Keri Lake - Anatéma

Keri Lake - Anatéma (Az Elemésztő Erdők 1.)🦂🌒

Halálom a csilivilibe csomagolt vergődés, ahol már előre tudsz minden fordulatot, mégis el van nyújtva a sztori. Na eeeez nem ilyen!

Végre megkaptam, amit egy gótikus-horrorisztikus, sötét világú fantasytől vártam. Két főszereplőnk sorsa saját világukban eleve elrendeltetett, mégsem adják fel a harcot életük jobbá tételéért, még ha ezért komoly árat is kell fizetniük.

Maevyth fiatal, csinos nő, aki mostoha körülmények között él fogadott nővérével. A lánnyal gyerekkora óta keményen és ellenségesen bánnak. Ő más, mint a többiek, ami gyanakvást kelt - bármi, amivel egy nő felhívhatja magára a figyelmet, az az emberek szerint boszorkányság, és büntetendő. Így hát igyekszik meghúzni magát, és beolvadni, ami egyre nehezebben megy.

Lakhelye mellett egy veszélyes erőkkel bíró erdő húzódik meg, ahová ha betér a halandó, ki már nem jön élve. De van másik választás, ha a körülötted lévő világ kilök magából, mint egy idegen testet?

Zevander a halandók földjétől elszigetelve él, ahol nem mindennapi munkát végez a király megbízatásából. Minden vágya, hogy megtörhesse a többszáz éves "átkot", és megállítsa a rá váró, veszedelmesen közelgő véget. Ehhez nagyon közel jár, amikor mégis olyan kihívással szembesül, ami máskor jelentéktelen feladat lenne: képtelen megölni áldozatát.

Hogy mi folyik a háttérben, és ki kicsoda valójában, az még főszereplőinknek sem egyértelmű, de szép fokozatosan bontja ki nekünk a történet a szálakat.

Ez egy igazi slow burn, remekül felépített saját világgal, csomó felvetődő kérdéssel, traumával, és két olyan szereplővel, akik nagyon közel kerülnek hozzánk.

Varázslat, ősi energiák, varjak, skorpiók, pókok, mágia, sötét erők és boszorkányság - ez mind az Anatéma.

Hosszúnak tűnhet a könyv, a végén mégis teljesen megdöbbentem, hogy véget ért, és már alig várom, hogy olvassam a folytatást!😍

(Ha szeretted Azrielt, és már nem bírsz magaddal az ACOTAR folytatásáig, ez a könyv neked való, ki ne hagyd😁)

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja📘🔮

Második olvasmányom az írónőtől, és ezúttal sem csalódtam!

Ez végre egy olyan dark fantasy, ami egyedi hangulatának köszönhetően elkülönül napjaink felkapott műveitől - boszorkányság, szellemvilág, kirekesztettség, uralkodni vágyás és bosszú jelenik meg a lapokon tökéletes arányban. A. G. Slatter különálló köteteit azonos világon belül kell elképzelni, ami a Kalász. 

Azért fogott meg A Holtak Grimoárja, mert lassan, de az érdeklődést fenntartva bontakozik ki a cselekmény, miközben csodálatos módon érinti a halál témáját és az elmúlást az élők és a holtak oldaláról is.

Silverton városát a Briar család vezeti - tagjai többgenerációs boszorkányok. A városba érkező első Briarek annak idején felkarolták és rendbehozták az akkor pusztulás áldozatául esetteket, amivel együtt el is fogadtatták magukat a helyiekkel. Utódaik is gondoskodtak saját biztonságukról ilyen-olyan módon, miközben jól működő rendszerük szerint irányították a népet.

Igen ám, de a jelenben a négy lány unokatestvér idő előtt komoly döntéseket kell, hogy meghozzon - nagyanyjuk, Gisela váratlanul meghal, és rájuk hagyja a teljes kormányzást, és hagyatékul egy csomó elvarratlan szálat.

Ellie az egyetlen a lányok közül, aki nem rendelkezik semmilyen varázserővel, nagyanyja temetése után mégis megváltozik valami.

A hirtelen jött képesség átok és egyben áldás is lehet, de míg rájön, melyik áll közelebb a valósághoz, különös dolgok történnek Silverton külső, tanyasi vidékein. Úgy fest, a baj egyre közelít, a nyomás és a felelősség egyre nagyobb, és annak ellenére kell komoly döntéseket hozni, hogy a Briar Boszorkánynak kinevezett unokatestvér, Audra még teljesen új és tapasztalatlan vezetői szerepében.

A háttérben megismerjük a felmenők közül Sandort (kicsit olyan Tündérkeresztanya beütésű volt, nagyon szerettem), ez a feltételezhetően magyar szál ötletes volt, és a távoli nagyapa felbukkanása élőbbé, folytatólagosabbá tette a többszáz évvel ezelőtti történelmet.

Többször eszembe jutott az 1700-1800-as évek uralkodói miliője, amiben szintén rengeteg hatalmi harc, titok és érdekvezérelte döntés volt jelen. A könyv egyébként meghatározhatatlan korban játszódik - lehetséges a máglyahalál, mégis modern világképpel rendelkeznek a főbb karakterek.

A relatíve lassú kezdés után az utolsó szakaszban olyan csavar van, hogy onnantól fogva letehetetlen volt számomra a könyv. A korábban elejtett apró részletekre is választ kapunk ebben a boszis-gótikus, mesékkel tarkított történetben, amit ajánlok minden, a zsánert kedvelő könyvmolynak.

Többen hasonlítják az írónő stílusát C. J. Cooke-éhoz, és valóban van átfedés, viszont így, hogy a második könyvet is elolvastam tőle, azt látom, hogy a felvezetés és a karakterrajzok sokkal "puhábbak", részletesebbek, és így könnyű azonosulni mind a főszereplővel, mind pedig a (szintén meghatározó) mellékszereplőkkel.

Le a kalappal a borító készítője (Varga Balázs) előtt is; szerintem sikerült felülmúlnia az eredetit - sokkal kifejezőbb és szebb lett a magyar változat.

A. G. Slatter - A tövisek útja

A. G. Slatter - A tövisek útja

Nemrég olvastam az Üvöltő szeleket, és a friss élmény miatt is talán, de néhol olyan érzésem volt, mintha került volna egy csipet Brontë-világ ide is. Izgalmas volt aztán felfedezni, hogy az utószóban a Jane Eyre is említésre került, és nem csalódtam a megérzésemben:))

A tövisek útja szövevényes dark fantasy gótikus atmoszférával; olvasás közben körülvesz a kimondatlan szavak körüli rejtély, és a megválaszolatlan kérdések; lelkesen kísérjük a főhőst, de magunk sem tudjuk, egészen pontosan hova.

Asher Todd anyját módos családja - a Morwood família - várandósan kitagadja és száműzi, így lányát gyerekkorától fogva egyedül neveli. Ugyan Heloise mindig megtalálja a módját, hogy túléljenek, az idő múlásával egyre kegyetlenebbül viszonyul lányához és bizonytalan életkörülményeihez - minden egy újabb teher egyébként sem könnyű életében.

Asher felnőtt nőként különös terveket sző, aminek a kezdetektől bosszúállás szaga van; dadaként helyezkedik el egy háromgyermekes családnál. Bár a gyerekekhez nem igazán ért, - az önéletrajza szépítéséhez annál inkább -, a ház úrnője, Leonora gyorsan rájön, hogy Asher a legkevésbé sem szürke egyéniség, találékonysága és tudása pedig jól jöhet neki. 

Ezzel megkezdődik a játszma, aminek nem egészen világos a teljes háttere, így még váratlanabb, vajon hová jutunk. Mit tervelhetett ki Asher, hogy bosszút álljon a családon, és miért akar ennyire kiszúrni velük? Meddig megy el úgy, hogy közben saját határait is átlépi? Lehet, hogy mégsem ér meg mindent egy ígéret?

A gyógynövényekhez is jól értő nevelőnő kissé rideg külseje, nyersessége és felvett szerepe mögött egyre inkább láthatóvá válik a sérült gyermek, a magára hagyott unoka és a világban bolyongó megalázott nő, aminek köszönhetően máris elfogadhatóbbnak és elnézhetőnek látjuk a kegyetlenséget. No de lehet megfelelő magyarázatot találni a bűnre, amivel az megbocsátható?

A. G. Slatter stílusa kicsit C. J. Cooke-os, de összességében mégis más hangulatú - a történet felépítése sokkal lassabb, családregényesebb, bár a humora és a nyelvezete száraz, a zsáner pedig egyezik, nála mégis lassabb mederben folynak a mindennapok. A lélektani oldal itt is megvan, olyan jelentős, korokon átívelő témákkal, mint a családon belüli erőszak vagy az eleve elrendelt jövő. Kapunk misztikus-folkos meséket, alakváltó farkasokat és boszorkányokat.

Azért ragad magával, mert bár egy külön univerzum szereplőiről beszélünk, azokból az elemekből építkezik az írónő, amik erőteljesen meghatároztak egyes történelmi korszakokat, vagy valamiért napjainkban is velünk vannak. Ezért nem tűnik idegennek az úri milliő sem - lovakkal közlekednek a szereplők, de a misztikum és a borzongás annyira időtálló, hogy mindez teljesen jól beilleszthető modern világunkba.

Kíváncsi vagyok, érkezik-e majd ehhez kapcsolódóan új könyv, mert Slatter hagyott azért egy kiskaput a végén - nem függővéges A tövisek útja, de könnyedén folytatható lenne. Én bízom benne, hogy meg fogja ragadni a lehetőséget, hogy kibontsa a "farkasos oldalt", mert erről véleményem szerint méltatlanul kevés szó esett.

Audrey Niffenegger - Hollókisasszony

Audrey Niffenegger - Hollókisasszony

Ez egy igazán különleges kivitelezésű gótikus fantasy-mese. A történet főszereplője egy holló anya és egy postás gyermeke. Boldogtalanul él ember testében, melytől szeretne megszabadulni, amennyire lehetséges.

Bizarr, modern felnőtt mese ez, amiben elég jó kis potenciál van, de nekem ebben a formában kissé összecsapott lett, bármennyire is tetszik a képi világa. Szívesen olvastam volna dupla ekkora terjedelemben, minden furcsaságával együtt.

A lány osztálytársa egy látomásokkal bíró fiatal fiú, aki megismerné Hollókisasszonyt, de helyette egy beteg fordulattal találjuk magunkat szembe, majd a könyv utolsó előtti oldalán olyan csavar jön, hogy pár percig elgondolkoztam, esetleg átugrottam-e pár oldalt véletlenül, vagy tényleg ez a befejezés.

A mű eredetileg egy színdarab megalkotásához készült, és bízom benne, hogy a lehető legtöbbet hozták ki belőle, ahogy megérdemli, mert egy sok etikai/morális kérdést felvető történet ez, ahol olyan fontos témák is megjelennek, mint a kirekesztettség és az igazi szabadság megtalálása.

C. J. Cooke - A világítótorony boszorkányai

 C. J. Cooke - A világítótorony boszorkányai 

Imádom az írónő stílusát! A világítótorony boszorkányaival befejezőleg az összes magyarul kiadott könyvét olvastam, és megint nem csalódtam!

1998-ban Liv és három lánya egy éjjel felkerekednek, hogy a skót Lòn Havenbe utazzanak, ahol a nő munkát vállal - a Longing nevű világítótoronyba kell felfestenie egy freskót.

Hamar kiderül, hogy a helyet a többszáz évvel ezelőtt történt boszorkányégetés szelleme járja át, és egy annál talán még furcsább jelenségtől is rettegnek lakói, a vadoncoktól. A pár évente felbukkanó, számozott gyerekekhez balszerencsés események köthetők, amit a helyiek igyekeznek csírájában elfojtani.

Ezalatt a másik idősíkon, 2021-ben a babát váró Luna, Liv középső lánya eltűnt testvéreit - Clovert és Sapphiret - keresi, mikor egyik nap hívást kap, hogy húga, Clover előkerült. A kórházba tartva lélekben felkészül a viszontlátásra - elképzeli, milyen csodálatos lesz huszonkilenc éves testvérét újra magához ölelni, azonban arra nem számít, ami fogadja.

Luna alig emlékszik mindarra, ami azon a különös napon történt, amikor anyja otthagyta őket a szigeten, csupán emlékfoszlányok maradtak az időszakról, mely gyökeresen megváltoztatta az életét.

Messziről kerülte a helyet, mióta eljött onnan, de most szembesülnie kell a múltjával, ami napról napra új kérdéseket vet fel benne, és ezzel saját, és babája biztonságát is kockáztatja. Hova tűnt vajon a három testvér és anyjuk, és ki a világítótorony titokzatos tulajdonosa, akinek grimoárjába közben betekintést nyerhetünk?

A gótikus-paranormális pszichothriller végig nyomasztó, gyanakvásra okot adó légkört teremt, így a végéig kérdőjelek sorakoznak bennünk, vajon mi igaz és mi nem, és mindenki az-e, akinek hisszük. Bár az alap zsáner a fantasy, a történet hátterét a történelem sötét időszakai ihlették, és olyan témák is előkerülnek, mint a hiedelemből fakadó gyermekbántalmazás, veszteség, kirekesztettség, időutazás, folklór, szerelem, tinédzserkori lázadás és megfelelési kényszer.

Az eleje számomra kicsit lassabban indult be, a végén viszont simán tudtam volna még olvasni egy-egy szálról - szerintem elbírt volna még egy száz oldalt a könyv, amiben kényelmesebben bontakozhat ki a befejezés, de ennek ellenére is jár az 5/5!

Emily Brontë - Üvöltő szelek

Emily Brontë - Üvöltő szelek

Végre, végre sort kerítettem erre a különleges szépirodalmi klasszikusra! Annyira tartottam tőle, hogy mi van, ha döcögős élmény lesz az olvasása, de szerencsére nem így lett, és most nagyon is erre volt szükségem!

Az Üvöltő szelek a gótikus irodalom egyik remekműve, amit a három, fiatalon elhunyt testvér egyike, Emily írt. A mű 1847-ben jelent meg először, és az írónő kezdetben álnéven adta ki, mert tudta, nőként fele annyi esélye sem lesz arra, hogy komolyan vegyék. Művével azonban bevéste nevét az irodalom nagyjai közé.

A regényt átszövi a kor szelleme és egy különleges, zord-naturalisztikus atmoszféra. Egyszerre van jelen izoláltság, de a szolgálókkal való együttélés is, közben pedig a teljes szélsőségességet éljük meg narrátorunk, Nelly Dean mesélésén keresztül, akinél jobban talán senki nem ismeri a családot. Szerelem, családi viszályok, veszteség, erőszak, de egyben őszinteség, bosszúvágy, drámai túlzások és elsőre érthetetlennek tűnő döntések szemtanúi is lehetünk, a végén viszont összeáll a kép, még ha az nem is az, amit a történet elején látni akartunk.

Nekem iszonyatosan hiányzott már ez a nem szirupos, teljesen életszagú, nemesen egyszerű, őszinte írás. Éreztem, hogy ehhez most vissza kell nyúlnom az időben. Kellett a lelassulás, mert ugyan a stílussal nekem nem volt gondom, könnyedén olvasható, mégis tudtam, időt kell szánnom rá. Nem akartam siettetni, benne akartam lenni a Linton-Earnshaw/ Szelesdomb-Thrushcross Grange közti feszültségben.

Elbeszéléseivel Nelly közel húsz évet és két jelentősebb helyszínt ismertet meg velünk, amelyek teret adtak megannyi ellenségeskedésnek és elfojtásnak. Nagyrészt az ő szemén keresztül látjuk az eseményeket, ám nem biztos, hogy véleményével mindig egyet is értünk. Ő kísérte végig két meghatározó szereplőnk, Catherine és Heathcliff gyerekkorát, majd azt az időszakot, ahol igazán intenzívvé és fájdalmassá vált kapcsolatuk. Tulajdonképpen ez a szakasz határozta meg a későbbiek alakulását, erre épült mindaz, amit Lockwood, a Thrushcross Grange új bérlője megismerhet velünk együtt, miközben mélyebb kapcsolatot nem alakít ki ezekkel az emberekkel.

Bár az egész történet gyakran irracionálisnak tűnhet, és nem feltétlenül tudunk azonosulni a karakterek ütközési pontig húzott reakcióival és tetteivel, valójában mégis így teljes a kör. Mert a szenvedés, a "beteljesült beteljesületlenség" az, ami igazán élővé teszi a kapcsolatokat. Azt is jól mutatja Cathyék sorsa, hogy a kor embere mennyire nem tudott mit kezdeni az érzéseivel vagy a mentális állapotával, és ha tudott volna is, lehet, hogy inkább áldozattá vált, ha azt jobb eszköznek vélte.

Sokszor tartott tükröt a regény, mert elgondolkoztatott, hogy közel kétszáz év telt el, és sok dologban a lehetőségeink ellenére sem tudunk jobb döntéseket hozni, vagy a felvilágosultság ellenére elfogadóbbak, és kevésbé ítélkezőek lenni.

Mivel februárban érkezik a már most nagyon megosztó, legújabb filmadaptáció, örülök, hogy előtte sikerült megismernem ezt a méltán híres írást, mert így külön tudom majd választani az olvasásélményt a látottaktól, és nem Jacob Elordit látom a morcos, idősödő Heathcliffben. Aki egyébként óriási kedvencem, de úgy sejtem, az új "Üvöltő szelek" egy merőben más irányt fog hozni.