Jane Greystone - Madárkám; Bűnbe zárt szerelem
Hoppá-hoppá, van itt pár elmaradásom, ami a nyári könyveket illeti, amire az egyetlen elfogadható magyarázatom talán az, hogy ezeket a könyveket én korrektúráztam, így csak később tudtam róluk írni Molyon is.Vegyes érzésekkel kezdtem bele ebbe a dark romance regénybe, mert az eddigiek, amiket olvastam, nem erősítették meg a hitem a zsánerben. Az első 60-70 oldalnál ugyan még voltak kétségeim, de utána megérkezett A Varázs.
Egy magával ragadó, sötét maffiarománc ez, ami már önmagában is ellentmondásosnak tűnhet, mégis működik! A nehéz témák, a gyász, a feszkó és az erotika pontosan úgy ér össze, ahogyan kell! Nem röhejes virágnyelven íródtak a spicy részek és nem kell egy naív kislány esetlen botladozásait végigszenvedni, mert itt igazi karakterfejlődés megy végbe, amit különösképpen a felvezető után, Jules akkori énjéhez képest láthatunk jól.
Kapunk egy komplett maffiózó csapatot élén a tekintélyt parancsoló és titokzatos Főnökkel, aki hozza a tipikus rosszfiú vonalat, ahogy kell, és olyan szerethető mellékszereplőket ismerhetünk meg, mint Diego, Pavlo vagy Nora, akik mind egy-egy sajátos színt hoznak magukkal.
Jules a húszas évei elején lévő lány, aki eddigi életét bátyjával töltötte – megfelelő szülői minta híján Kevin nevelte a lányt és vigyázott rá, azonban félt elegendő teret hagyni neki.
Mikor Jules végre kitalálja, hogy belemegy egy nyaralásba Vincenttel a vele való rövid ismeretség ellenére, nem sejti, hogy az igazi kaland nem csak egy hétig tart majd.
Egy egészen új világ tárul elé, de hát ami igazán balul sül el, abban tuti van valami jó is – legalábbis csak nézőpont kérdése, nem igaz?
Kapsz itt hideget és meleget, és kétszer is át fogod gondolni, mi a csábítóbb: az, ami tiszta és ártatlan, vagy ami magával ragad és életre kelt.


