Edith Eva Eger - A döntés

Edith Eva Eger - A döntés

Ha egy könyvet választasz idén, ami kapcsolódik a Holokauszthoz, és közben rengeteget ad, az legyen A döntés! (De legyen inkább kettő Viktor Frankl - Mégis mondj igent az életre! című könyvével:))

Az írónő nemcsak túlélte az auschwitzi megpróbáltatásokat - erőt is kovácsolt belőle. Edith fiatal nő, aki megjárta a poklok poklát, a kegyetlenségek után pedig szembesül az azt követő élet súlyával, a veszteségekkel, és azzal, hogy már soha semmi nem lesz a régi. De hol jön el az a fordulópont, ahol mindezek mellett, vagy ellenére mégis van remény valami igazán csodálatosat létrehozni?

"[…] élhetsz annak, hogy megbosszuld a múltat, de annak is élhetsz, hogy a jelent gazdagítsd."

Dr. Edith Eva Eger napjainkban is tevékeny pszichológus és előadó, aki saját megéléseit, gyógyulását és praxisa eseteit olvasztja olyan egésszé, ami tükröt tart az olvasó/hallgató elé. Ugyan más és más traumát vagy személyes történetet hordozunk magunkkal, mindannyiunkban ott a kulcs, hogy kinyissuk a saját boldogságunkhoz vezető ajtót.

Megindító, igazi, erőt adó és elgondolkodtató írás életről és halálról. Arról, hogy mindazok után, ami veled történt, mégis csak rajtad áll, hogy döntesz: a múltban élsz továbbra is, vagy abból erőt merítve a tőled telhető legértékesebb jövőt teremted meg.

"Az idő nem gyógyítja be a sebeinket. A gyógyulásunk azon múlik, mihez kezdünk az időnkkel. Akkor gyógyulhatunk meg, ha a felelősség mellett döntünk, ha a kockázatot választjuk – ha úgy döntünk, hogy eleresztjük a múltat vagy a gyászt."

Sacha Batthyány - És nekem mi közöm ehhez?

Sacha Batthyány - És nekem mi közöm ehhez?

Mindannyian ott vagyunk ebben a könyvben kicsit. A hétköznapi ember, aki saját magát kutatja családja múltjának ki nem mondott történeteiben. Sacha Batthyány Esterházy-Batthyány leszármazott, aki egész életében úgy érzi, nem tartozik sehová - mintha a múlt és a jelen között rekedt volna, és életével neki kellene fizetnie felmenői hibáiért.

A második világháború után Batthyány-Thyssen Margit grófnő Rohoncon mulat, amikor a vasútállomásra megérkezik közel 200 magyar zsidó származású munkásszolgálatos, akik közül némelyekkel gödröt ásatnak, majd Podezin parancsára mindannyiukat megölik, nagy részüket agyonlövik.

Sacha Svájcban él újságíróként, és egyik nap egy újságcikket kap munkatársától, melyben nagynénjéről, különös modorú Margit néniről írnak. A következő éveket azzal tölti a férfi, hogy megpróbál utánajárni a kezdetben csak Margit nénit övező rejtélyekre, ám rájön, hogy valójában saját múltját kutatja, és ugyan kezdetben kérdései nem fogalmazódnak meg benne egyértelműen, azt tudja, hogy válaszokat szeretne kapni.

Válaszokat saját működésére, válaszokat a családja viselkedésére, eközben pedig újra és újra szembesül a kollektív bűntudat visszatérő megjelenésével. Végül kalandjai, felfedezései, és pszichoanalitikusánál töltött évei kísérik el saját válaszaihoz.

"Hogy van az, hogy egy egész nép nem akar meglátni valamit? De vajon manapság jobb a helyzet?"

A rohonci mészárlás idén 81 éve történt, melynek részleteire a mai napig nem derült fény. A feltételezhetően 180 ember holttestének kilétére azóta sem jöttek rá, a falu hallgat, a gyanúsítottak elmenekültek, akiket pedig hírbe tudtak hozni az esettel, pár év után elengedtek. A korabeli két szemtanút ismeretlen elkövetők megölték, akinek bizonyítékai is lehettek, felgyújtották a házát. Máig nincs magyarázat - a tettesek megúszták, a sírhelyekre pedig majd 20 ásatás során sem leltek rá.

Sacha Batthyány sokat segített az ügy felgöngyölítésében, bár tények hiányában maga sem jutott kézzel fogható eredményre, így ez a könyve inkább egy feltáró családtörténet, ami egy kicsit sem von le az értékéből.

A zsidóság helyzetén túl rámutat az érem másik oldalára, az arisztokrácia veszteségeire, ami nem csupán a vagyon, hanem a méltóság teljes elvesztésével is járt, és amit utódaik lenyomatként őriztek és vittek tovább magukkal.

Viktor E. Frankl - Mégis mondj igent az életre! Logoterápia dióhéjban

Viktor E. Frankl - Mégis mondj igent az életre! Logoterápia dióhéjban

Az év utolsó kiolvasott könyve, és micsoda csodálatos zárás!

Pár Feri atya előadásán hallottam először erről az átütő írásról, és ha szerinte mindenkinek olvasnia kell, hát én sem mondhattam rá nemet.

"Lehetséges, hogy nem azt kellene kutatnunk, hogy mi az élet értelme, hanem azt kellene felfedeznünk, hogy ezt a kérdést nekünk tették föl, vagyis arra kellene rádöbbennünk, hogy mindenkit maga az élet von kérdőre, az erre adandó felelet pedig nem lehet más, mint az életünkért vállalt felelősség. A logoterápia tehát a felelősségvállalásban látja az emberi létezés legtisztább megmutatkozását."

Ez a mű bemutatja a logoterápia előzményeit, azaz azt az embertelenül kemény időszakot, amikor Frankl koncentrációs táborokban próbált rájönni arra, mi is az, ami erőt ad a túléléshez. Mi az a mozgatórugó, ami elég erős ahhoz, hogy az ember akkor se adja fel, amikor valóban semmije, és sokszor senkije nem marad.

Ez azonban témájában nem egy szokványos írás, mivel nem a személyes megéléseket helyezi fókuszba, sokkal inkább magát az átélt eseményeket már-már mint külső szemlélő, és az emberek viselkedését vizsgálja pszichológiai, de nem "túlszakmázott" megközelítésből.

Úgy ad át üzenetet, hogy talán nem is igazán tűnik olvasás közben fel, csak csendben beépül a mondandó. Rámutat arra, hogy ami igazán fontos, az az önmagunkba vetett hit és bizalom, amit az emberi mivoltától megfosztott és megalázott ember sem tud teljességgel mellőzni, történjen bármi is. Jöhet bármilyen gyötrelmes fordulat, az, aki újra és újra képes döntést hozni és megérteni, hogy a szenvedés eszköz lehet a túléléshez és nem temetője megélőjének, az bármire képes.

Catherine Hokin - Berlin angyalai

Catherine Hokin - Berlin angyalai

"A színjátéknak megfelelően nézek ki, de nincs kedvem játszani."

• Április 16-a A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja, így egészen véletlenül, de pont ekkor olvastam el Catherine Hokin témába vágó regényét.

• Magda Aderbach és unokája, Nina sorsa egészen különleges módon, de hasonlóan alakul, azonban éket vet közéjük egy többévtizedes titok. Magdát már ifjú korától fogva igazságérzete vezérli, ám a hitleri Németország ellenkezést nem tűrő éveiben rá kell jönnie, hogy élete alakulása árnyaltabb annál, mint hitte. Többé már semmi sem fekete vagy fehér. A színek összemosódnak, és bravúrosan lavírozva telnek mindennapjai a túlélésért, a becsületért és jó ügyért folytatott küzdelemmel.

• Vajon mi lehet mégis, ami akkora fájdalmat és szégyenérzetet kelt benne negyven év elteltével, hogy saját családjának sem beszél múltjáról?

• Hokin váltott szemszögből vezeti Magda és Nina életének alakulását hol a múltba visszacseppenve, hol pedig a jelenben maradva, amely ugyancsak tartogat izgalmakat. Nina tizenéves korától szembesül azokkal a megpróbáltatásokkal, amik elé Berlin és az ország aktuális helyzete kényszeríti - lázad, ellenkezik, gyászol, menekül.

• De változik-e bármi is attól, ha lehetősége nyílik neki és nagyanyjának átutazni nyugatra - visszatérni Magdának oda, ahol a múlt rejtélyes háza áll, és melyről rendíthetetlenül hallgat, mióta Nina kiskorában azt a különös képet találta?

• Bár kissé lassan indultak be az események, igazán örülök neki, hogy nem hagytam félbe az olvasást. Nagyon tetszett a párhuzam két olyan világ között, melyben nagymama és unokája mindketten megvívják saját harcukat.

• Felfoghatatlan, hogy mennyi ember élt végig két ekkora jelentőségű eseményt, mint a Holokauszt időszaka és a rendszerváltás. Mennyi rettegés, félelem, trauma, bujkálás és veszteség mérgezte meg emberek, családok életét ilyen hosszú ideig, és mennyi lelki terhet cipeltek sokan akár életük végéig.

• Ugyan a Berlin angyalai (nem egy tálaló fordítása az eredeti The Secretary-nek, kicsit Hallmarkos fílinget kölcsönzött a szintén eltérő borítóval együtt) kitalált történet, történelmi háttere és a hatalmi pozíciókat betöltő személyek nevei a valósággal megegyezők. Érződik, hogy az írónő valóban sok időt tett az adatok és tények felkutatásába, így bármelyik olvasó felmenőiről szólhatna, annyira valóságos színezetű. Egy olyan világban létezni, ahol az egyetlen túlélési esélyt az jelentheti, ha besimulunk egy szó nélkül, jogosan merül fel a következő gondolat:

"Olyan jól játszottuk a szerepünket, hogy elhitték, olyanok vagyunk, mint ők. Mi lesz, ha senki nem hiszi el, hogy mégsem vagyunk olyanok?"

Rose Tremain - Gustav-szonáta

 Rose Tremain - Gustav-szonáta

Jártatok-e már úgy, hogy a megismerkedésetek egy könyvvel annyira rendhagyó volt, hogy tudtátok, hogy nem várhattok az elolvasásával?

Így történt esetemben a Gustav-szonátával.

Egy könyvmegállóban találtam rá, és teljesen lenyűgözött. Gyönyörűnek találtam már a borítót is. Belelapoztam, majd azt vettem észre, hogy az összes, kontextus alapján szexualitásra/obszcénebb tartalomra vonatkozó részt fekete filccel kihúzták. (Eleve a cím alapján nem is sejtettem, mi bújhat meg a fekete filc mögött, így tehát még jobban érdekelni kezdett.) Olyannyira megdöbbentett ez a jelenség, hogy mégcsak bosszús sem voltam az előző olvasóra - inkább azt gondoltam, hogy azt, amit olvasott, saját maga lelkiismeretével csak így tudta "tisztára mosni".

Rega barátnőmnek hála megkaptam a cenzúrázott oldalak eredetijét, és egy estét rászánva korrigáltam a hiányzó részeket.

Rákövetkező napon belevágtam az olvasásba.

Most, hogy befejeztem, a csodálatosan szomorú kifejezést érzem legkifejezőbbnek. A könyv hátulján található leírás egyáltalán nem adja át azt az egész történeten ülő végzet-szagú, melankolikus, hétköznapi szürkeséget, ami csaknem minden oldalt átjár.

Az élet rideg valóságosságát könnyen illó öröm-törmelékek szórják meg némi pillanatnyi, álomszerű reménnyel, de azok röpke tartózkodása után csupán az önáltatás és a sorsszerűségbe burkolózás akkoriban még kényelmesnek sem mondható köpenye marad.

Egy gyermekkori barátság vonalán keresztül életutakat és szubjektív valóságokat ismerünk meg, s feltehetjük magunknak is a kérdést végül: valóban eleve elrendeltetett-e, amiket az életünknek nevezünk, vagy bizonyos csomópontokon egy egész más történet íródhatna?