C. J. Cooke - Az utolsó boszorkány

C. J. Cooke - Az utolsó boszorkány⛪🧹

Nagyon vártam már az új Cooke-könyvet!❤

A Malleus Maleficarum Heinrich Kramer és Jacob Sprenger műve, ami 1487-ban jelent meg először. Bár a könyvről utólag sokat beszéltek, valójában vajmi keveset tudunk arról, milyen előzménye volt, illetve milyen ember volt Kramer és Sprenger.

Cooke a 15. század azon boszorkányperéről írt, amely megkérdőjelezte Kramer munkásságát és módszereit. Helena Scheuberin nevét, ahogyan sok más, boszorkánysággal meggyanúsított nő nevét is, elfelejtette a világ, de hát tettek is róla a hatalmon álló férfiak, hogy ez így legyen! Helena vette a bátorságot, és életét kockáztatva szállt szembe Kramer és az egyház igazságtalan hatalmával, amikor felszólalt sorsa ellen.

Az utolsó boszorkány új oldalról mutatja be ezt az időszakot, és központba a mértéktelen nőgyűlöletet, a demonizálást, a nők diszkriminálását és egyúttal a szexualitás hatalommal párosuló torzulását állítja.

Szomorú, hogy míg egy több mint ötszáz évvel ezelőtti, boszorkányüldözések idején játszódó történetet olvasunk, végig ott lebeg annak a tudata, hogy valójában mennyi minden nem változott azóta sem. Hogy valahol mélyen társadalmilag kódolt, hogy a nőket még mindig megbélyegzik, hogy vannak olyan országok, ahol a mai napig a férfi tulajdona a nő – a felszólalási lehetőség és a jogok teljes hiányával.

Sajnos soktízezer ember esett áldozatul az alaptalan vádaknak az inkvizíció során, melyben az áldozatok szinte kizárólag nők voltak. Ezek a „boszorkányok” tehettek a szegényes termésről, a betegségekről, és még a gyermektelenségről is. Mindenben egyet kellett érteniük urukkal, és engedelmességet kellett tanúsítaniuk feléjük; bármilyen ellenszegülés gyanúsnak minősült, és büntetést vonhatott maga után.

Cooke a női igazságszolgáltatás nagymestere, és én nagyon szeretem minden regényét, mert úgy tud hatni, hogy nem hergel, hanem elgondolkoztat, tényeket hoz saját világával ötvözve, és a paranormális fantasy elemeket éppen kellő mértékben adagolja a fő szálhoz, hogy üssön.

⭐⭐⭐⭐⭐

Nekem ez egy ötcsillagos történet volt, nagyra értékelem az írónő munkásságát és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti ezt a témát.

Csigó Katalin - Romok között

Csigó Katalin - Romok között

Traumák, gyász, szerelem, valamint egy 17. századi javasasszony, egy író és egy altatóorvos. Te milyen regényt írnál, ha az alábbi szavak állnának rendelkezésedre?

Nem egyszerű, mert ahogy a gyásznak, úgy a szerelemnek is súlya van. A létezés átmeneti, szereplőink pedig különösen nyitottak arra, hogy annak hajszálvékony fátylán átlépjenek valami még megfoghatatlanabb helyre. A regény három szálon fut három szereplő egy adott életszakaszáról, melyek téren és időn átívelve fűződnek össze.

Az első részben a 17. század Velencei Köztársaságba kalauzol minket az írónő. Az Isztriai-félszigetre menekült javasasszony, Magdaléna sokat látott korábbi élete során, az ég pedig különös képességgel áldotta meg: olyanokat érez és lát, amit a környezete nem. A helyi kovács azt kéri tőle, gyógyítsa meg lányát, akit meger*szakoltak. Ám ez a küldetés többet kíván tőle, mint amennyit saját erejéből adni tudna.

A második történet ugyanott játszódik helyileg, azonban a jelenben vagyunk, ahol a középkorú, gyászoló író próbál megküzdeni szerelme elvesztésével. Ez tetszett leginkább – ez tulajdonképpen egy naplózásos-szabadírásos stílusban íródott fejezet, megannyi költői kérdéssel, a lélek viharaival, az élet értelmének keresésével.

Számomra váratlanul kapcsolódott egymáshoz mind a három rész. Az utolsó – várakozásommal ellentétben – nem sokat mutat az előzményekből. A fiatal nőt saját megélésein keresztül ismerjük meg egy menetrendszer szintre kalibrált, rutinokkal és kiszámíthatósággal bemért életen át. Mindennek és mindenkinek szeretne megfelelni, de nem tudja, mi is a mérce, és fél a változástól. Sem családja, sem barátai nem látják őt annak, aki, az élet pedig úgy megy el mellette, mintha ott sem lenne. Egyetlen szenvedélye az úszás, itt teljesedik ki, de a kontrollt még itt sem tudja teljesen elengedni.

Tetszett a három blokkból álló regény, mert az alapötlet és a pszichológia, valamint a spirituális irány is különleges színezetet ad neki.

Nekem viszont hiányérzetem volt, mert el tudtam volna képzelni hosszabb kivitelezésben. A különálló részek között erős különbséget éreztem – a második történet súlya és komplexitása alapján önmagában is megállta volna a helyét. Szuper lett volna, ha a harmadik szállal erőteljesebben össze tudott volna érni, de ebben a formában is megvolt a maga mondandója.

Ennek ellenére mindenképp érdekes olvasmány volt, nem szokványos megközelítéssel és felépítéssel.

Keri Lake - Anatéma

Keri Lake - Anatéma (Az Elemésztő Erdők 1.)🦂🌒

Halálom a csilivilibe csomagolt vergődés, ahol már előre tudsz minden fordulatot, mégis el van nyújtva a sztori. Na eeeez nem ilyen!

Végre megkaptam, amit egy gótikus-horrorisztikus, sötét világú fantasytől vártam. Két főszereplőnk sorsa saját világukban eleve elrendeltetett, mégsem adják fel a harcot életük jobbá tételéért, még ha ezért komoly árat is kell fizetniük.

Maevyth fiatal, csinos nő, aki mostoha körülmények között él fogadott nővérével. A lánnyal gyerekkora óta keményen és ellenségesen bánnak. Ő más, mint a többiek, ami gyanakvást kelt - bármi, amivel egy nő felhívhatja magára a figyelmet, az az emberek szerint boszorkányság, és büntetendő. Így hát igyekszik meghúzni magát, és beolvadni, ami egyre nehezebben megy.

Lakhelye mellett egy veszélyes erőkkel bíró erdő húzódik meg, ahová ha betér a halandó, ki már nem jön élve. De van másik választás, ha a körülötted lévő világ kilök magából, mint egy idegen testet?

Zevander a halandók földjétől elszigetelve él, ahol nem mindennapi munkát végez a király megbízatásából. Minden vágya, hogy megtörhesse a többszáz éves "átkot", és megállítsa a rá váró, veszedelmesen közelgő véget. Ehhez nagyon közel jár, amikor mégis olyan kihívással szembesül, ami máskor jelentéktelen feladat lenne: képtelen megölni áldozatát.

Hogy mi folyik a háttérben, és ki kicsoda valójában, az még főszereplőinknek sem egyértelmű, de szép fokozatosan bontja ki nekünk a történet a szálakat.

Ez egy igazi slow burn, remekül felépített saját világgal, csomó felvetődő kérdéssel, traumával, és két olyan szereplővel, akik nagyon közel kerülnek hozzánk.

Varázslat, ősi energiák, varjak, skorpiók, pókok, mágia, sötét erők és boszorkányság - ez mind az Anatéma.

Hosszúnak tűnhet a könyv, a végén mégis teljesen megdöbbentem, hogy véget ért, és már alig várom, hogy olvassam a folytatást!😍

(Ha szeretted Azrielt, és már nem bírsz magaddal az ACOTAR folytatásáig, ez a könyv neked való, ki ne hagyd😁)

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja📘🔮

Második olvasmányom az írónőtől, és ezúttal sem csalódtam!

Ez végre egy olyan dark fantasy, ami egyedi hangulatának köszönhetően elkülönül napjaink felkapott műveitől - boszorkányság, szellemvilág, kirekesztettség, uralkodni vágyás és bosszú jelenik meg a lapokon tökéletes arányban. A. G. Slatter különálló köteteit azonos világon belül kell elképzelni, ami a Kalász. 

Azért fogott meg A Holtak Grimoárja, mert lassan, de az érdeklődést fenntartva bontakozik ki a cselekmény, miközben csodálatos módon érinti a halál témáját és az elmúlást az élők és a holtak oldaláról is.

Silverton városát a Briar család vezeti - tagjai többgenerációs boszorkányok. A városba érkező első Briarek annak idején felkarolták és rendbehozták az akkor pusztulás áldozatául esetteket, amivel együtt el is fogadtatták magukat a helyiekkel. Utódaik is gondoskodtak saját biztonságukról ilyen-olyan módon, miközben jól működő rendszerük szerint irányították a népet.

Igen ám, de a jelenben a négy lány unokatestvér idő előtt komoly döntéseket kell, hogy meghozzon - nagyanyjuk, Gisela váratlanul meghal, és rájuk hagyja a teljes kormányzást, és hagyatékul egy csomó elvarratlan szálat.

Ellie az egyetlen a lányok közül, aki nem rendelkezik semmilyen varázserővel, nagyanyja temetése után mégis megváltozik valami.

A hirtelen jött képesség átok és egyben áldás is lehet, de míg rájön, melyik áll közelebb a valósághoz, különös dolgok történnek Silverton külső, tanyasi vidékein. Úgy fest, a baj egyre közelít, a nyomás és a felelősség egyre nagyobb, és annak ellenére kell komoly döntéseket hozni, hogy a Briar Boszorkánynak kinevezett unokatestvér, Audra még teljesen új és tapasztalatlan vezetői szerepében.

A háttérben megismerjük a felmenők közül Sandort (kicsit olyan Tündérkeresztanya beütésű volt, nagyon szerettem), ez a feltételezhetően magyar szál ötletes volt, és a távoli nagyapa felbukkanása élőbbé, folytatólagosabbá tette a többszáz évvel ezelőtti történelmet.

Többször eszembe jutott az 1700-1800-as évek uralkodói miliője, amiben szintén rengeteg hatalmi harc, titok és érdekvezérelte döntés volt jelen. A könyv egyébként meghatározhatatlan korban játszódik - lehetséges a máglyahalál, mégis modern világképpel rendelkeznek a főbb karakterek.

A relatíve lassú kezdés után az utolsó szakaszban olyan csavar van, hogy onnantól fogva letehetetlen volt számomra a könyv. A korábban elejtett apró részletekre is választ kapunk ebben a boszis-gótikus, mesékkel tarkított történetben, amit ajánlok minden, a zsánert kedvelő könyvmolynak.

Többen hasonlítják az írónő stílusát C. J. Cooke-éhoz, és valóban van átfedés, viszont így, hogy a második könyvet is elolvastam tőle, azt látom, hogy a felvezetés és a karakterrajzok sokkal "puhábbak", részletesebbek, és így könnyű azonosulni mind a főszereplővel, mind pedig a (szintén meghatározó) mellékszereplőkkel.

Le a kalappal a borító készítője (Varga Balázs) előtt is; szerintem sikerült felülmúlnia az eredetit - sokkal kifejezőbb és szebb lett a magyar változat.

A. G. Slatter - A tövisek útja

A. G. Slatter - A tövisek útja

Nemrég olvastam az Üvöltő szeleket, és a friss élmény miatt is talán, de néhol olyan érzésem volt, mintha került volna egy csipet Brontë-világ ide is. Izgalmas volt aztán felfedezni, hogy az utószóban a Jane Eyre is említésre került, és nem csalódtam a megérzésemben:))

A tövisek útja szövevényes dark fantasy gótikus atmoszférával; olvasás közben körülvesz a kimondatlan szavak körüli rejtély, és a megválaszolatlan kérdések; lelkesen kísérjük a főhőst, de magunk sem tudjuk, egészen pontosan hova.

Asher Todd anyját módos családja - a Morwood família - várandósan kitagadja és száműzi, így lányát gyerekkorától fogva egyedül neveli. Ugyan Heloise mindig megtalálja a módját, hogy túléljenek, az idő múlásával egyre kegyetlenebbül viszonyul lányához és bizonytalan életkörülményeihez - minden egy újabb teher egyébként sem könnyű életében.

Asher felnőtt nőként különös terveket sző, aminek a kezdetektől bosszúállás szaga van; dadaként helyezkedik el egy háromgyermekes családnál. Bár a gyerekekhez nem igazán ért, - az önéletrajza szépítéséhez annál inkább -, a ház úrnője, Leonora gyorsan rájön, hogy Asher a legkevésbé sem szürke egyéniség, találékonysága és tudása pedig jól jöhet neki. 

Ezzel megkezdődik a játszma, aminek nem egészen világos a teljes háttere, így még váratlanabb, vajon hová jutunk. Mit tervelhetett ki Asher, hogy bosszút álljon a családon, és miért akar ennyire kiszúrni velük? Meddig megy el úgy, hogy közben saját határait is átlépi? Lehet, hogy mégsem ér meg mindent egy ígéret?

A gyógynövényekhez is jól értő nevelőnő kissé rideg külseje, nyersessége és felvett szerepe mögött egyre inkább láthatóvá válik a sérült gyermek, a magára hagyott unoka és a világban bolyongó megalázott nő, aminek köszönhetően máris elfogadhatóbbnak és elnézhetőnek látjuk a kegyetlenséget. No de lehet megfelelő magyarázatot találni a bűnre, amivel az megbocsátható?

A. G. Slatter stílusa kicsit C. J. Cooke-os, de összességében mégis más hangulatú - a történet felépítése sokkal lassabb, családregényesebb, bár a humora és a nyelvezete száraz, a zsáner pedig egyezik, nála mégis lassabb mederben folynak a mindennapok. A lélektani oldal itt is megvan, olyan jelentős, korokon átívelő témákkal, mint a családon belüli erőszak vagy az eleve elrendelt jövő. Kapunk misztikus-folkos meséket, alakváltó farkasokat és boszorkányokat.

Azért ragad magával, mert bár egy külön univerzum szereplőiről beszélünk, azokból az elemekből építkezik az írónő, amik erőteljesen meghatároztak egyes történelmi korszakokat, vagy valamiért napjainkban is velünk vannak. Ezért nem tűnik idegennek az úri milliő sem - lovakkal közlekednek a szereplők, de a misztikum és a borzongás annyira időtálló, hogy mindez teljesen jól beilleszthető modern világunkba.

Kíváncsi vagyok, érkezik-e majd ehhez kapcsolódóan új könyv, mert Slatter hagyott azért egy kiskaput a végén - nem függővéges A tövisek útja, de könnyedén folytatható lenne. Én bízom benne, hogy meg fogja ragadni a lehetőséget, hogy kibontsa a "farkasos oldalt", mert erről véleményem szerint méltatlanul kevés szó esett.

C. J. Cooke - A világítótorony boszorkányai

 C. J. Cooke - A világítótorony boszorkányai 

Imádom az írónő stílusát! A világítótorony boszorkányaival befejezőleg az összes magyarul kiadott könyvét olvastam, és megint nem csalódtam!

1998-ban Liv és három lánya egy éjjel felkerekednek, hogy a skót Lòn Havenbe utazzanak, ahol a nő munkát vállal - a Longing nevű világítótoronyba kell felfestenie egy freskót.

Hamar kiderül, hogy a helyet a többszáz évvel ezelőtt történt boszorkányégetés szelleme járja át, és egy annál talán még furcsább jelenségtől is rettegnek lakói, a vadoncoktól. A pár évente felbukkanó, számozott gyerekekhez balszerencsés események köthetők, amit a helyiek igyekeznek csírájában elfojtani.

Ezalatt a másik idősíkon, 2021-ben a babát váró Luna, Liv középső lánya eltűnt testvéreit - Clovert és Sapphiret - keresi, mikor egyik nap hívást kap, hogy húga, Clover előkerült. A kórházba tartva lélekben felkészül a viszontlátásra - elképzeli, milyen csodálatos lesz huszonkilenc éves testvérét újra magához ölelni, azonban arra nem számít, ami fogadja.

Luna alig emlékszik mindarra, ami azon a különös napon történt, amikor anyja otthagyta őket a szigeten, csupán emlékfoszlányok maradtak az időszakról, mely gyökeresen megváltoztatta az életét.

Messziről kerülte a helyet, mióta eljött onnan, de most szembesülnie kell a múltjával, ami napról napra új kérdéseket vet fel benne, és ezzel saját, és babája biztonságát is kockáztatja. Hova tűnt vajon a három testvér és anyjuk, és ki a világítótorony titokzatos tulajdonosa, akinek grimoárjába közben betekintést nyerhetünk?

A gótikus-paranormális pszichothriller végig nyomasztó, gyanakvásra okot adó légkört teremt, így a végéig kérdőjelek sorakoznak bennünk, vajon mi igaz és mi nem, és mindenki az-e, akinek hisszük. Bár az alap zsáner a fantasy, a történet hátterét a történelem sötét időszakai ihlették, és olyan témák is előkerülnek, mint a hiedelemből fakadó gyermekbántalmazás, veszteség, kirekesztettség, időutazás, folklór, szerelem, tinédzserkori lázadás és megfelelési kényszer.

Az eleje számomra kicsit lassabban indult be, a végén viszont simán tudtam volna még olvasni egy-egy szálról - szerintem elbírt volna még egy száz oldalt a könyv, amiben kényelmesebben bontakozhat ki a befejezés, de ennek ellenére is jár az 5/5!

C. J. Cooke - A Boszorkányság Könyve

C. J. Cooke - A Boszorkányság Könyve

"Fiat justitia ruat caelum. […]
Azt jelenti: Legyen igazság, még ha ledől is az ég.
Azt jelenti: Keresd az igazságot, bármi legyen is a következménye."

Az eddig olvasott C. J. Cooke könyvek közül ez volt a legszívszorítóbb.

A történet két idősíkon zajlik - 1594 és 2024 Skóciájában. Előbbiben a boszorkányüldözések közepébe csöppenünk, ahol egy család életének sorsfordító jelenete bontakozik ki előttünk, míg utóbbiban Erin, a 19 éves lány balul elsült kirándulása utáni nyomozást követhetjük nyomon édesanyjával, aki ráébred, talán mégsem annyira ismeri lányát, mint hitte.

A két szálat egy misztikus, zárt közösség, a triskele és a közülük kikerülő Hordozó életét meghatározó fekete lapú, félelmetes könyv köti össze.

Szeretem C. J. Cooke-nál, hogy míg előszeretettel alkalmaz paranormális elemeket, olyan témák kerülnek terítékre, amik nemcsak többszáz éve, hanem ma is aktuálisak. Ezek annyira érzékletesen landolnak a tudatunkban, hogy még ha nem is vallunk szélsőséges nézeteket, akkor is foglalkoztatni fognak minket.

Itt a múlt kapcsán a nők elnyomása, a társadalom és az egyház ellentmondást nem tűrő, igazságtalan hatalma mutatkozik meg, míg a jelenben láthatjuk, mennyire törékeny az emberi lélek, milyen elveszett tud lenni egy fiatal, ha nem kapja meg a megfelelő megerősítést és szeretetet azoktól, akik a legfontosabbak számára. Hogy mennyire könnyű rossz társaságba keveredni.

A Boszorkányság Könyve más hangulatú, mint az írónő többi műve - életszagúbb, jobban megérint, felhívja a figyelmet a család összetartó erejének és a fiatalok sérülékenységének fontosságára, miközben történelmi betekintést ad paranormális folk horror alapokon.

Jó szívvel ajánlom!:)

Sangu Mandanna - A Varázsfogadó

Sangu Mandanna - A Varázsfogadó

"Nem volt benne biztos, hogy valóban képes lesz újra szembenézni a világgal, de talán soha senki nem tudja, mire áll készen, amíg ki nem próbálja."

Egy nagyon kedves, amolyan igazi "teával és vajas keksszel bekuckózós" felnőtt mese. Szuper, hogy épp az adventi időszakban olvastam, mert egy tökéletes, ünnepek előtt lelassulós, "sehova sem rohanunk" olvasmányt kaptam.

Sera Swan gyerekkorában a boszorkányok céhének nagytudású és rendkívül ellenszenves mesterétől, Albert Grey-től tanult, akinek legkevésbé sem volt célja a lány tudását magasabb szintre emelni. Ellenfelét látta benne, aki az ő pozíciójára is veszélyt jelenthet a későbbiekben.

Sera azonban kénytelen volt 15 éves korában egy feltámasztó varázslatot alkalmazni, hogy megmentse nagy-nagynénje, Jasmine életét, ami varázsereje nagy részét felemésztette, és ez az erő később sem tért vissza, csak pislákolt benne.

Repülünk egyet az időben, és a cselekmény 15 évvel később, Sera 30-as évei elején zajlik. A lány Jasmine-nel és néhány különös, de nagyon szerethető figurával - Kukurú, a zombikakas, Nicholas, a modern lovag, Mathilda, a csupaszív hölgy, Theo, a fogadott öcs - és Sera múltjának szellemeivel él együtt az illetéktelen szemeknek nem látható varázsfogadójukban. Az egyik állandó vendég Clemmie, aki első ránézésre róka, de valójában a nő egy saját, rosszul végződött bűbájnak köszönhetően él hosszú évek óta róka bőrben.

Sera szeretné visszakapni régi életét, erre viszont egyre kevesebb esélyt lát, Clemmie pedig arra vágyik, hogy újra ember lehessen. Egy balul elsült próbálkozás után már egészen letesznek erről, amikor egyszercsak betoppan hozzájuk Luke (és húga, Posy), akiről kiderül, hogy történetesen a céh mágiatörténésze. Ő segítségükre lehetne a nagy projektben, de nem akar belefolyni a boszitársaságból kitagadott Sera ügyleteibe. Mikor megérkezik, még nem sejti, hogy a hóbortos lakókkal rendelkező fogadó számára is tartogat meglepetéseket.

A Varázsfogadó nemcsak egy átlagos boszis cozy fantasy - egy könyv, ami rámutat arra, mekkora erő rejlik a szeretetben és milyen gyógyító tud lenni egy olyan közeg, ahol igazán önmagad lehetsz, mert úgy szeretnek, ahogy vagy. Hogy nem kell, hogy tökéletes legyél, és mindegy, hogy honnan jöttél, mert elég, hogyha önmagadat adod, és nem félsz újra és újra kiállni azért, amiben hiszel.

Ha szeretted A boszorkányok elveszett könyvét, a Kuriózumok kávézóját vagy a Fenissa és az Álmos Ház stílusát, ez sem fog csalódást okozni!

"Nem a meghalás számít. Hanem az, hogy a hamvakból összeszeded a tollaidat, és újra felkelsz. A fejlődés. A maradás. Ez az, ami igazán számít."

C. J. Cooke - Szellemerdő

C. J. Cooke - Szellemerdő

Ki ne lenne vevő egy kis skót gótikus thriller - folk horror kategóriájú paranormális sztorira, főleg így Halloween előtt?

Az '50-es-'60-as években járunk, ahol a férj nélkül teherbe esett fiatal lányokat szégyen és megaláztatások sora várja.

Két főszereplőnk, Pearl és Mabel hasonló cipőben jár - Mabel pék, és gyerekkora óta különös megfigyelései vannak; amikor nem érzi magát jól, mintha a testében szellemek jeleznék a veszélyt. Babája érkezése teljes döbbenettel tölti el, hiszen ő még szűz, senkivel nem feküdt le - sokáig el sem hiszi, hogy valóban egy élet növekszik benne. Természetesen környezete bolondnak nézi, azt hiszik, hazudik nekik.

Pearl nővér, aki imádja a szakmáját. Gyerekkori szerelme hirtelen elhagyja, ő pedig ezt követően egy egyéjszakás kaland után teherbe esik. Története 6 évvel Mabelé után kezdődik, így váltva olvashatjuk sorsuk alakulását.

Na de hogy mi is kapcsolja őket össze?
Mivel mindkettejük családja óvatos, és nem akarják nagy dobra verni a szerintük kellemetlen eseményt, úgy döntenek, hogy lányaikat a Lichen Hall nevezetű helyre küldik, ahol gyermekeiket lakhelyüktől eldugva megszülhetik, aztán pedig a babákat örökbe adja a befogadó család.

Ez már eddig is kellően szomorú, de ehhez még jön egy igazán furcsa szóbeszéd is, miszerint mind a hely, mind a család zűrös, a kastély körül pedig korábban ugyancsak hátborzongató események történtek.

A lányok hétköznapjai egyre bizarrabbak, és joggal tesszük fel a kérdést, vajon a házban élők valóban azok-e, akiknek mutatják magukat. Mindemellett az addig lehetetlennek tűnő paranormális történések is túlságosan valóságosnak kezdenek el hatni, és mellékszereplőink mindegyike kissé gyanússá válik.

Engem nagyon megfogott a Szellemerdő, mert azon túl, hogy az egész jól felépített és kimeríti maximálisan, amire ezektől a kategóriáktól vártam, nagyon komoly témákat is bedob, amik sajnos nem csak 60-70 éve voltak aktuálisak, hanem a maguk formájában ma is.

A nők helye a társadalomban, a gyermeküket egyedül nevelő anyák megbélyegzése, a szexualitás valódi, ítélkezésmentes megélésének lehetősége, a mentális problémák megítélése és a segítségkéréstől való félelem valamilyen szinten mind nagyon ismerősen csengenek, és ebben a könyvben annyira finoman, mégis erőteljes utóhatással vannak jelen, hogy érdemes akár olvasós barátokkal is nekiesni, és aztán egy jót beszélgetni róla.