A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erotikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: erotikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 24., csütörtök

Jane Greystone - Madárkám

Jane Greystone - Madárkám; Bűnbe zárt szerelem

Hoppá-hoppá, van itt pár elmaradásom, ami a nyári könyveket illeti, amire az egyetlen elfogadható magyarázatom talán az, hogy ezeket a könyveket én korrektúráztam, így csak később tudtam róluk írni Molyon is.

Vegyes érzésekkel kezdtem bele ebbe a dark romance regénybe, mert az eddigiek, amiket olvastam, nem erősítették meg a hitem a zsánerben. Az első 60-70 oldalnál ugyan még voltak kétségeim, de utána megérkezett A Varázs.

Egy magával ragadó, sötét maffiarománc ez, ami már önmagában is ellentmondásosnak tűnhet, mégis működik! A nehéz témák, a gyász, a feszkó és az erotika pontosan úgy ér össze, ahogyan kell! Nem röhejes virágnyelven íródtak a spicy részek és nem kell egy naív kislány esetlen botladozásait végigszenvedni, mert itt igazi karakterfejlődés megy végbe, amit különösképpen a felvezető után, Jules akkori énjéhez képest láthatunk jól.

Kapunk egy komplett maffiózó csapatot élén a tekintélyt parancsoló és titokzatos Főnökkel, aki hozza a tipikus rosszfiú vonalat, ahogy kell, és olyan szerethető mellékszereplőket ismerhetünk meg, mint Diego, Pavlo vagy Nora, akik mind egy-egy sajátos színt hoznak magukkal.

Jules a húszas évei elején lévő lány, aki eddigi életét bátyjával töltötte – megfelelő szülői minta híján Kevin nevelte a lányt és vigyázott rá, azonban félt elegendő teret hagyni neki.

Mikor Jules végre kitalálja, hogy belemegy egy nyaralásba Vincenttel a vele való rövid ismeretség ellenére, nem sejti, hogy az igazi kaland nem csak egy hétig tart majd.

Egy egészen új világ tárul elé, de hát ami igazán balul sül el, abban tuti van valami jó is – legalábbis csak nézőpont kérdése, nem igaz?

Kapsz itt hideget és meleget, és kétszer is át fogod gondolni, mi a csábítóbb: az, ami tiszta és ártatlan, vagy ami magával ragad és életre kelt.

2026. július 30., csütörtök

Tierney Page - A másik fivér

💖🎸Tierney Page - A másik fivér (London Hearts — Londoni szerelmesek 1.)🎸💖

April évek óta él együtt vőlegényével, akivel azt tervezik, hamarosan összeházasodnak. Lucas lehet az a férfi, akivel megélhet egy olyan mélységű szerelmet, aminek a szülei között is szemtanúja volt kiskorában. Ők igazán tudták, milyen tiszta szívből szeretni, és hát mi másra vágyhat egy nő, ha nem erre?

Az együtt töltött idő során April nagyon megkedvelte leendő anyósát és apósát, főleg anyósjelöltje került hozzá közel. Lucas és öccse azonban ég és föld, szinte alig állnak szóba egymással, aminek valódi hátterét homály fedi. Az eljegyzési bulijukon jelen van ő, James is, a testvérénél sokkal kevésbé szofisztikált megjelenésű, cserébe irtó dögös, még egy helyi rockzenekarban is zenélő eyecandy.

A vagány külső mögött – ugyan elsőre nem így tűnhet – egy törődő, figyelmes férfi lakozik, aki egész eddig élte világát – gitározott, csajozott, és filozófia könyveit lapozgatta. Egy zenekari próba miatt késve érkezik a buliba, de még ennek ellenére is feltűnik neki bátyja furcsa viselkedése.

Aprilék kapcsolata a rendezvény után váratlan fordulatot vesz – kiderül, hogy Lucas csak egyik oldalát mutatta a megannyi közül, és minden, ami igaznak tűnt, pillanatok alatt kérdőjeleződik meg társában. A lány rájön, hogy eddig felépített világának alapja egy ingoványos lápvidék, a közben felbukkanó James személyében viszont egyre közelebb kerül saját magához is, ami fontos döntéshelyzetek elé állítja.

Nagyon jókat nevettem April két barátnőjén, Annán és Gemmán (baromi humoros a regény!), színt vittek az egyébként hol érzelmes, hol izgalmas események közé. Bár itt mindenki közel harmincas korosztály, a szereplők életstílusa miatt fiatalabbnak gondolnám őket, ami amúgy érdekes módon szerintem inkább üdítő elem volt. Kicsit visszahozta a Szex és New York hangulatát, amikor a barátoknak még volt ideje együtt meginni egy kávét, vagy átmenni egymáshoz egy mindent kibeszélős délutánra/estére.

Mindent összevetve, örömmel olvasom majd a folytatást is, ami April barátnőiről szól. A másik fivér kikapcsolós, szexi, szókimondó olvasmány, és ha bírod a tetovált, magas zenész pasikat, akik nem viselik el, hogy a kiszemeltjükkel méltatlanul bánjanak, repülj rá! 

(Ja, és ez egy csodaszép élfestett kiadás, szuperül passzol gyűjteménybe is:))

2025. november 8., szombat

Emma ZR - A lidérc

Emma ZR - A lidérc

Azt sem tudom, hol kezdjem. Mert ez valójában sokkal több, mint egyszerű erotikus pszichothriller. Evelin (Szellem) hétköznapi lány, aki pár éve elvesztette szüleit, azóta pedig gyógyszerek által letompítva, depressziósan éli mindennapjait. Már azon gondolkozik, milyen módon vethetne véget ennek a végeláthatatlan ürességnek, ami felemészti, amikor új szomszéd költözik az utcába. Zente (Lidérc) lehengerlő, titokzatos, tetovált álompasi, és érthetetlen módon épp őt szeretné megismerni.

Eközben azonban a lány rájön, hogy valaki követi. Besurran hozzá, amikor alszik, bekúszik a gondolataiba, de ennyivel nem éri be. Egyre többet és többet akar.

Hol van az a pont, ahol a világ teljesen szétcsúszik, ha már eddig is annyira közel volt ez a pillanat? Megmenthet-e valakit egy másik ember, vagy előbb ragadja el az őrület, és az életét fenyegető incidensek okozta kétely?

Emma ZR olyan történetet ad a kezünkbe ezzel a könyvvel, ami tankönyvi példája lehetne jópár pszichológiai esetnek, de különösen jól ábrázolja a bántalmazói kapcsolat dinamikáját, és mutatja be az üldöző-áldozati párosban zajló gondolatokat, motivációt.

Azért nagyon elementáris, mert nemcsak a racionális oldalt érzed át, hanem azt az iszonyatos kettősséget is, amit a józanság és a ködös pszichózis határán való tánc hoz magával. Izgulsz közben, de folyamatosan ott lebeg a kérdés, hogy ebből vajon mi lesz a kiút, és ez egészen az utolsó oldalig kísér. Valójában mi is az, aminek drukkolni kell, ha minden ingoványos talajon áll?

Ajánlom, ha szeretted, és ha utáltad a Haunting Adeline-t, már csak azért is, hogy utána megvitassuk, ehhez mit szóltál. Engem megvett kilóra.

2025. július 10., csütörtök

Penelope Douglas - Credence - Bizonyosság

Penelope Douglas - Credence - Bizonyosság

"Mert nem fényre van szükség, hanem tűzre. Nem szelíd esőre, hanem mennydörgésre. Vihar kell nekünk, forgószél, földrengés." (Frederick Douglass)

Az utolsó 100-150 oldalt gyakorlatilag végigbőgtem. Bár elsőre csajp•rnónak tűnik Tiernan kalandja, valójában egy teljes családterápiát vonultat fel ez a több, mint 500 oldal. Gyász, mélyen gyökerező fájdalom, gyerekkori bántalmazó kapcsolat és a szabadság és felszabadulás érzésének mámorító elegye a Credence. Otthont ad, ahol megszűnik az ítélkezés, és ahol önmagad lehetsz. Fent, a hegyekben, távol a felszínes világ fülsiketítő zajától.

"De aztán rájössz, hogy te vagy az egyetlen, akinek helye van abban a burokban, és a magány jobban fáj, mint a lehetőség, hogy megbántanak."

Határfeszegető, tabutémákba csobbanó, társadalmi elvárásokat sutba dobó jelenetek részesei lehetünk, és ha azonosulni nem is tudunk mindegyikkel, már csak azért is érdemes elolvasni, hogy szembesüljünk a saját érzéseinkkel, amit egy-egy jelenet előhoz.

"A fájdalom az emlékeztetője annak, hogy élünk. A vele járó félelem pedig annak, hogy életben akarunk maradni."

Én úgy, ahogy van, imádtam. Volt egy pont, ahol ugyan megkérdőjeleztem főszereplőnk döntését, vagy inkább sodródását, de aztán minden értelmet nyert.

Jake a 40-hez közeli, izmos felsőtestét előszeretettel villantó apuka a világtól elzárva neveli két, már nagykorú fiát, Noah-t és Kalebet, akik besegítenek a ház körül, motoroznak, szerelnek, vadásznak és ahogy apjuk, úgy ők is nagyon dögösek, tapadnak rájuk a csajok. Ám a kapcsolatuk nem az igazi - a múlt árnyékot vet a mindennapjaikra, hiába próbálja az apa összetartani a családot. Amint azonban betoppan az életükbe a szüleit elvesztő Tiernan, aki Jake nem vérszerinti unokahúga, a dinamika gyökerestől megváltozik. Ez ráébreszti mindannyiójukat arra, hogy van, ami fontosabb a pénznél, a felszínes kielégülésnél, s ami falakat rombol le, ez pedig nem más, mint a szeretet és az elfogadás.

A könyv nagyjából háromnegyedénél már tiszta ideg voltam, hogy UGYE az lesz a vége, amit én is elképzeltem, úgyhogy éjjel negyed 4-kor fejeztem be a történet olvasását - egyszerűen letehetetlen volt.

Nem ajánlom 18 év alatt, illetve azoknak sem biztos, hogy megfelelően fog átjönni az üzenet, akik kevésbé elfogadóak, toleránsak, akik nem képesek a társadalmilag elvárt dobozokon kívül gondolkozni.

Én iszonyatosan boldog vagyok, hogy rátaláltam az egyébként nagyon vegyes ajánlókra, mert a szívembe lopta magát a Credence, Penelope Douglas pedig az idei évem nagy felfedezettje lett.

Balázs Barbi - Asszonypajtás pánikkonyhája

Balázs Barbi - Asszonypajtás pánikkonyhája Konyhai túlélőtanfolyam kolisoknak és aggódó szüleiknek Ez a könyv is korábban olvasott darab, de...