Margaret Rogerson - Vespertine - Holtak tisztítója

Margaret Rogerson - Vespertine - Holtak tisztítója

A Hollók varázslata után ez a második könyv, amit az írónőtől olvastam. Az fogott meg első alkalommal, hogy milyen finom képi eszközökkel és nem megszokott érzékenységgel bánt a fantasy különleges figuráival, ami mellékessé tette azt a tényezőt, hogy az események lassabb sodrásúak, és nem a harci és akciódús jeleneteken van a hangsúly.

Ez a Vespertine esetében is hasonló, viszont ennek ellenére nem tudtam volna rájönni, hogy ugyanaz az alkotó. Itt Rogerson olyan világot teremt, melyben nem evilági lények akarják megszállni Artemisia, a Szürke Nővérnek tanuló fiatal lány zárdáját, aminek azonban csak egy erőteljes, ősi szellem előhívásával lehet véget vetni. A szellem alapvetően egy szent, szigorúan őrzött relikviához van kötve, de van az a helyzet, ahol a szükség törvényt bont, és egyetlen lehetőség marad, felrúgni minden addigi szabályt a túlélés érdekében.

Már megszokhattuk, hogy ha fantasy, akkor valamilyen mennyiségben, de tuti romantikus szállal is találkozunk, itt viszont semmi hasonló nincs, így ha efféle olvasmányra vadászol, az a jó hírem, hogy könyvedre találtál!

Én el tudtam volna képzelni egy nem túltolt, mégis ilyen jellegű vonalat, de valójában kerek volt enélkül is.

A visszajáró névre hallgató ősi szellem Artemisiával való kapcsolata külön lélektani elemzést is megérne, ahogy a lány saját magával való viszonya is – hogyan barátkozz meg a gyengeségeiddel, hogy ismerd fel, hogy segítségre van szükséged, és hogyan tedd túl magad a téged ért traumákon.

Annak ellenére, hogy tetszett a világ, a szereplők és a mondandó, kicsit hiányérzetem maradt, a vége pedig nyitva hagyta a kiskaput egy esetleges folytatásra, bár úgy olvastam, ez nincs betervezve. 

A címválasztással nem voltam teljesen kibékülve, szerintem a magyar alcím irreleváns a történet egészére nézve – az, hogy a lány a holtak tisztítója vagy sem, semmilyen lényegi szerepet nem kap.

Ha szereted a dark fantasyt, a paranormális jelenéseket, és attól sem rettensz meg, ha a főszereplő egy zárkózott apácanövendék, aki egy sötét entitással alkudozik saját és ezrek sorsáról, akkor ez is tetszeni fog, mert összességében ez egy jó kis könyv!

Keri Lake - Anatéma

Keri Lake - Anatéma (Az Elemésztő Erdők 1.)🦂🌒

Halálom a csilivilibe csomagolt vergődés, ahol már előre tudsz minden fordulatot, mégis el van nyújtva a sztori. Na eeeez nem ilyen!

Végre megkaptam, amit egy gótikus-horrorisztikus, sötét világú fantasytől vártam. Két főszereplőnk sorsa saját világukban eleve elrendeltetett, mégsem adják fel a harcot életük jobbá tételéért, még ha ezért komoly árat is kell fizetniük.

Maevyth fiatal, csinos nő, aki mostoha körülmények között él fogadott nővérével. A lánnyal gyerekkora óta keményen és ellenségesen bánnak. Ő más, mint a többiek, ami gyanakvást kelt - bármi, amivel egy nő felhívhatja magára a figyelmet, az az emberek szerint boszorkányság, és büntetendő. Így hát igyekszik meghúzni magát, és beolvadni, ami egyre nehezebben megy.

Lakhelye mellett egy veszélyes erőkkel bíró erdő húzódik meg, ahová ha betér a halandó, ki már nem jön élve. De van másik választás, ha a körülötted lévő világ kilök magából, mint egy idegen testet?

Zevander a halandók földjétől elszigetelve él, ahol nem mindennapi munkát végez a király megbízatásából. Minden vágya, hogy megtörhesse a többszáz éves "átkot", és megállítsa a rá váró, veszedelmesen közelgő véget. Ehhez nagyon közel jár, amikor mégis olyan kihívással szembesül, ami máskor jelentéktelen feladat lenne: képtelen megölni áldozatát.

Hogy mi folyik a háttérben, és ki kicsoda valójában, az még főszereplőinknek sem egyértelmű, de szép fokozatosan bontja ki nekünk a történet a szálakat.

Ez egy igazi slow burn, remekül felépített saját világgal, csomó felvetődő kérdéssel, traumával, és két olyan szereplővel, akik nagyon közel kerülnek hozzánk.

Varázslat, ősi energiák, varjak, skorpiók, pókok, mágia, sötét erők és boszorkányság - ez mind az Anatéma.

Hosszúnak tűnhet a könyv, a végén mégis teljesen megdöbbentem, hogy véget ért, és már alig várom, hogy olvassam a folytatást!😍

(Ha szeretted Azrielt, és már nem bírsz magaddal az ACOTAR folytatásáig, ez a könyv neked való, ki ne hagyd😁)

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja📘🔮

Második olvasmányom az írónőtől, és ezúttal sem csalódtam!

Ez végre egy olyan dark fantasy, ami egyedi hangulatának köszönhetően elkülönül napjaink felkapott műveitől - boszorkányság, szellemvilág, kirekesztettség, uralkodni vágyás és bosszú jelenik meg a lapokon tökéletes arányban. A. G. Slatter különálló köteteit azonos világon belül kell elképzelni, ami a Kalász. 

Azért fogott meg A Holtak Grimoárja, mert lassan, de az érdeklődést fenntartva bontakozik ki a cselekmény, miközben csodálatos módon érinti a halál témáját és az elmúlást az élők és a holtak oldaláról is.

Silverton városát a Briar család vezeti - tagjai többgenerációs boszorkányok. A városba érkező első Briarek annak idején felkarolták és rendbehozták az akkor pusztulás áldozatául esetteket, amivel együtt el is fogadtatták magukat a helyiekkel. Utódaik is gondoskodtak saját biztonságukról ilyen-olyan módon, miközben jól működő rendszerük szerint irányították a népet.

Igen ám, de a jelenben a négy lány unokatestvér idő előtt komoly döntéseket kell, hogy meghozzon - nagyanyjuk, Gisela váratlanul meghal, és rájuk hagyja a teljes kormányzást, és hagyatékul egy csomó elvarratlan szálat.

Ellie az egyetlen a lányok közül, aki nem rendelkezik semmilyen varázserővel, nagyanyja temetése után mégis megváltozik valami.

A hirtelen jött képesség átok és egyben áldás is lehet, de míg rájön, melyik áll közelebb a valósághoz, különös dolgok történnek Silverton külső, tanyasi vidékein. Úgy fest, a baj egyre közelít, a nyomás és a felelősség egyre nagyobb, és annak ellenére kell komoly döntéseket hozni, hogy a Briar Boszorkánynak kinevezett unokatestvér, Audra még teljesen új és tapasztalatlan vezetői szerepében.

A háttérben megismerjük a felmenők közül Sandort (kicsit olyan Tündérkeresztanya beütésű volt, nagyon szerettem), ez a feltételezhetően magyar szál ötletes volt, és a távoli nagyapa felbukkanása élőbbé, folytatólagosabbá tette a többszáz évvel ezelőtti történelmet.

Többször eszembe jutott az 1700-1800-as évek uralkodói miliője, amiben szintén rengeteg hatalmi harc, titok és érdekvezérelte döntés volt jelen. A könyv egyébként meghatározhatatlan korban játszódik - lehetséges a máglyahalál, mégis modern világképpel rendelkeznek a főbb karakterek.

A relatíve lassú kezdés után az utolsó szakaszban olyan csavar van, hogy onnantól fogva letehetetlen volt számomra a könyv. A korábban elejtett apró részletekre is választ kapunk ebben a boszis-gótikus, mesékkel tarkított történetben, amit ajánlok minden, a zsánert kedvelő könyvmolynak.

Többen hasonlítják az írónő stílusát C. J. Cooke-éhoz, és valóban van átfedés, viszont így, hogy a második könyvet is elolvastam tőle, azt látom, hogy a felvezetés és a karakterrajzok sokkal "puhábbak", részletesebbek, és így könnyű azonosulni mind a főszereplővel, mind pedig a (szintén meghatározó) mellékszereplőkkel.

Le a kalappal a borító készítője (Varga Balázs) előtt is; szerintem sikerült felülmúlnia az eredetit - sokkal kifejezőbb és szebb lett a magyar változat.

A. G. Slatter - A tövisek útja

A. G. Slatter - A tövisek útja

Nemrég olvastam az Üvöltő szeleket, és a friss élmény miatt is talán, de néhol olyan érzésem volt, mintha került volna egy csipet Brontë-világ ide is. Izgalmas volt aztán felfedezni, hogy az utószóban a Jane Eyre is említésre került, és nem csalódtam a megérzésemben:))

A tövisek útja szövevényes dark fantasy gótikus atmoszférával; olvasás közben körülvesz a kimondatlan szavak körüli rejtély, és a megválaszolatlan kérdések; lelkesen kísérjük a főhőst, de magunk sem tudjuk, egészen pontosan hova.

Asher Todd anyját módos családja - a Morwood família - várandósan kitagadja és száműzi, így lányát gyerekkorától fogva egyedül neveli. Ugyan Heloise mindig megtalálja a módját, hogy túléljenek, az idő múlásával egyre kegyetlenebbül viszonyul lányához és bizonytalan életkörülményeihez - minden egy újabb teher egyébként sem könnyű életében.

Asher felnőtt nőként különös terveket sző, aminek a kezdetektől bosszúállás szaga van; dadaként helyezkedik el egy háromgyermekes családnál. Bár a gyerekekhez nem igazán ért, - az önéletrajza szépítéséhez annál inkább -, a ház úrnője, Leonora gyorsan rájön, hogy Asher a legkevésbé sem szürke egyéniség, találékonysága és tudása pedig jól jöhet neki. 

Ezzel megkezdődik a játszma, aminek nem egészen világos a teljes háttere, így még váratlanabb, vajon hová jutunk. Mit tervelhetett ki Asher, hogy bosszút álljon a családon, és miért akar ennyire kiszúrni velük? Meddig megy el úgy, hogy közben saját határait is átlépi? Lehet, hogy mégsem ér meg mindent egy ígéret?

A gyógynövényekhez is jól értő nevelőnő kissé rideg külseje, nyersessége és felvett szerepe mögött egyre inkább láthatóvá válik a sérült gyermek, a magára hagyott unoka és a világban bolyongó megalázott nő, aminek köszönhetően máris elfogadhatóbbnak és elnézhetőnek látjuk a kegyetlenséget. No de lehet megfelelő magyarázatot találni a bűnre, amivel az megbocsátható?

A. G. Slatter stílusa kicsit C. J. Cooke-os, de összességében mégis más hangulatú - a történet felépítése sokkal lassabb, családregényesebb, bár a humora és a nyelvezete száraz, a zsáner pedig egyezik, nála mégis lassabb mederben folynak a mindennapok. A lélektani oldal itt is megvan, olyan jelentős, korokon átívelő témákkal, mint a családon belüli erőszak vagy az eleve elrendelt jövő. Kapunk misztikus-folkos meséket, alakváltó farkasokat és boszorkányokat.

Azért ragad magával, mert bár egy külön univerzum szereplőiről beszélünk, azokból az elemekből építkezik az írónő, amik erőteljesen meghatároztak egyes történelmi korszakokat, vagy valamiért napjainkban is velünk vannak. Ezért nem tűnik idegennek az úri milliő sem - lovakkal közlekednek a szereplők, de a misztikum és a borzongás annyira időtálló, hogy mindez teljesen jól beilleszthető modern világunkba.

Kíváncsi vagyok, érkezik-e majd ehhez kapcsolódóan új könyv, mert Slatter hagyott azért egy kiskaput a végén - nem függővéges A tövisek útja, de könnyedén folytatható lenne. Én bízom benne, hogy meg fogja ragadni a lehetőséget, hogy kibontsa a "farkasos oldalt", mert erről véleményem szerint méltatlanul kevés szó esett.