Menü

2025. november 29., szombat

Krystal Sutherland - A könyörgések

Krystal Sutherland - A könyörgések

Remélem, hogy Krystal Sutherland idővel sokkal nagyobb figyelmet fog kapni, mert írásai olyan egyedi stílust képviselnek, amivel másnál még nem találkoztam.

Ez nem az a szokványos paranormális-boszorkányos könyv. Bár nincsen figyelmeztetés az elején, abszolút nem ajánlanám annak, aki nem bírja a végletekig szemléletes, undorító leírásokat, vagy a halál naturalisztikus megjelenítését.

A horror fantasztikusan keveredik a fantasy elemeivel, miközben három lány sorsa fonódik össze egy közös érdekért, és egyéni szinten is megoldást várnak a remélt fordulattól.

"A remény képes okos embereket rossz döntésekre sarkallni."

A fő vonal egy kegyetlen boszorkánygyilkos megtalálása, aki áldozatait szedi, miközben három fiatal főszereplőnk belebonyolódik az okkult szövevényes világába. A történet nem mellőzi a bántalmazás és a nők elleni erőszak témáját - a fókusz az ügy megoldása, mégis kíséri az olvasásélményt a korai traumák, a gyász és a szeretetlenség légköre.

"A fejét lehajtva kettesével szedi a lépcsőfokokat, de igyekszik laza maradni, ahogy a nők szokták, ha rettegnek, de nem akarnak udvariatlannak tűnni."

A démonok itt nemcsak a külvilág felől fenyegetőek, hanem belülről is lelket felemésztőek.

Ha olvastad a Hollow lányokat, bejött a Sutherland-féle atmoszférikus közeg, és nem riadsz meg a sötétség nyirkosan rothadó szagától, ez a könyv alig várja, hogy nekiess.

2025. november 25., kedd

Lukács Liza - Hogyan szeretsz?

Lukács Liza - Hogyan szeretsz?

Kötődési sebeink gyógyítása

Nem érted, miért mindig ugyanazokhoz a típusú emberekehez vonzódsz? Hogy miért emelsz falakat, amikor olyan szívesen megnyílnál?

Lukács Liza átfogó kötete választ ad ezekre a kérdésekre. A kötődési típusunk feltérképezésével kulcsot kapunk saját működésünkhöz. Ami nekem különösen tetszik a könyvben, hogy nemcsak elméleti szinten olvashatunk a témáról, hanem minden nagyobb fejezethez kapunk kérdéseket is, amik előremozdíthatnak minket saját magunk és szeretteink megismerésében.

Megtudhatjuk, hogy bizonyos viselkedésformák miből erednek, milyen korai kapcsolati minták okoznak bennünk felnőttként bizalmatlanságot, túlzott függést, vagy épp elidegenedést.

Ezek áttekintése után több kisebb témára is kitér az írónő, mint például Erikson fejlődési szakaszainak bemutatása hétköznapi példákkal, így érthetővé téve az egyes életkori sajátosságokat a kötődési minták vonatkozásában.

Számos önsegítő könyvet olvastam már, ezt viszont már az olvasása közben is jó szívvel ajánlottam. Csak akkor nem ismered fel benne magadat, ha nem akarod, az pedig, hogy ezzel az információval végül mit fogsz kezdeni, már tényleg csak rajtad múlik :)

Én a végén kicsit soknak éreztem a levezető részt, és a gyermekvállalással kapcsolatos említéseket, viszont összességében mégis jól keretezte és teljessé tette a témát, hiszen a mi gyerekkorunktól indulunk, de valójában az igazi kérdés az, mi mit adunk tovább

2025. november 23., vasárnap

Hafsah Faizal - Teaörvény

Hafsah Faizal - Teaörvény

A srí-lankai-arab leszármazott, egyébként amerikai születésű írónő legújabb könyve tagadhatatlanul színt visz (a szó szoros értelmében) a fantasy világába. Olvastál-e már olyan YA könyvet, ami ugyan vámpíros, mégsem erotikus, főszereplői pedig szinte kivétel nélkül eltérő etnikumúak?

Na itt ez nagyon izgalmas módon jelenik meg! Főszereplőnk Arthie egy bizonyos Ceylan nevű helyről kerül az ottani gyarmatosítások után Etteniára, ahol kiskorában megszerzi a hosszú idő óta védett trükkös pisztolyt, a Calibort. Ez válik társává a kitaszított lánynak, aki időközben rátalál fogadott bátyjára, Jinre. A két fiatal aztán megnyitja az Örvény nevű helyet, mely nappal teázóként, éjszaka pedig vámpírok ügyleteire szakosodott vérházként üzemel.

Arthie nem kispályás, fiatal kora ellenére megtanulja kijátszani a rendszert, titkokkal üzletel, azonban végig sejthetjük, hogy ő sem mentes tőlük.

Hafsah Faizal nem kegyetlen módon, de rámutat a mai társadalom hibáira is, arra a beolvadni nehezebben tudó rétegre, akiket megnéznek az utcán. Itt ők azok, akik összetartanak és harcolnak egymásért, de komoly árat fizetnek ezért.

Mindeközben Hamvassüvölt utcáiról az éj leple alatt rejtélyes módon vámpírok tűnnek el, amiről igyekeznek nem hírt adni a helyi újságok, hiszen éppen velük igyekszik a hatalmon lévő, rejtélyes kilétű Kos rettegésben tartani az embereket.

Engem sokszor emlékeztetett Arthie Aelin karakterére az Üvegtrónból, illetve egyszerű, de nagyszerű névválasztásnaj találtam Ceylant és Arawiyát, hiszen előbbi Ceylon, utóbbi Arábiaként is értelmezhető a maga mesés változatában, míg Calibor nekem abszolút hozta az Excalibur tulajdonságait.

A történet egy kissé lassú felfutású volt, a végén viszont beindultak az események, és olyan befejezést kaptunk, ami ígéretes zárórészt ígér.

Ajánlom, ha nem akarsz nekiveselkedni egy sokrészes világépítésű fantasynek, de szereted a párszáz évvel ezelőtti hangulatot némi vámpírhangulattal ötvözve, és nem rohansz sehova. Biztonságos választás olyan 16 éves kortól, mivel nincsenek benne brutális részek, sem szexjelenet.

2025. november 14., péntek

Stephanie Garber - Caraval

Stephanie Garber - Caraval

"Minden embernek hatalmában áll, hogy megváltoztassa a sorsát, ha elég bátor hozzá, hogy harcoljon azért, amit mindennél jobban kíván."

Ó, ez a csodás varázsvilág! Már jó ideje várakozott elolvasásra nálam a Caraval, de kivártam az őszi bekuckózós időszakot, hogy belevágjak.

Annyival több ez a történet, mint csupán varázslat és játék, mégsem olvastam sehol ennek a mélyebb tartalmáról és rétegeiről. A testvéri szeretet hatalma, a bántalmazott fél felszabadulásának önismereti útja, a bűntudat és a félelem visszatartó erejének leküzdése az, amik ezt a történetet igazán valóssá és szívközelivé teszik.

Betekintést nyerhetünk egy fiatal lány, Scarlett gondolataiba, aki számára a cél, hogy segítse húgát úgy, hogy a lehető legkevesebbet ártson, még ha ez számára megalkuvást is jelent. A húg, Tella azonban egészen másképp látja a világot. Ő kalandokra vágyik, pezsgésre és teljes szabadságra.

Scarlett mindenáron meg akarja védeni testvérét, miközben szembesül saját démonaival. A két lány teljesen különböző személyiség, mégis a maguk módján várnak valamit a Caravaltól, és Legendtől, a játékmestertől, akinek kilétét évtizedek óta titokzatosság övezi. Az életükbe beköszöntő változás azonban nem túl egyszerű úton érkezik, és még kevésbé egyszerű a konos kihívás karmaiból kiszabadulni.

Scarlett célja, hogy miután biztonságba helyezi húgát rejtélyes jegyességét követő házasságával, a Caraval után visszatérjen régi életébe, innen viszont már semmi sem lesz a régi. Ráébred, hogy ezen az úton legnagyobb ellensége saját félelme, sebezhetősége azonban még akár segítségére is lehet.

Szemtanúi lehetünk a lány karakterfejlődésének, amint ráébred, ahhoz, hogy az életben rá váró csodákat megélje és szabadon szárnyaljon a jót megélve, meg kell válnia a lábára kötött súlyoktól.

Vajon szeretteink felé nyújtott kezünk megóvja őket a veszélytől, vagy néha el kell engedni őket, hogy saját kezünkbe vehessük a sorsunk irányítását? Hihetünk eléggé a szeretet és a szerelem erejében, ha minden, amit addig igaznak véltünk, megkérdőjeleződik egy ponton?

A Caraval játékosai nem feltétlenül hihetnek az érzékszerveiknek, és az általuk őszintének hitt emberekről is kiderülhet, hogy félreismerték őket.

A befejezés teljesen komplett és fordulatos, ám a végén kapunk egy apró morzsát a folytatáshoz, ami alapján az legalább olyan kalandosnak ígérkezik, mint az első rész, úgyhogy már nagyon várom, hogy belevágjak.

2025. november 9., vasárnap

Elin Persson - Afgán fiúk

Elin Persson - Afgán fiúk

Három afgán tinédzser, Zaher, Ahmed és Hamid napjait ismerhetjük meg egy svéd, bevándorló gyerekeket elszállásoló központ fiatal dolgozójának elbeszéléseiből. A szöveg egyszerű módon, ám mégis a helyzetet jól bemutatva világít rá, milyen megpróbáltatásokkal kell szembesülnie a menekülteknek egy számukra idegen országban.

Sajnos sok ponton ráismertem a nálunk zajló örökbefogadási, vagy éppen be nem fogadó közeggel kapcsolatos nehézségekre. A szállás alkalmazottai tehetetlenek a rendszer sokszor kegyetlen döntéseivel szemben, miközben pedig életekről van szó. Emberekről, akik csak szeretnének egy biztonságos, emberi környezetben élni, de ebbe nekik semmi beleszólásuk nincsen.

Érdekes volt számomra, hogy a történetet leíró lány sokszor mennyire minimális kommunikációt folytat a fiúkkal, amit egyébként valahol meg is követelt a helyzet, hiszen ezek a srácok a hónapok során angol vagy svéd nyelven alap szinten tanultak csak meg beszélni. Olyan alapvető tudást kellett volna velük megosztani, amely felkészíti őket a boldogulásra, mint mondjuk szexuális felvilágosítás vagy helyi normák, itt azonban semmi ilyen nem merült fel.

A dolgozóknak minden, ott lakóhoz kötődő eseményt naplózni kell - ki milyen gyógyszert kap, hol tölti a szabadidejét, ki jön hozzá látogatóba, milyen programokon vesz részt, mire hogy reagál.
Ezek a gyerekek a társadalmon kívül rekedt, nem kívánatos személyek, akiknek a sorsa orosz ruletthez hasonló módon akár még jól is alakulhat, erre azonban nagyon csekély az esély.

Az Afgán fiúk egy közel 200 oldalas, még így is szellős olvasmány, így egy nap alatt kiolvasható.

2025. november 8., szombat

Emma ZR - A lidérc

Emma ZR - A lidérc

Azt sem tudom, hol kezdjem. Mert ez valójában sokkal több, mint egyszerű erotikus pszichothriller. Evelin (Szellem) hétköznapi lány, aki pár éve elvesztette szüleit, azóta pedig gyógyszerek által letompítva, depressziósan éli mindennapjait. Már azon gondolkozik, milyen módon vethetne véget ennek a végeláthatatlan ürességnek, ami felemészti, amikor új szomszéd költözik az utcába. Zente (Lidérc) lehengerlő, titokzatos, tetovált álompasi, és érthetetlen módon épp őt szeretné megismerni.

Eközben azonban a lány rájön, hogy valaki követi. Besurran hozzá, amikor alszik, bekúszik a gondolataiba, de ennyivel nem éri be. Egyre többet és többet akar.

Hol van az a pont, ahol a világ teljesen szétcsúszik, ha már eddig is annyira közel volt ez a pillanat? Megmenthet-e valakit egy másik ember, vagy előbb ragadja el az őrület, és az életét fenyegető incidensek okozta kétely?

Emma ZR olyan történetet ad a kezünkbe ezzel a könyvvel, ami tankönyvi példája lehetne jópár pszichológiai esetnek, de különösen jól ábrázolja a bántalmazói kapcsolat dinamikáját, és mutatja be az üldöző-áldozati párosban zajló gondolatokat, motivációt.

Azért nagyon elementáris, mert nemcsak a racionális oldalt érzed át, hanem azt az iszonyatos kettősséget is, amit a józanság és a ködös pszichózis határán való tánc hoz magával. Izgulsz közben, de folyamatosan ott lebeg a kérdés, hogy ebből vajon mi lesz a kiút, és ez egészen az utolsó oldalig kísér. Valójában mi is az, aminek drukkolni kell, ha minden ingoványos talajon áll?

Ajánlom, ha szeretted, és ha utáltad a Haunting Adeline-t, már csak azért is, hogy utána megvitassuk, ehhez mit szóltál. Engem megvett kilóra.

2025. november 5., szerda

Sequoia Nagamatsu - A sötétség határai

Sequoia Nagamatsu - A sötétség határai

"Láttam egy civilizációt, amely képes volt elpusztítani magát, mielőtt elérte volna a legközelebbi csillagot."

Egy világméretű járvány pusztít a Földön, a klímaváltozás hatalmas méreteket ölt, közben pedig megpróbálnak kapcsolódni egymással az emberek. A regény elején erős vezérfonál a fennálló járványra épülő eutanáziát is támogató rendszerrel és temetkezéssel kapcsolatos bizniszek bemutatása. 

Megszilárdul az olvasóban annak a tudata is, hogy a legvégén úgyis egyedül kell mindennel megküzdeni, és a veszélyhelyzet felülír sok, addig bevett szokást, és átírja az emberségességről alkotott képünket is.

Olyan jövőbe kapunk betekintést Sequoia Nagamatsu által, amelyet még csak disztópikusnak sem tudok nevezni, hiszen már most látjuk, hova vezet a robotika, a digitalizált megoldások, az AI mint társ jelensége és a klímaválság.

Sok száz évet ölel fel a könyv története, amiben olyan emberek (kutatók, régészek, orvosok, átlagemberek) történetét ismerhetjük meg, akiket valami mégis összekapcsol. A remény, hogy valaminek változni kell, és az álmok, hogy talán nem minden olyan borzalmas, és lehet megoldás. Vágynak a szeretetre, a kölcsönös érzések megélésére, szomorúak az elvesztett családtagok miatt, és dühösek, mert a tehetetlenség a kontroll hiányát teremti meg.

Mit is ér az ember a végtelen világmindenségben? Számít-e az idő, ha limitáltak a földi lehetőségeink? Tekinthetünk-e az eddig ismert adottságainkon túlra, és mi az ára, ha sikerül elhagynunk az addig biztosnak hitt ingoványos talajt?

A sötétség határai nem egyszerű témákat dolgoz fel különálló, de mégis kapcsolódó történeteken keresztül, és a végére értjük meg igazán az összefüggéseket. Erőteljesen érinti a gyászfeldolgozás, a halál témáit, így annak ajánlom, aki szereti ezeket filozófiai szinten megközelíteni, és merengeni arról, vajon hová tartunk és mivé leszünk.