Sarah J. Maas - Ezüst lángok udvara (ACOTAR 4.)

Sarah J. Maas - Ezüst lángok udvara (ACOTAR 4.)

Vigyázat, esetleges spoiler veszély!

Annyi, de annyi érzés kavarog bennem, amiket nehéz pár mondatba foglalni. Én már Feyre és Rhys történetéért is maximálisan rajongtam, alig győztem kivárni, hogy minden sínen legyen, na de Nestáé és Cassiané egészen más szinteken érintett meg. Ők egyénileg és ketten is óriási fejlődésen mentek keresztül.

Nesta karaktere rendkívül összetett, életútja traumákkal és ki nem mondott fájdalmakkal tarkított. Az érzéketlenség álarca mögött egy sérült, megbántott gyermek, és nő van, aki csodás külsőbe zárva küzd magával és megdermesztett érzéseivel. Cassian harcos, de érti Nestát, azt, aki ő ott legbelül, akivé fél válni. A lány szépen lassan bebizonyítja magának, hogy amitől igazán tartott, az saját árnyoldala, ám elfogadja a kihívást, hogy ez ellen küzdjön és jobbá váljon. Barátnői lesznek (akik csakugyan követik őt az önfejlesztés területén), otthonává válik a Szél háza, Cassian pedig tagadhatatlanul többé, mint szexi harcos, akivel az idejét múlatja.

Picit ugyan hiányoltam a mindennapokból Feyre-ékat és Mort, Az viszont egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet az elejtett kis morzsáknak köszönhetően. Bár majd' 900 oldal volt ez a rész, ott izzik már a folytatás előszele a lapokon - bár rengeteg dolog történt, határozottan van még mit elrendezni, és kíváncsian várom a további szereplő sorsát is, ahogyan azt is, mi lesz végül a következő háború alakulásával, az elvarratlan szálakkal.

Tudom, megosztó téma, de sokat töprengve arra jutottam, én annak örülnék leginkább, hogyha Az Elain mellett állapodna meg, Gwyn pedig igaz barátjává válna. Ez izgalmas fordulatot jelentene a "pár-kérdésben" is, és noha Az árnyai daloltak Gwyn mellett, mégis Elainnel volt köztük meg az a bizonyos kapocs mindigis. Lucient nem tudom valahogy elképzelni párjaként - Elain a kezdetektől távolságtartón viszonyult hozzá. A rókafiút az elején kedveltem, és bízom abban, hogy a későbbiekben kicsit több pozitív szerep jut majd neki. Kissé ellenszenvessé vált számomra, ami lehet, hogy csak amiatt van, hogy még mindig nem igazán találja a helyét az udvarok között, és Elain sem éppen mutat hajlandóságot a vele való ismerkedésre, így olyan erőltetetten feszengos a jelenléte a házban.

Imádtam, hogy az írónő saját terápiás élményeit is beleszőtte a történetbe - magam is rendkívül élveztem a mindfulness gyakorlatokat és a megfelelő légzést bemutató részeket. Szerintem az ilyen indirektebb részletek is tök nagy hatással lehetnek azokra az olvasókra, akik hasonló cipőben járnak, amit hatalmas plusznak tartok, mert jó példát mutat. Arra buzdít, hogy igenis van miért küzdeni, és nem szabad feladni.

Ahogy SJM is kiemelte a köszönetnyilvánításnál:

"...méltó vagy a szeretetre, bármi történjék is."

Sarah J. Maas - Fagy és csillagfény udvara (ACOTAR 3,1.)

Sarah J. Maas - Fagy és csillagfény udvara (ACOTAR 3,1.)

Lehetséges spoiler veszély!

Ellenben azokkal, akik szerint ez a rész unalmas, nekem kifejezetten tetszett, hogy végre nem stresszelem szanaszét magam mindenkiért izgulva.

Mielőtt utánajártam volna, a 3,1-es könyv milyen jellegű, épp az fogalmazódott meg bennem, mennyire örülnék egy kicsit békésebb résznek, és szerintem jó, hogy ez pont ilyen volt. Annak ellenére, hogy a háború után játszódik, kicsit mégis idealizált világot mutat be, melyben mintha Feyre nem igazán találná királynői pozíciójában saját helyét, és szíve szerint mindenkit megmentene; nekem ezzel együtt az is furcsa, hogy a főtündérek és Rhys csak úgy flangálnak Velarisben, a pórnépnek pedig ez teljesen hétköznapi.

Ami megfogott, az a void-os jelenet (imádom a vizuális megjelenítését) és mondanivalója, illetve a Rhysand-es kunyhós romantikázás, mert csodálatos a leírása. Nem ízléstelen, nem túl sok - egy olyan világot teremt meg és tár elénk, melyben a felszín és testiség mögött húzódó univerzális és önzetlen odaadás és egyesülés születik meg.

Nekem érthető Nesta különvonulása, a ridegség álarca, amivel szinte már teljesen azonosul. A gyász tagadás fázisa, amiben nem akar szembesülni a valósággal, amiben ezután élnie kell.

A fagy és csillagfény udvarában közelebb kerültünk hozzájuk, így Azriel és Cassien történetére nagyon kíváncsi leszek, és arra is, vajon Luciennel mi lesz. Őt mindig távolabb éreztem a többiektől, talán mert még mindig ott van benne a gyanakvás, a gyűlölködés csírája, ami távol tartja őt Feyre-éktól. (Oh, ha már a ragozásnál tartunk, miért "-től", ha "fej-rú"-nak ejtjük? Végig "FeyrÉhez" ragozták, nem "FeyrÚhoz".)

Tudom, már korábban is ezzel a témával jöttem, de Tamlin személyiségfejlődésének örülnék, mert látok benne potenciált, és kicsit szánom, hogy így megroggyant, függetlenül a történtektől.

Az egyetlen, ami miatt nem adnék 5/5-,öt, az a befejezés. Értem, oké, ez nem önálló rész, de még a fejezetek közt is jobb a lezárás, mint itt - konkrétan egy jellegtelen sétálgatás leglangyosabb pontján egyszercsak hopp, ennyi. Vagyis nem, mert hát utána belenézhetünk a következő rész előzetesébe, ami kicsit érthetetlen is, és nem is passzol valahogy.

Ennek ellenére várom a folytatást, mert az eddigiekhez hasonlóan most sem bírtam ki, hogy ne nézzek már meg ezt-azt, és tudom, hogy izgi lesz

Sarah J. Maas - A szárnyak és pusztulás udvara (ACOTAR 3.)

Sarah J. Maas - A szárnyak és pusztulás udvara (ACOTAR 3.)

Lehetséges spoiler veszély!

A harmadik rész rövid visszaemlékezést követően lényegében a Tavasz udvarában kezdődik, ahová Feyre saját küldetéssel megy, hogy kijátssza Tamlinéket, és most, hogy már jobban átlátta Ianthe kétszínű kis játékait, célja az is, hogy az általa mesterien előadott szerepet is megingassa.

Ez remekül működik, de érezhető a feszültség oldalról oldalra - vajon sikerül-e a terv, vajon jól fog-e Feyre kikeveredni a szálak rafinált csavargatásából? Ki lát át rajta, és ehhez vajon kevesebb idő kell-e, mint amennyire a tervéhez szüksége lenne? Biztos-e, hogy az a rossz, aki annak tűnik, és mi a helyzet Luciennel?

Tudom, valami gond lehet a fókuszommal, de!! egyszercsak az jutott eszembe, mikor ezeket a fejezeteket olvastam, hogy vajon Tamlin, aki szétidegeskedte magát szerelme miatt, és megzabolázatlan erőivel küzd mindig, HOGYAN bírta ki, hogy ne vesse rá magát főtündér lányunkra, de minimum ne bújjon hozzá az őt ért "traumák" miatt vigasztalgatva? Végig azon izgultam, hogy nehogy bepróbálkozzon nála, és elég legyen, hogy Feyre nemet mond neki bármilyen közeledésre (ami igazából csak majdnem volt, és az sem egyből).

A könyv közel 800 oldal, ami hűen tükrözi az eseményteliségét is. Hybern egyre fenyegetőbbé válik, jókora szerepet kapnak a nővérek, és fontos döntések előtt áll Rhys és társai.

Nesta és Elain Üstös öröksége igazi csemege volt végig, valamint továbbra is tetszett, hogy a mellékszereplők története is kezd kibontakozni. Nemcsak ez tetszett tulajdonképpen, hanem már annak a ténye is, hogy élvezem, hogy ők is foglalkoztatnak. Az írónő nem restellt nekik is megfelelő teret engedni, sőt, múltjukba is betekintést kaptunk, ezáltal pedig izgatottan várhatjuk azt a jövőt, ami majd rájuk vár.

Rhys és Feyre kapcsolata tovább mélyül, de minden adódó helyzetnél és a kötelék halványulásánál/egyikük eltűnésénél kihagyott egy-egy ütemet a szívem, hogy ÚRISTEEEN, most mi lesz, hát ne szórakozzatok már velem, mert ma már olvastam kétszáz oldalt, és nem bírom tovább, éjjel fél 3 van

Nemcsak fizikális fejlődés és edzettség szemtanúi lehetünk kedvenc karaktereinknél, hanem olyan személyiségfejődésen is mennek keresztül, ami során sokat tanulnak magukról és egymásról is. Ennek katalizátora maga Feyre, aki végül a sorsdöntő pillanatban is ezt a szerepet tölti be. A társaság tagjai türelmesek és támogatóak egymással, amikor a másik bajban van, figyelmesek azt illetően, hogy a másik mentálisan épp milyen állapotban van. Imádom, hogy nem önző, egoista, nárcisztikus kis játszmázások zajlanak (legalábbis az esetek zömében), hanem felnőtt kommunikáció, mégis emberi esendőségekben sincs hiány.

A Suriel-es részeket komolyan mondom, már előre vártam korábban is; a kezdeti para megjelenés a fejemben teljesen átváltozott az egy külsőleg ugyan ijesztő, de cuki, őszinte, criptid-baráttá, és emiatt nagyon szomorú voltam a sorsát illetően.

Ami nekem fontos üzenet ebből a részből, hogy nem kell megfelelned mások elvárásainak ahhoz, hogy a saját bőrödben álarcok nélkül szerethető legyél. Ez akkor valósul meg, hogyha önmagadat adod, hogy megtudhassa a világ, miért vagy valójában igazán különleges!

Legjobb fokmérője a harmadik résznek az, hogy bár rájöttem, sokszor Nestához hasonlítok, mégis többször is elsírtam magam olvasás közben

Sarah J. Maas - Köd és harag udvara (ACOTAR 2.)

 Sarah J. Maas - Köd és harag udvara (ACOTAR 2.)

Vigyázat, spoiler veszély!

Az első rész után Feyre szembesül átélt traumáival, azzal, hogy korábbi érzései bár validak voltak, akkori életéhez tartoztak, amit átváltozásával maga mögött hagyott.

Rhysand ellenségként élt szemében eleinte. Valakiként, aki akadályként gördül Tamlin és közé, aki meg akarja változtatni eleinte békésnek tűnő életét. Szép lassan ráébredt, hogy saját valósága nem tükrözi vágyait, azt, aki ő valójában.

Számomra ez a rész is egy teljes érzelmi hullámvasút volt. Már megőrültem, hogy végre történjen valami főszereplőink között, bár ezzel biztos nem voltam egyedül. Mindemellett iszonyatosan tetszett is, hogy márpedig nem történik semmi testiség. Hogy két hónap az csak két hónap, nem pedig már, hogy Rhys és Feyre között fel kellett épülnie egy mély, bizalmi és kölcsönös kapcsolatnak.

A többiek -Cassian, Azriel, Mor és Amren- izgalmas szereplőkként mutatkoztak be, külön-külön is izgultam értük, és kíváncsian várom, kinek hogy alakul az élete.

Ebben a részben Nesta és Elain karaktere is új megvilágításba került, emberségből bizonyítaniuk kellett, hiába sikerült segítséggel kikerülniük a mélyszegénységből. Ehhez nehezítő tényező volt, hogy a Hybern felől érkező esetleges háborúról téves elképzelésük volt, nehéz volt megbízniuk az addig negatív színben feltüntetett tündérekben.

Az udvarok egyedisége, és lakóinak személyisége hihetetlen jól ki lett találva; hogy melyik udvart hogy lehet igazán lényegénél megragadni, és az időjárás/évszak/múlt eseményei hogyan hatnak ki az ott élőkre.

Szinte éreztem magamon olvasás közben a szellőt, a felém fújt illatokat, a hőmérséklet változásait és az emberek mentalitását.

Feyre ebben a részben kibontakozó mágiája nagyon emlékeztetett Dianáéra A boszorkányok elveszett könyve sorozatból, bár tulajdonképpen Rhys is Matthewra.

Továbbra is igazi mélységekhez mert nyúlni az írónő, nem álltunk meg a "megviselt a múlt ezért minden nővel genyó vagyok" macsó típusnál, ahogyan Feyre érzései is virágszirmokként nyíltak ki a rész végére, és lehetősége volt végre önmaga lenni, kibontakozni.

Már ott a polcomon a folytatás!

(Az eredeti fanart-ot neten találtam, a képen pedig az egyik kedvenc gondolatom található már szerkesztve.)

Sarah J. Maas - Tüskék és rózsák udvara (ACOTAR 1.)

Sarah J. Maas - Tüskék és rózsák udvara (ACOTAR 1.)

Bár későn csatlakoztam az ACOTAR-őrülethez, tudtam én, hogy nem lesz megállás, ha egyszer nekiállok! Nehezen találok szavakat. Szívszorító, lehengerlő, szenvedélyes, kegyetlen, feladást nem ismerő, fordulatos. Többször is azt éreztem, hogy rendesen izgulok, mikor épp nem olvashatok, megszakad a szívem a karakterekért, akik éppen embert próbáló megpróbáltatáson mennek keresztül.

Varázslatos számomra az egész ... Hogy kérdéseket nem hagyva szippantott be ez a világ. Azt hiszem, talán a melankolikus hangulatom valójában annak is köszönhető, hogy rádöbbentem, mennyire meseszerűvé avanzsáltunk már olyan emberi rácsodálkozásokat, gesztusokat, amik igenis részei voltak a mindennapjainknak, és nagyon hiányoznak. Az emberi lét sivárságára, szürkeségére döbbentem rá, miután letettem a könyvet.

Feyre az a női karakter, akire szerintem már sokan vártunk. Nem a meghunyászkodó, irányítható, ostoba kis nő karakterét hozza, hanem a fejlődni képes, gondolkodó, fiatalon sokat tapasztalt, de életben rugalmasságra képesét, ami kifejezetten üdítő nekem.

A sokszínű szereplők mély, valódi érzéseket keltenek életre, a történet felépítése szakaszosan fedi fel előttünk Feyre beavatottságának szintjével haladva a tündérvalóságot. A kimondatlan szavak mögött húzódó sorsok, a döntéseken ragadt nyomós okok, melyek számunkra még nem ismertek teljesen, maguk előtt tolják a jelen eseményeit egy folyamatos, háttérben meghúzódni mégsem képes múlttal.

Prythian a vizuális és auditív képek kavalkádja - érdekes módon nem ragadtam ki a könyvből idézeteket, mert annyira magával ragadott a történet, hogy nem olvastam, hanem belülről ittam azt.

Már elkezdtem a második részt, és hihetetlenül kíváncsi leszek a folytatásra, mert már kicsit spoilereztem magamnak innen-onnan.