John Grisham - Szürkehegy

John Grisham - Szürkehegy

Mivel én is szeretem elolvasni az értékeléseket, mielőtt belevágok az olvasásba, mindig fájó szívvel kezdek el véleményt írni, mert nehéz úgy kritikát megfogalmazni, hogy azért tükröződjön az is, hogy alapvetően a könyv nem rossz. (Én személy szerint szeretem is, ha nem feltétlenül 5*-os egyértelműen, mert sokkal többet lehet vitatkozni arról, ki hogy látta az egyes részeket.)

A téma semmiképpen nem megszokott, és nekem az, hogy engedett némi betekintést a szénbányászat sötét oldalába, kifejezetten tetszett.

Nem jött viszont be, hogy a lényegesebb események rövidre lettek zárva, a főszereplő, Samantha karaktere pedig közel sem volt finoman kidolgozott (egyébként a többieké sem különösebben).

Kicsit olyan érzés volt őt olvasóként szemlélni, mint Bella Swant az Alkonyatban. Látod, hogy tetszik azért neki a kaland, csak nem tudja, mit kezdjen vele. Nem tudtam eldönteni, hogy John Grisham, vagy a fordítás miatt volt-e vajon, de a nyelvezet nem mindenhol lett túl modern (vagy odaillő), sőt, egy bizonyos jelenetnél kifejezetten olyanra sikerült, mintha valami 80-as évekbeli dugiregényt olvasnék, ahol a "tették a dolgukat"-tal már az olvasó fantáziájára lehet bízni a folytatást. Értem én, hogy ez nem az a zsáner, de akkor is, na...

(Ezeken kívül jópár elírás volt, ezeket továbbra sem tudom szó nélkül hagyni.)

Mindemellett viszont beszélgetés-indítónak érdekes kis könyv, nekem mindenképpen sokat adott az eddigi ismereteimhez, és rávilágít arra is, hogy igen, valóban a pénz és a hatalom mennyit számít, a kis embereknek pedig igenis, sokszor életmentő lehet a segítség, hogy hallathassák a hangjukat.

Azt nem mondom, hogy egy gyorsan olvasható darab, mert azért bőven hagytam pihenni pár napokat, de ha kezedbe kerül jó áron, emiatt a vélemény miatt ne tedd vissza, mert biztos, hogy nem a korábban olvasott könyveidre fog hajazni

Mellé zenének ajánlom Architects-től a Black Lungs című számot, majd meglátod, miért.