Sarah J. Maas - Viharok birodalma (Üvegtrón 5.) és A hajnal tornya (Üvegtrón 6.)
Vigyázat, spoiler veszély! Igyekeztem rövid összegzést írni, de annyi gondolat merült fel bennem közben, hogy muszáj kiírnom magamból!
Hogyha eddig hezitáltál, milyen sorrendben olvasd őket, javaslom, hogy együtt! Kicsit bizonytalan voltam, mennyire lesz nagy falat a tandem olvasás, de nagyon örülök, hogy ezt választottam. Ugyan eseménydús a cselekmény így, követhető is, és tök jól váltják egymást hangulatilag a háború előtti cselekmények és az anticaiak Chaollal, Nesrynnel és Yrene-ékkel. A sok szereplő ellenére nem lehet elveszteni a fonalat egy pillanatra sem.
A Viharok Birodalma nekem bevallom, nem lett a szívem csücske - a harcba induló csapat kissé karaktert vesztetté vált számomra, habár nyilván rengeteg pozitívumot is ki lehetne emelni.
Az 5. részben Aelin, Rowan, Aedion, és Lysandra kalandjait kísérjük végig, útjuk kereszteződik Lorcanével és Elide-éval, majd ebben a könyvben ismerjük meg Manon és a Tizenhármak sorsát is. Menetközben visszatérünk Rolfe-hoz, és megjelenik Rowan két egykori társa Gavriel és Fenrys is a kis küldetéükkel, mondhatnám, hogy bonyolítva a helyzetet, de valójában erről szó sincs. Szövevényes rész ez, és a korábbiakat nézve is határozottan ez szól a leginkább a nagy háborút megelőző előkészületekről, a szövetségesek toborzásáról és a közben felbukkanó váratlan megpróbáltatásokról.
Számomra a cselekmények mégsem voltak arányosan elosztva. Túl hosszan olvashattunk a hajózásról, az erdőben bandukolásról és a kikötésről, és megint a végére indult be úgy a sztori, hogy egy mondat egyik fele és a másik között hirtelen kiderült, hogy Rowan és Aelin sutyiban összeházasodtak.
Mintha ez ilyen kis apróság lenne a történet szempontjából. Furcsa, mikor utólag derülnek ki Aelin ügyködései is, aki látszólag mindig jelen van, amúgy meg mégse, mert a fél világnak üzenget és még a legközelebbi hozzátartozóját sem avatja be a terveibe.
Itt engem Aelin sokszor emlékeztetett Brycera (Crescent City), míg Rowan néhol karakterileg átcsúszott Rhysandbe (Maeve pedig kicsit valahol Amarantha és a Viperakirálynő között lebegett), és kicsit ezt a világok közötti utazást is sablonosnak éreztem, ahogy a Hajnal tornyában a könyvtárból nyíló lépcsős, rejtett alagsoros történéseket is).
Kevés szerephez jutott Dorian, és picit untam, hogy hirtelen mindenkinek párja van és őrülten szerelmes, pedig alapvetően kedvelem a romantikus szálakat. Lorcannel nem tudtam mit kezdeni a Maeve-es helyzetnél - bizakodtam benne, hogy kiderül, valójában nem az ő oldalán áll, hogy kiáll Elide mellett a végsőkig. A cirkuszos utazásuk viszont szórakoztató volt. Végig azon agyaltam, vajon mikor gyógyítja már valaki meg szerencsétlen Elide lábát, de ez nem történt meg.
A csavar a végén a boszitükörrel azért nem volt gyenge. Persze nem merek reménykedni, de már lassan a netet megnyitni se, nehogy lelőjjem a poént, mi lesz Aelin sorsa. Az biztos, hogy az enyém az utolsó résszel kőkemény szívzúzoda
A Hajnal Tornya érzelmi szinten sokkal összetettebb, lassabb folyású, pszichológiailag is különleges eleme a teljes sorozatnak, talán mondhatom, hogy az eddigi kedvencem. Chaol és Nesryn Anticába utazik, hogy meggyőzze a távoli birodalom uralkodóját, hogy tartsanak velük a háborúban. Tervük azonban meglehetősen hamar egy hatalmas személyes fejlődésbe csap át. Chaol tulajdonképpen terápiás kezelést kap a Torre Cesme gyógyítójától, aki Yrene Towers. (Ezen a ponton felhívom a figyelmet az előzménykötet elolvasásának fontosságára!!).
Ezek után az események két szálon folytatódnak - Nesryn Sartaq-kal (azért jó, hogy nem írták át a nevét magyarosan kiejtés szerint) tart a rukhinhoz a hegyekbe, míg Chaol a városban marad. Bár Chaol maga nem a kedvenc szereplőm, mégis nagyon tetszett a mélység, amiben megismerhettük, és amilyen szinten sikerült lehámoznia magáról a gyászt, a fájdalmat, megbántottságot és az áruló és hazug címet, melyet magára aggatott. Valójában itt jöhettünk rá, mennyire fontos eleme és összetartópontja ő a teljes történetnek. Imádtam, ahogyan Yrene szerepe felépült, és ahogyan Aelin neki adott üzenete végül értelmet nyert, azaz, hogy mit is takart, hogy "a világnak több gyógyítóra van szüksége".
+1: Közel 800 oldalba úgy érzem, belefért volna Chaol és Yrene esküvője is rendesen, amit a korábbi részekhez hasonlóan fél mondattal elintézett az írónő. Arról nem is beszélve, hogy bár érthető, hogy nem volt több idejük, kicsit kitérhettünk volna akkor már arra is, hogy egyébként Chaolnak tuti fontos lett volna olyan, számára közeli embereket ott tudni, mint pl. Dorian.
Összességében A hajnal tornya képileg és tartalmilag jobban megfogott, a Viharok birodalma viszont jócskán tartogatott váratlan fordulatokat, szomorúságot és összetartást, elegendő kedvet csinálva a folytatáshoz.
