Jane Greystone - Madárkám

Jane Greystone - Madárkám; Bűnbe zárt szerelem

Hoppá-hoppá, van itt pár elmaradásom, ami a nyári könyveket illeti, amire az egyetlen elfogadható magyarázatom talán az, hogy ezeket a könyveket én korrektúráztam, így csak később tudtam róluk írni Molyon is.

Vegyes érzésekkel kezdtem bele ebbe a dark romance regénybe, mert az eddigiek, amiket olvastam, nem erősítették meg a hitem a zsánerben. Az első 60-70 oldalnál ugyan még voltak kétségeim, de utána megérkezett A Varázs.

Egy magával ragadó, sötét maffiarománc ez, ami már önmagában is ellentmondásosnak tűnhet, mégis működik! A nehéz témák, a gyász, a feszkó és az erotika pontosan úgy ér össze, ahogyan kell! Nem röhejes virágnyelven íródtak a spicy részek és nem kell egy naív kislány esetlen botladozásait végigszenvedni, mert itt igazi karakterfejlődés megy végbe, amit különösképpen a felvezető után, Jules akkori énjéhez képest láthatunk jól.

Kapunk egy komplett maffiózó csapatot élén a tekintélyt parancsoló és titokzatos Főnökkel, aki hozza a tipikus rosszfiú vonalat, ahogy kell, és olyan szerethető mellékszereplőket ismerhetünk meg, mint Diego, Pavlo vagy Nora, akik mind egy-egy sajátos színt hoznak magukkal.

Jules a húszas évei elején lévő lány, aki eddigi életét bátyjával töltötte – megfelelő szülői minta híján Kevin nevelte a lányt és vigyázott rá, azonban félt elegendő teret hagyni neki.

Mikor Jules végre kitalálja, hogy belemegy egy nyaralásba Vincenttel a vele való rövid ismeretség ellenére, nem sejti, hogy az igazi kaland nem csak egy hétig tart majd.

Egy egészen új világ tárul elé, de hát ami igazán balul sül el, abban tuti van valami jó is – legalábbis csak nézőpont kérdése, nem igaz?

Kapsz itt hideget és meleget, és kétszer is át fogod gondolni, mi a csábítóbb: az, ami tiszta és ártatlan, vagy ami magával ragad és életre kelt.

A. R. Torre - A jó hazugság

A. R. Torre - A jó hazugság

Gyerekek, ez egy nagyon jó kis könyv volt! Miért nem találkoztam eddig az írónő nevével? Na de ami késik...

Egy olyan pszichothrillert képzelj el, amibe keveredik némi humor, egy csepp dark romance, közben pedig mindenki baromi gyanús.

☝🏻Nem spoileres, de a történet fő vonalát az érthetőség kedvéért vázoltam.

A környékről meglehetősen rövid idő alatt eltűnik, majd meghal hat helyes, lányok kedvence típusú fiú, akiket támadójuk, a "Véres Szív" gyilkos meg is öl. A következő eltűnt fiú esete azonban más - Scott több hét távollét után egyszercsak hazamegy, és ettől a pillanattól kezdve senki sem biztos abban, hogy amit állít, igaz-e. Anyja, bár végtelenül hálás a fia menekülésének, kérdések gyötrik, mert a srác gyanúsan viselkedik, a média pedig válaszokat követel.

Mindeközben megismerhetjük a helyi, gyilkos hajlamú páciensekre szakosodott Gwent, aki nemrég veszítette el egyik kliensét, ami kapcsán számos kérdés merül fel benne. Önmagát okolja, hisz lehet, hogy neki nem tűnt fel valami az ülések során, és mi van, ha a tragédia megelőzhető lett volna?

Harmadik vonalunk Robert, a karakán ügyvéd, akinek a fia szintén az áldozatok között volt, ő azonban egy egészen váratlan fordulatra szánja rá magát - jelentkezik a gyanúsított ügyvédje szerepére, mert meggyőződése, hogy a hat gyilkossággal vádolt férfi ártatlan.

Mivel hasonló területen mozgok, imádtam, hogy Gwen pszichiáterként milyen elvi/erkölcsi kérdéseken őrlődik, és minden tettét megkérdőjelezi. Megmutat egy szeletet abból, ami egy hasonló irányban tevékenykedő szakember mindennapjainak része (meddig munka a munka, és hol kezdődik a magánélet), és ettől nagyon emberi a szerepe a történetben.

Iszonyat jól keveredett az izgalom, a feszültség és az hétköznapi élet pillanatai, bennem végig fenn tudta tartani a bizonytalanságot a végkimenetelt illetően. Ugyan volt egy elképzelésem, nem lett igazam, hogy ki is a gyilkos. 

A pörgős (és erősen letehetetlen) sztori egyébként nekem mondandóban is sokat adott, így egy rövid idézettel zárom ezt az ajánlót - egyszerű, mégis sokszor nehéznek tűnik be is tartani (már nem az elejére gondolok - haha):

"Ölni egyszerű. Viszont élni, megtalálni a boldogságot az életben, az már nehéz. Magunk mögött hagyni a gyászt és a bűntudatot, megtanulni szeretni és bízni…"

Penelope Douglas - Credence - Bizonyosság

Penelope Douglas - Credence - Bizonyosság

"Mert nem fényre van szükség, hanem tűzre. Nem szelíd esőre, hanem mennydörgésre. Vihar kell nekünk, forgószél, földrengés." (Frederick Douglass)

Az utolsó 100-150 oldalt gyakorlatilag végigbőgtem. Bár elsőre csajp•rnónak tűnik Tiernan kalandja, valójában egy teljes családterápiát vonultat fel ez a több, mint 500 oldal. Gyász, mélyen gyökerező fájdalom, gyerekkori bántalmazó kapcsolat és a szabadság és felszabadulás érzésének mámorító elegye a Credence. Otthont ad, ahol megszűnik az ítélkezés, és ahol önmagad lehetsz. Fent, a hegyekben, távol a felszínes világ fülsiketítő zajától.

"De aztán rájössz, hogy te vagy az egyetlen, akinek helye van abban a burokban, és a magány jobban fáj, mint a lehetőség, hogy megbántanak."

Határfeszegető, tabutémákba csobbanó, társadalmi elvárásokat sutba dobó jelenetek részesei lehetünk, és ha azonosulni nem is tudunk mindegyikkel, már csak azért is érdemes elolvasni, hogy szembesüljünk a saját érzéseinkkel, amit egy-egy jelenet előhoz.

"A fájdalom az emlékeztetője annak, hogy élünk. A vele járó félelem pedig annak, hogy életben akarunk maradni."

Én úgy, ahogy van, imádtam. Volt egy pont, ahol ugyan megkérdőjeleztem főszereplőnk döntését, vagy inkább sodródását, de aztán minden értelmet nyert.

Jake a 40-hez közeli, izmos felsőtestét előszeretettel villantó apuka a világtól elzárva neveli két, már nagykorú fiát, Noah-t és Kalebet, akik besegítenek a ház körül, motoroznak, szerelnek, vadásznak és ahogy apjuk, úgy ők is nagyon dögösek, tapadnak rájuk a csajok. Ám a kapcsolatuk nem az igazi - a múlt árnyékot vet a mindennapjaikra, hiába próbálja az apa összetartani a családot. Amint azonban betoppan az életükbe a szüleit elvesztő Tiernan, aki Jake nem vérszerinti unokahúga, a dinamika gyökerestől megváltozik. Ez ráébreszti mindannyiójukat arra, hogy van, ami fontosabb a pénznél, a felszínes kielégülésnél, s ami falakat rombol le, ez pedig nem más, mint a szeretet és az elfogadás.

A könyv nagyjából háromnegyedénél már tiszta ideg voltam, hogy UGYE az lesz a vége, amit én is elképzeltem, úgyhogy éjjel negyed 4-kor fejeztem be a történet olvasását - egyszerűen letehetetlen volt.

Nem ajánlom 18 év alatt, illetve azoknak sem biztos, hogy megfelelően fog átjönni az üzenet, akik kevésbé elfogadóak, toleránsak, akik nem képesek a társadalmilag elvárt dobozokon kívül gondolkozni.

Én iszonyatosan boldog vagyok, hogy rátaláltam az egyébként nagyon vegyes ajánlókra, mert a szívembe lopta magát a Credence, Penelope Douglas pedig az idei évem nagy felfedezettje lett.