökölt sors" jutott, hogy gyermekeit úgy nevelje fel, hogy azok úgy hiszik, más az apjuk. (És ha tudnánk, még mennyi ilyen lehet saját elődeink között is, amik talán sosem derültek ki.)

Több uralkodói sarj sorsát is végigkísérhettük, akik jó eséllyel boldogabbak lettek volna, ha átlagemberként élhetik életüket. Ez nagyon is hihető, tudva, hogy Mária Terézia mennyire eltökélt volt abban, hogy gyermekeit jó helyre házasítsa ki. Milyen szomorú, hogy a vagyon és a fényűzés végül hol halálos betegségbe, hol pedig kivégzésbe fulladt.

Egyébként nekem kifejezetten tetszik az is, ahogyan megismertük az akkoriban boszorkányságnak titulált mesterséget. Olyan sokszor jön szembe itt-ott az emberrel, hogy hát "a mi időnkben nem volt pszichológus/természetgyógyász", meg "régen nem volt szükség ilyesmikre", miközben már sok évszázadra visszamenőleg voltak segítők.

Így a végére hagytam, mert ez saját kis megfigyelés csak, de többször is meg kellett néznem, jó sorrendben olvastam-e el a könyveket. Persze, értem, hogy miért lett ez a harmadik a sorban, mert a lényegi dolgok erre jutottak, de összességében még így is megcseréltem volna őket.