Vannak kapcsolatok, amikről egyszerű írni.Változások, amik egyértelműek. Amik ugyanúgy értelmezhetők kívülről, mint ahogy a szándék vezérli őket belülről. És vannak azok, amik szemeket nyitnak fel, amiknek a megélése sokkal nagyobb hatású, mint maga a kapcsolat időtartama. Amikhez nincsen kategória, amiket nem alternatíva felvállalni, mégis történelmet égetnek belénk.

Amikor eljön a búcsú ideje, ezeket a történeteket egészében nyeljük le. Mert nincs dedikált helyük a közösségi média-falon. Léteznek emberek, akik olyan transzformatív erővel bírnak, hogy miután találkozol velük, már nem leszel ugyanaz az ember, mint aki addig voltál. Az identitásodat, az elveidet és viszonyrendszereket kérdőjelezel meg, felnyílik a szemed és hirtelen higanyszerű, a kezeid közül állandóan kifolyó, sötét anyaggá válik a szenvedély, ami éget, de mégsem akarod elengedni. Később visszakúszik, és a takaró mellől melegít, hogy ne fázz. Gondoskodik rólad, de közben maró nyomot hagy. Te mégis ezeket a nyomokat vadászod. Később már érted, hogy miért mentél bele, így hát engeded, hogy részeddé váljon, de most már bölcsen csak távolról figyeled.

Ilyen volt az ember, aki megértette velem, milyen érzés nagybetűs Nőként élni a bőrömben, mert ő maga igazi Férfi volt. Tudtam, hogy nem számít, az egésznek van-e értelme, vagy csak a karakterek örvénylő játéka, amibe véletlenül beleejtettem a szívem megmártózni, de bármi áron is nagyon akartam. Magamba szívni minden egyes szürreális pillanatát, kiélvezni, amíg tart, még ha éjfélkor vissza is változik a varázshintó.

Könnyű elhitetni magaddal, hogy mindent kibírsz. Hogy az érzések majd szépen, a sarokban sorakoznak és várják, mikor bújhatnak elő. Hívhatod nevetségesnek, de az irracionális lángolás nem válogat. Őt nem izgatja, hívják-e, megjelenik. Rajongani egy érzésért mámorító, még úgy is, hogy közben a saját agyad delíriumos állapotban túlél a másik szobában.

Ő azonban nem élte túl. Nem gondolunk arra, hogy azok, akik korábbi életünk egy részében fontosak voltak, mikor mennek el. Talán azért, mert onnantól fogva, hogy belekarcolják magukat a memóriánk pergamenjébe, örökkévalónak hisszük őket. Egyszerűen nem lehet opció, hogy felébredsz, és az, akinek a létezése eddig megkérdőjelezhetetlen volt, már ne legyen.

Aztán megkapsz egy üzenetet, és hosszú percekig próbálja felfogni az agy, amit a szem lát. Nem az első ilyen élmény, és nem is az utolsó, ezt tudod, mégis leáll a rendszer egy röpke pillanatra. Megpróbál újratölteni, de elakad. Mert ő nem halhat csak így meg. Te úgy gondoltad, hogy majd még biztos összefuttok. Baromi kínos lesz, hogy ez hogy lehetséges egyáltalán, vagy vicces, mert milyen kicsi a világ... Vagy majd egyszer biztos írsz neki, hogy mi van vele, bár inkább nem, mert az ennyi idő után furán venné ki magát. Mindegy. Ráér. Éli az életét, te pedig a sajátod. Hát nem ez a lényeg?

A bőröndöm az ajtó előtt áll, és én csókot lehelek az ajkára, miközben alszik, hogy mégse menjek el búcsú nélkül. Utólag tudom meg, hogy félálomban van, és tudja, mi történik. Ez az utolsó alkalom, hogy látom őt.

Legalább elbúcsúztam tőle.

Saját írás, megosztása csak a forrás megjelölésével engedélyezett!

Fotó: Pinterest