Keri Lake - Anatéma

Keri Lake - Anatéma (Az Elemésztő Erdők 1.)🦂🌒

Halálom a csilivilibe csomagolt vergődés, ahol már előre tudsz minden fordulatot, mégis el van nyújtva a sztori. Na eeeez nem ilyen!

Végre megkaptam, amit egy gótikus-horrorisztikus, sötét világú fantasytől vártam. Két főszereplőnk sorsa saját világukban eleve elrendeltetett, mégsem adják fel a harcot életük jobbá tételéért, még ha ezért komoly árat is kell fizetniük.

Maevyth fiatal, csinos nő, aki mostoha körülmények között él fogadott nővérével. A lánnyal gyerekkora óta keményen és ellenségesen bánnak. Ő más, mint a többiek, ami gyanakvást kelt - bármi, amivel egy nő felhívhatja magára a figyelmet, az az emberek szerint boszorkányság, és büntetendő. Így hát igyekszik meghúzni magát, és beolvadni, ami egyre nehezebben megy.

Lakhelye mellett egy veszélyes erőkkel bíró erdő húzódik meg, ahová ha betér a halandó, ki már nem jön élve. De van másik választás, ha a körülötted lévő világ kilök magából, mint egy idegen testet?

Zevander a halandók földjétől elszigetelve él, ahol nem mindennapi munkát végez a király megbízatásából. Minden vágya, hogy megtörhesse a többszáz éves "átkot", és megállítsa a rá váró, veszedelmesen közelgő véget. Ehhez nagyon közel jár, amikor mégis olyan kihívással szembesül, ami máskor jelentéktelen feladat lenne: képtelen megölni áldozatát.

Hogy mi folyik a háttérben, és ki kicsoda valójában, az még főszereplőinknek sem egyértelmű, de szép fokozatosan bontja ki nekünk a történet a szálakat.

Ez egy igazi slow burn, remekül felépített saját világgal, csomó felvetődő kérdéssel, traumával, és két olyan szereplővel, akik nagyon közel kerülnek hozzánk.

Varázslat, ősi energiák, varjak, skorpiók, pókok, mágia, sötét erők és boszorkányság - ez mind az Anatéma.

Hosszúnak tűnhet a könyv, a végén mégis teljesen megdöbbentem, hogy véget ért, és már alig várom, hogy olvassam a folytatást!😍

(Ha szeretted Azrielt, és már nem bírsz magaddal az ACOTAR folytatásáig, ez a könyv neked való, ki ne hagyd😁)

Andrey Shapovalov - A szibériai sámánizmus

Andrey Shapovalov - A szibériai sámánizmus🥁🪶

Szellemekkel társalgók

Egy ősi, titokzatos világ, füstölőillatú rituálék és egy különös tudás, ami a mai napig megtalálja méltó hordozóját.

Az északi vidék sámánizmusának világát, ahogyan alapvetően más tájegységekét is, számos megmagyarázhatatlannak tűnő jelenség övezi. Nagy része a nyugati szemléletű turista számára felfoghatatlan, mégis látható hatása van, amire még a tudomány sem igazán képes valódi válaszokkal szolgálni.

Shapovalov könyvében választ kaphatunk arra, milyen motívumok és világkép jelenik meg a sámánizmusban, és hogy ez a hitrendszer milyen alapokon nyugszik. Számos példát mutat a különböző népcsoportok közötti eltérésekre mind a beavatási szertartás, mind a ruházat tekintetében, utóbbit képekkel is illusztrálja.

A szibériai sámánizmus nem egy misztikus hangulatú, sodró írás, sok esetben úgy éreztem, maga az író is szkeptikus a működési elvet illetően, mégis úgy gondolom, hogy éppen ezért találhatja meg olvasóit. Ha te is azok közé tartozol, akiket elsősorban a kézzelfogható világ érdekel és a tényszerűség, biztosan tetszeni fog Shapovalov megközelítése.

Engem ez most nem igazán vitt magával - mélyebb, kevésbé "külső szemlélői" írásra számítottam, de azért ennek ellenére is tartogatott újdonságokat erről a világról.

Michael Ende - Momo

 Michael Ende - Momo🕴🏻💼⏰

A kis herceg és az 1984 szerelemgyereke. Hogy lehet, hogy erről én idáig nem hallottam??
Csodálatos, és közben borzalmasan szomorú társadalomrajz, amely a hetvenes években íródott, de nem is lehetne aktuálisabb!

Főszereplőnk egy fiatal, de annál bölcsebb kócos kislány, aki a város régi amfiteátruma alatti kis zugban lakik. Gyorsan megismerik a helyiek, akik nagy örömmel látogatják és visznek neki élelmet, miközben a társaságában azonnal feloldódnak. Rájönnek arra, hogy vele minden más - a kislány figyelmesen és érdeklődve hallgatja történeteiket, elfogadja őket olyannak, amilyenek, és eközben igaz barátra lelnek benne.

Ám egyik napról a másikra a várost különös, aktatáskás szürke alakok lepik el, akik trükkös módszerekkel alkut ajánlanak az embereknek: időt. Azt mondják, ha az emberek törekednek arra, hogy a felesleges dolgokkal kevesebbet foglalkozzanak, cserébe pedig sietnek, még több időt takaríthatnak meg. Ez viszont egy óriási csapda. A nyert időt sosem kapják vissza, ezzel mind az élettelen, titokzatos alakokat gazdagítják. Az ár, bár ők nem tudják még, magas: a szürke alakok a szenvedélyek, az öröm, a hobbik és a családtagok idejéből vesznek el, ugyanis ezzel táplálkoznak.

A rejtélyes beszélgetések után az emberek semmire nem emlékeznek, csak belső késztetést éreznek arra, hogy robot üzemmódba lépve már csak egy dologra figyeljenek, arra, hogy rohanjanak, és teljesítsenek.

Egy napon Momót is be akarja hálózni az egyikük, rá azonban nem hat a "varázslat". Pár nappal később a lány ellátogat valahova, ahol tanulhat az időről, és jobban ráláthat az élet értelmére. Amikor azonban visszatér addigi életébe, már semmi sem a régi. Eluralkodott káosz és személytelenség fogadja, ahol minden ami számít, a pénz és a siker céltalan és boldogságtól mentes hajszolása.

Momo szeretné visszakapni barátait, arra vágyik, hogy visszaálljon az élet a megszokott kerékvágásba, de ezért nagy tettre kell elszánnia magát: le kell győznie a lelketlen urakat.

Ez a történet több, mint mese, de mára már kevesebb, mint egy disztópikus világ. Erős társadalomkritika, és a szív tükre. Meddig tudunk a rohanó világban működni, hogyha pont a lelkünket veszítjük el benne? Mi van akkor, ha egyszerűen már szeretni sincs időnk?

A Momo egészen a tizenéves korosztálytól százéves korig olvasható, és ha csak pár gondolatot viszel belőle magaddal, már gazdagabb leszel, mint előtte voltál.

Jon Hershfield • Tom Corboy - Mindfulness gyakorlókönyv OCD-seknek

 Jon Hershfield • Tom Corboy - Mindfulness gyakorlókönyv OCD-seknek🧼💭

Rögeszmék, félelem, kényszeres gondolatok, szorongás. Szuper önismereti könyvet olvastam, ami az említettek leküzdésében, és egy jobb életminőség kialakításában lehet segítségedre.

A szerzőpáros a mindfulness módszerét mutatja be és teszi alkalmazhatóvá a kognitív viselkedésterápia jól működő módszerével. Maguk is elismert, a terület felé elkötelezett szakemberek, amit a gyakorlókönyv is remekül bizonyít.

Az OCD (obszesszív-kompulzív zavar) rendkívül sokrétű, és sok verziója létezik. A legjellemzőbb fajtáit fejezetenként mutatja be nekünk a könyv, és mindegyikre az ahhoz legjobban passzoló gyakorlatokat biztosít a mindfulness és a kognitív-viselkedéses vonal mentén. Érthető, logikusan felépített, biztonságos kereteket adó.

Végig azt éreztem, hogy ez az anyag méltó eredménye írói sok évtizedes munkájának, és nem az volt a cél, hogy ezzel "fussanak be" (hiszen már rég letettek valamit az asztalra), hanem arról, hogy valóban adjanak egy jól használható eszközt azoknak, akik szeretnének változtatni, és javítani diszkomfortot adó állapotukon.

Akkor is érdemes elolvasni, ha te magad nem vagy OCD-s, mert van, ami ettől függetlenül is megállja a helyét. Ilyen lehet a meditáció, vagy a tudatos jelenlét a saját helyzetedhez igazítva, ha stresszesebb időszakon mész keresztül, vagy ha szorongsz, de az is óriási segítség, ha családtagod/barátod küzd ezzel, és te kicsit jobban megérted a zavar mibenlétét, és rálátsz, hogy hogyan tudod legjobban támogatni.

Napjainkban nagy kihívás kiszűrni, mi működik és mi nem, ha önsegítő könyvekről beszélünk. Örömmel tölt el, amikor találkozom egy olyannal, amire azt tudom mondani, hogy na, ezt jó szívvel ajánlom másoknak is. Ez egy ilyen könyv!☺️

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja📘🔮

Második olvasmányom az írónőtől, és ezúttal sem csalódtam!

Ez végre egy olyan dark fantasy, ami egyedi hangulatának köszönhetően elkülönül napjaink felkapott műveitől - boszorkányság, szellemvilág, kirekesztettség, uralkodni vágyás és bosszú jelenik meg a lapokon tökéletes arányban. A. G. Slatter különálló köteteit azonos világon belül kell elképzelni, ami a Kalász. 

Azért fogott meg A Holtak Grimoárja, mert lassan, de az érdeklődést fenntartva bontakozik ki a cselekmény, miközben csodálatos módon érinti a halál témáját és az elmúlást az élők és a holtak oldaláról is.

Silverton városát a Briar család vezeti - tagjai többgenerációs boszorkányok. A városba érkező első Briarek annak idején felkarolták és rendbehozták az akkor pusztulás áldozatául esetteket, amivel együtt el is fogadtatták magukat a helyiekkel. Utódaik is gondoskodtak saját biztonságukról ilyen-olyan módon, miközben jól működő rendszerük szerint irányították a népet.

Igen ám, de a jelenben a négy lány unokatestvér idő előtt komoly döntéseket kell, hogy meghozzon - nagyanyjuk, Gisela váratlanul meghal, és rájuk hagyja a teljes kormányzást, és hagyatékul egy csomó elvarratlan szálat.

Ellie az egyetlen a lányok közül, aki nem rendelkezik semmilyen varázserővel, nagyanyja temetése után mégis megváltozik valami.

A hirtelen jött képesség átok és egyben áldás is lehet, de míg rájön, melyik áll közelebb a valósághoz, különös dolgok történnek Silverton külső, tanyasi vidékein. Úgy fest, a baj egyre közelít, a nyomás és a felelősség egyre nagyobb, és annak ellenére kell komoly döntéseket hozni, hogy a Briar Boszorkánynak kinevezett unokatestvér, Audra még teljesen új és tapasztalatlan vezetői szerepében.

A háttérben megismerjük a felmenők közül Sandort (kicsit olyan Tündérkeresztanya beütésű volt, nagyon szerettem), ez a feltételezhetően magyar szál ötletes volt, és a távoli nagyapa felbukkanása élőbbé, folytatólagosabbá tette a többszáz évvel ezelőtti történelmet.

Többször eszembe jutott az 1700-1800-as évek uralkodói miliője, amiben szintén rengeteg hatalmi harc, titok és érdekvezérelte döntés volt jelen. A könyv egyébként meghatározhatatlan korban játszódik - lehetséges a máglyahalál, mégis modern világképpel rendelkeznek a főbb karakterek.

A relatíve lassú kezdés után az utolsó szakaszban olyan csavar van, hogy onnantól fogva letehetetlen volt számomra a könyv. A korábban elejtett apró részletekre is választ kapunk ebben a boszis-gótikus, mesékkel tarkított történetben, amit ajánlok minden, a zsánert kedvelő könyvmolynak.

Többen hasonlítják az írónő stílusát C. J. Cooke-éhoz, és valóban van átfedés, viszont így, hogy a második könyvet is elolvastam tőle, azt látom, hogy a felvezetés és a karakterrajzok sokkal "puhábbak", részletesebbek, és így könnyű azonosulni mind a főszereplővel, mind pedig a (szintén meghatározó) mellékszereplőkkel.

Le a kalappal a borító készítője (Varga Balázs) előtt is; szerintem sikerült felülmúlnia az eredetit - sokkal kifejezőbb és szebb lett a magyar változat.

Sharon Saline - Amit az ADHD-s gyereked szeretne, ha tudnál

Sharon Saline - Amit az ADHD-s gyereked szeretne, ha tudnál

Az írónő klinikai szakpszichológus, aki az ADHD-s gyermekek kezelésével foglalkozik, és a terület szakértője. A könyv az általa előszeretettel használt ötlépéses módszert veszi alapul, aminek lényege, hogy a szülők effektíven tudjanak gyermeküknek segíteni a kihívást jelentő élethelyzetekben úgy, hogy maguk is empatikus résztvevőivé váljanak a folyamatnak.

Ezen a technikán kívül találsz jópár olyan példát és gondolatot, ami kiindulási alap lehet, hogyha most találkozol először az ADHD okozta nehézségekkel, és tanácstalan vagy, merre indulj el. Fontos, hogy szülőként mindenekelőtt tisztában legyél a gyerek viselkedésének hátterével, és te magad is szilárd, megingathatatlan alappá válj, akire támaszkodni lehet.

Többször elvándorolt a figyelmem – tisztában vagyok a témával, mégis túl amerikainak éreztem a gondolatmenetet. Sokszor inkább találtam általános gyereknevelési útmutatónak, mint igazán kézzelfogható, specifikus megoldásnak, és úgy tűnt, a megszólaltatott gyerkőcöket olykor kézenfekvőbb gyógyszeresen kezeltetni a szülőknek, mint türelmet tanúsítani és rájönni, hogyan kell megértően fordulni hozzájuk. Mi olvasóként nem ismerjük az említett fiatalokat, de a kiragadott gondolatok olyan kétségbeesett gyerekek benyomását keltették, akiknek a világon a legjobbat az tenné, hogyha felszabadult gyerekekként, stressz és nyomás nélkül kibontakozhatnának, és megértő fülekre találnának saját családjuk környezetében.

Van, hogy a legrosszabb minta maga a szülő, és hiába próbál a gyerekkel példát statuálni, ha ő maga sem képes betartani az általa meghatározott szabályokat.

Tudom, ez már egy új beszélgetést kívánna, de azt látom, hogy a hétköznapok kismillió impulzusa és zaja senkinek sem tesz jót, hát még a nem kifejlett idegrendszerrel bíró gyerekeknek – ez a könyv is inkább arról győzött meg, mennyire fontos a természettel és az egymással való kapcsolódás és beszélgetés, lelassulás – hogy meg is halljuk a másikat. Az iskolában is könnyebb felcímkézni a gyereket, mint belátni, hogy a gyakran még mindig tekintélyelvű oktatás csődöt mond az új generációnál.

Egyébként hazánk oktatási rendszere sajnos sokkalta kevésbé támogató/jól áramló a szakemberek egymással való együttműködésében, mint az USA-ban. Ott egymást segítve, gördülékenyen és viszonylag gyorsan bejut a rendszerbe a diák, majd a kapott eredmény után támogatásban részesül az iskolai oldalról. Bár elméletileg ez itthon is működik, a gyakorlat még mindig mást mutat – kevés a szakember, a szülő pedig multitaskol, hogy hogy oldja meg a gyerek életét a lehető legélhetőbb módon.

Annak ajánlanám olvasásra Saline írását, aki nehezebben találja meg a közös hangot a gyerekeivel, ahol valamelyik oldalon hajlamos az a bizonyos húr hamarabb elpattanni, és aki szeretne kapaszkodót találni, hogy higgye, nincs minden veszve.

Ha azonban sokrétű, konkrétabb feladatokra számítasz érintett szülőként, nem ez a könyv fogja elhozni a megoldást számodra. Egyszer érdemes elolvasni, de nem az a sokszor újralapozós fajta.

Daniel Pinchbeck • Sophia Rokhlin - A Lélek Indája; Ayahuasca

 🍵🌿

Daniel Pinchbeck • Sophia Rokhlin - A Lélek Indája; Ayahuasca

Mikor mondjuk azt, hogy egy anyag drog, és honnantól válik orvossággá? Hihetünk-e valamiben, ha tudományosan jelenleg nem megfogható és bizonyítható a hatása, mégis évszázadok óta működik? Mi alapján dönti el egy adott ország, hogy egy szer legális-e vagy sem, ha előbbi (pl. cigi, alkohol) sokkal károsabb az emberiségre nézve, mint az utóbbi (bizonyos rituális tudatmódosítók)?

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettem fel, miután feltérképeztem a rejtélyes amazóniai sámánizmus egy szeletét, az ayahuasca történetét, és az azt övező kultúrát vizsgáló könyvet. Nulla elvárással vetettem bele magam, mert őszintén kíváncsi voltam arra, hogyan lehet hiteleset alkotni úgy, hogy jelenleg is szürke zónában említhető a növény használata, az arról megjelenő történetekre pedig a mai világunkban vagy megvetés, vagy direkt elutasítás a válasz.

„A drogok elleni háborút leginkább úgy értelmezhetjük, mint egy magasabb szintű, kontrollon és fegyelmezésen alapuló uralmi rendszer olyan eszközét, mely az aktuális status quót és egy adott, társadalmi-gazdasági rendet hivatott fenntartani.”

Az írópáros a lehető legtöbb oldalról ragadta meg az ayahuasca szent italának bemutatását: kulturális háttér, társadalmi megközelítés, személyes élménybeszámolók, kutatások, környezetvédelmi kérdések is tarkítják az egyébként is sokszínű fejezeteket, amik kitérnek a hoasca különböző vallásokban megjelent szerepére, vagy például arra, hogy bizonyos betegségeknél milyen módon kerül képbe a főzet.

Természetes közegén túl megismerhetjük az erre alapuló új, spiritualitással átszőtt vallásokban is, de nem marad ki a sarlatánok és a neo-sámánizmus vonala sem, melyben sokan pénzhajhász módon, a tradíciókat eltiporva akarnak érvényesülni. Lesz egy általános érvényű szabály valaha arra, hogy a hagyományok meddig férhetnek meg a rohanó hétköznapokban új köntöst öltve, vagy egyszerűen ide is csak úgy betoppanunk, és pofátlanul kisajátítjuk azt, amit az esőerdő lakói generációk óta féltve őriztek?

Tetszett, hogy sok a forrás a könyvben, mivel – köszönhetően a gyorsan alakuló világunknak, és az ayahuasca még nem fixált helyének abban –, olykor kicsit „New Age-láz” hangulat kapott el. Beugrottak azok a könyvek, amik a kétezres évek elején népszerűsítették a spiritualitást, de utólag visszaolvasva kevésbé mérvadóak az abban olvasottak, mert annyira kezdetleges fejtegetések voltak. (Sajnos ez elkerülhetetlen, ha egy, még alakuló területről olvasunk.)

A „modern, nyugatiasan gondolkodó” olvasók számára nehéz valóssá tenni bizonyítékok hiányában egy teljesen eltérő világot úgy, hogy az ne tűnjön humbugnak, viszont a rituálék, a látomások, melyeket a növény okoz, mégis behatárolhatatlanok – nem fizikálisan megfoghatók, és csak elemeiben bizonyíthatók. Ha mindenáron erre akar a tudomány törekedni, talán épp ezzel töri össze az egyik alappillérét, hiszen laboratóriumban tesztelni egy szer működését ugyan lehetséges, azonban reprodukálni a sok generáció óta hordozott bölcsességet, természetfeletti tudást és a vizuális, gyakran racionálisan nézve szürreális képek valódiságát már kevésbé, így majd jó eséllyel egy steril, de keretek között engedélyezhető „formulát” fogunk kapni.

Habár feltételezésekkel és egyelőre nem kitalálható elképzelésekkel is találkozunk, hasznos információkat, tudást és talán több nyitottságot is bőven ad nekünk, ha A Lélek Indája nyomába eredünk, úgyhogy érdemes elolvasni a könyvet, mert felér egy NatGeo-s doku-sorozattal!