C. J. Cooke - Az utolsó boszorkány

C. J. Cooke - Az utolsó boszorkány⛪🧹

Nagyon vártam már az új Cooke-könyvet!❤

A Malleus Maleficarum Heinrich Kramer és Jacob Sprenger műve, ami 1487-ban jelent meg először. Bár a könyvről utólag sokat beszéltek, valójában vajmi keveset tudunk arról, milyen előzménye volt, illetve milyen ember volt Kramer és Sprenger.

Cooke a 15. század azon boszorkányperéről írt, amely megkérdőjelezte Kramer munkásságát és módszereit. Helena Scheuberin nevét, ahogyan sok más, boszorkánysággal meggyanúsított nő nevét is, elfelejtette a világ, de hát tettek is róla a hatalmon álló férfiak, hogy ez így legyen! Helena vette a bátorságot, és életét kockáztatva szállt szembe Kramer és az egyház igazságtalan hatalmával, amikor felszólalt sorsa ellen.

Az utolsó boszorkány új oldalról mutatja be ezt az időszakot, és központba a mértéktelen nőgyűlöletet, a demonizálást, a nők diszkriminálását és egyúttal a szexualitás hatalommal párosuló torzulását állítja.

Szomorú, hogy míg egy több mint ötszáz évvel ezelőtti, boszorkányüldözések idején játszódó történetet olvasunk, végig ott lebeg annak a tudata, hogy valójában mennyi minden nem változott azóta sem. Hogy valahol mélyen társadalmilag kódolt, hogy a nőket még mindig megbélyegzik, hogy vannak olyan országok, ahol a mai napig a férfi tulajdona a nő – a felszólalási lehetőség és a jogok teljes hiányával.

Sajnos soktízezer ember esett áldozatul az alaptalan vádaknak az inkvizíció során, melyben az áldozatok szinte kizárólag nők voltak. Ezek a „boszorkányok” tehettek a szegényes termésről, a betegségekről, és még a gyermektelenségről is. Mindenben egyet kellett érteniük urukkal, és engedelmességet kellett tanúsítaniuk feléjük; bármilyen ellenszegülés gyanúsnak minősült, és büntetést vonhatott maga után.

Cooke a női igazságszolgáltatás nagymestere, és én nagyon szeretem minden regényét, mert úgy tud hatni, hogy nem hergel, hanem elgondolkoztat, tényeket hoz saját világával ötvözve, és a paranormális fantasy elemeket éppen kellő mértékben adagolja a fő szálhoz, hogy üssön.

⭐⭐⭐⭐⭐

Nekem ez egy ötcsillagos történet volt, nagyra értékelem az írónő munkásságát és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti ezt a témát.

T. J. Klune - Oly fényesen ragyogtunk

T. J. Klune - Oly fényesen ragyogtunk☄️🌠

Te mihez kezdenél, ha kiderülne, hogy közeleg a világvége, és az életedből már csak pár hét maradt hátra?

Don és Rodney idős pár, akik felkerekednek, hogy lakóautójukkal bejárják Amerikát. A kirándulás nem egyszerű, hiszen hosszú utat kell megtenniük, mire elérik céljukat, és tudják, hogy soha nem térnek vissza. Míg ők elindulnak, az őket körülvevő emberek magukból kikelve, vagy éppen beletörődve próbálják átvészelni a maradék időt, ki-ki a maga módján. 

A kaland során több helyen is megáll pihenni a két férfi, és minden ilyen alkalom új ismeretségeket, történeteket és tanulságot tartogat. Emberi kapcsolatokról, eltemetett érzésekről, soha meg nem valósult vágyakról, szégyenről, gyászról és a legváratlanabb pillanatokban beköszönő boldogságról. De mit jelent egy jól megélt élet, és mit számít az egész, ha pont magunknak nem tudunk megbocsátani?

Ahogy telnek a napok, egyre közeledik a végállomás, mégis bizonytalan, sikerül-e odaérni. Milyen ígéret ér annyit, amiért a világ végére is elmennénk, mielőtt minden eltűnik?

Határozottan kell ide egy bizonyos hangulat, mert melankolikus, és elgondolkodtat, de közben rámutat arra is, milyen igazán önfeledtnek lenni, amikor már nincs megfelelési kényszer, és szabályok. Szerintem fontos üzenetet hordoz, mert a valódi kérdés inkább az, hogy ezeket a szabályokat nem mi hozzuk-e létre azért, hogy lekorlátozzuk magunkat.

Közel került hozzám a kissé morcos és magának való, de igazi, hű társ Rodney és az őt kiegyensúlyozó, barátságos és nyitott Don karaktere. Olyan terhet cipelnek magukkal az éppen szétszakadó világban, amely napjainkban is aktuális és jelentős témákat érint. 

A párhétnyi történést végigkísérik a sorra bekövetkező természeti jelenségek, a Földhöz egyre közeledő fekete lyuk, a légköri változások, melyek vészjósló lepelként borulnak az emberekre.

A mű végén egy hosszabb méltató részt is hagyott Klune, látszik, hogy szívvel-lélekkel alkot. Éppen ezért kicsit csalódás, hogy a magyar fordításban sok a hiba, mert azt gondolom, az eredeti verzióban erre biztosan jobban figyeltek. A borító viszont csodálatos, és nagyon jól tükrözi a történet atmoszféráját.

Ha szereted a világvégés sztorikat, de emberi, érzelemgazdagabb megközelítésből olvasnál róla az akciódús helyett, ezt tuti szeretni fogod!

Andrey Shapovalov - A szibériai sámánizmus

Andrey Shapovalov - A szibériai sámánizmus🥁🪶

Szellemekkel társalgók

Egy ősi, titokzatos világ, füstölőillatú rituálék és egy különös tudás, ami a mai napig megtalálja méltó hordozóját.

Az északi vidék sámánizmusának világát, ahogyan alapvetően más tájegységekét is, számos megmagyarázhatatlannak tűnő jelenség övezi. Nagy része a nyugati szemléletű turista számára felfoghatatlan, mégis látható hatása van, amire még a tudomány sem igazán képes valódi válaszokkal szolgálni.

Shapovalov könyvében választ kaphatunk arra, milyen motívumok és világkép jelenik meg a sámánizmusban, és hogy ez a hitrendszer milyen alapokon nyugszik. Számos példát mutat a különböző népcsoportok közötti eltérésekre mind a beavatási szertartás, mind a ruházat tekintetében, utóbbit képekkel is illusztrálja.

A szibériai sámánizmus nem egy misztikus hangulatú, sodró írás, sok esetben úgy éreztem, maga az író is szkeptikus a működési elvet illetően, mégis úgy gondolom, hogy éppen ezért találhatja meg olvasóit. Ha te is azok közé tartozol, akiket elsősorban a kézzelfogható világ érdekel és a tényszerűség, biztosan tetszeni fog Shapovalov megközelítése.

Engem ez most nem igazán vitt magával - mélyebb, kevésbé "külső szemlélői" írásra számítottam, de azért ennek ellenére is tartogatott újdonságokat erről a világról.

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja

A. G. Slatter - A Holtak Grimoárja📘🔮

Második olvasmányom az írónőtől, és ezúttal sem csalódtam!

Ez végre egy olyan dark fantasy, ami egyedi hangulatának köszönhetően elkülönül napjaink felkapott műveitől - boszorkányság, szellemvilág, kirekesztettség, uralkodni vágyás és bosszú jelenik meg a lapokon tökéletes arányban. A. G. Slatter különálló köteteit azonos világon belül kell elképzelni, ami a Kalász. 

Azért fogott meg A Holtak Grimoárja, mert lassan, de az érdeklődést fenntartva bontakozik ki a cselekmény, miközben csodálatos módon érinti a halál témáját és az elmúlást az élők és a holtak oldaláról is.

Silverton városát a Briar család vezeti - tagjai többgenerációs boszorkányok. A városba érkező első Briarek annak idején felkarolták és rendbehozták az akkor pusztulás áldozatául esetteket, amivel együtt el is fogadtatták magukat a helyiekkel. Utódaik is gondoskodtak saját biztonságukról ilyen-olyan módon, miközben jól működő rendszerük szerint irányították a népet.

Igen ám, de a jelenben a négy lány unokatestvér idő előtt komoly döntéseket kell, hogy meghozzon - nagyanyjuk, Gisela váratlanul meghal, és rájuk hagyja a teljes kormányzást, és hagyatékul egy csomó elvarratlan szálat.

Ellie az egyetlen a lányok közül, aki nem rendelkezik semmilyen varázserővel, nagyanyja temetése után mégis megváltozik valami.

A hirtelen jött képesség átok és egyben áldás is lehet, de míg rájön, melyik áll közelebb a valósághoz, különös dolgok történnek Silverton külső, tanyasi vidékein. Úgy fest, a baj egyre közelít, a nyomás és a felelősség egyre nagyobb, és annak ellenére kell komoly döntéseket hozni, hogy a Briar Boszorkánynak kinevezett unokatestvér, Audra még teljesen új és tapasztalatlan vezetői szerepében.

A háttérben megismerjük a felmenők közül Sandort (kicsit olyan Tündérkeresztanya beütésű volt, nagyon szerettem), ez a feltételezhetően magyar szál ötletes volt, és a távoli nagyapa felbukkanása élőbbé, folytatólagosabbá tette a többszáz évvel ezelőtti történelmet.

Többször eszembe jutott az 1700-1800-as évek uralkodói miliője, amiben szintén rengeteg hatalmi harc, titok és érdekvezérelte döntés volt jelen. A könyv egyébként meghatározhatatlan korban játszódik - lehetséges a máglyahalál, mégis modern világképpel rendelkeznek a főbb karakterek.

A relatíve lassú kezdés után az utolsó szakaszban olyan csavar van, hogy onnantól fogva letehetetlen volt számomra a könyv. A korábban elejtett apró részletekre is választ kapunk ebben a boszis-gótikus, mesékkel tarkított történetben, amit ajánlok minden, a zsánert kedvelő könyvmolynak.

Többen hasonlítják az írónő stílusát C. J. Cooke-éhoz, és valóban van átfedés, viszont így, hogy a második könyvet is elolvastam tőle, azt látom, hogy a felvezetés és a karakterrajzok sokkal "puhábbak", részletesebbek, és így könnyű azonosulni mind a főszereplővel, mind pedig a (szintén meghatározó) mellékszereplőkkel.

Le a kalappal a borító készítője (Varga Balázs) előtt is; szerintem sikerült felülmúlnia az eredetit - sokkal kifejezőbb és szebb lett a magyar változat.

Daniel Pinchbeck • Sophia Rokhlin - A Lélek Indája; Ayahuasca

 🍵🌿

Daniel Pinchbeck • Sophia Rokhlin - A Lélek Indája; Ayahuasca

Mikor mondjuk azt, hogy egy anyag drog, és honnantól válik orvossággá? Hihetünk-e valamiben, ha tudományosan jelenleg nem megfogható és bizonyítható a hatása, mégis évszázadok óta működik? Mi alapján dönti el egy adott ország, hogy egy szer legális-e vagy sem, ha előbbi (pl. cigi, alkohol) sokkal károsabb az emberiségre nézve, mint az utóbbi (bizonyos rituális tudatmódosítók)?

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettem fel, miután feltérképeztem a rejtélyes amazóniai sámánizmus egy szeletét, az ayahuasca történetét, és az azt övező kultúrát vizsgáló könyvet. Nulla elvárással vetettem bele magam, mert őszintén kíváncsi voltam arra, hogyan lehet hiteleset alkotni úgy, hogy jelenleg is szürke zónában említhető a növény használata, az arról megjelenő történetekre pedig a mai világunkban vagy megvetés, vagy direkt elutasítás a válasz.

„A drogok elleni háborút leginkább úgy értelmezhetjük, mint egy magasabb szintű, kontrollon és fegyelmezésen alapuló uralmi rendszer olyan eszközét, mely az aktuális status quót és egy adott, társadalmi-gazdasági rendet hivatott fenntartani.”

Az írópáros a lehető legtöbb oldalról ragadta meg az ayahuasca szent italának bemutatását: kulturális háttér, társadalmi megközelítés, személyes élménybeszámolók, kutatások, környezetvédelmi kérdések is tarkítják az egyébként is sokszínű fejezeteket, amik kitérnek a hoasca különböző vallásokban megjelent szerepére, vagy például arra, hogy bizonyos betegségeknél milyen módon kerül képbe a főzet.

Természetes közegén túl megismerhetjük az erre alapuló új, spiritualitással átszőtt vallásokban is, de nem marad ki a sarlatánok és a neo-sámánizmus vonala sem, melyben sokan pénzhajhász módon, a tradíciókat eltiporva akarnak érvényesülni. Lesz egy általános érvényű szabály valaha arra, hogy a hagyományok meddig férhetnek meg a rohanó hétköznapokban új köntöst öltve, vagy egyszerűen ide is csak úgy betoppanunk, és pofátlanul kisajátítjuk azt, amit az esőerdő lakói generációk óta féltve őriztek?

Tetszett, hogy sok a forrás a könyvben, mivel – köszönhetően a gyorsan alakuló világunknak, és az ayahuasca még nem fixált helyének abban –, olykor kicsit „New Age-láz” hangulat kapott el. Beugrottak azok a könyvek, amik a kétezres évek elején népszerűsítették a spiritualitást, de utólag visszaolvasva kevésbé mérvadóak az abban olvasottak, mert annyira kezdetleges fejtegetések voltak. (Sajnos ez elkerülhetetlen, ha egy, még alakuló területről olvasunk.)

A „modern, nyugatiasan gondolkodó” olvasók számára nehéz valóssá tenni bizonyítékok hiányában egy teljesen eltérő világot úgy, hogy az ne tűnjön humbugnak, viszont a rituálék, a látomások, melyeket a növény okoz, mégis behatárolhatatlanok – nem fizikálisan megfoghatók, és csak elemeiben bizonyíthatók. Ha mindenáron erre akar a tudomány törekedni, talán épp ezzel töri össze az egyik alappillérét, hiszen laboratóriumban tesztelni egy szer működését ugyan lehetséges, azonban reprodukálni a sok generáció óta hordozott bölcsességet, természetfeletti tudást és a vizuális, gyakran racionálisan nézve szürreális képek valódiságát már kevésbé, így majd jó eséllyel egy steril, de keretek között engedélyezhető „formulát” fogunk kapni.

Habár feltételezésekkel és egyelőre nem kitalálható elképzelésekkel is találkozunk, hasznos információkat, tudást és talán több nyitottságot is bőven ad nekünk, ha A Lélek Indája nyomába eredünk, úgyhogy érdemes elolvasni a könyvet, mert felér egy NatGeo-s doku-sorozattal!

A. G. Slatter - A tövisek útja

A. G. Slatter - A tövisek útja

Nemrég olvastam az Üvöltő szeleket, és a friss élmény miatt is talán, de néhol olyan érzésem volt, mintha került volna egy csipet Brontë-világ ide is. Izgalmas volt aztán felfedezni, hogy az utószóban a Jane Eyre is említésre került, és nem csalódtam a megérzésemben:))

A tövisek útja szövevényes dark fantasy gótikus atmoszférával; olvasás közben körülvesz a kimondatlan szavak körüli rejtély, és a megválaszolatlan kérdések; lelkesen kísérjük a főhőst, de magunk sem tudjuk, egészen pontosan hova.

Asher Todd anyját módos családja - a Morwood família - várandósan kitagadja és száműzi, így lányát gyerekkorától fogva egyedül neveli. Ugyan Heloise mindig megtalálja a módját, hogy túléljenek, az idő múlásával egyre kegyetlenebbül viszonyul lányához és bizonytalan életkörülményeihez - minden egy újabb teher egyébként sem könnyű életében.

Asher felnőtt nőként különös terveket sző, aminek a kezdetektől bosszúállás szaga van; dadaként helyezkedik el egy háromgyermekes családnál. Bár a gyerekekhez nem igazán ért, - az önéletrajza szépítéséhez annál inkább -, a ház úrnője, Leonora gyorsan rájön, hogy Asher a legkevésbé sem szürke egyéniség, találékonysága és tudása pedig jól jöhet neki. 

Ezzel megkezdődik a játszma, aminek nem egészen világos a teljes háttere, így még váratlanabb, vajon hová jutunk. Mit tervelhetett ki Asher, hogy bosszút álljon a családon, és miért akar ennyire kiszúrni velük? Meddig megy el úgy, hogy közben saját határait is átlépi? Lehet, hogy mégsem ér meg mindent egy ígéret?

A gyógynövényekhez is jól értő nevelőnő kissé rideg külseje, nyersessége és felvett szerepe mögött egyre inkább láthatóvá válik a sérült gyermek, a magára hagyott unoka és a világban bolyongó megalázott nő, aminek köszönhetően máris elfogadhatóbbnak és elnézhetőnek látjuk a kegyetlenséget. No de lehet megfelelő magyarázatot találni a bűnre, amivel az megbocsátható?

A. G. Slatter stílusa kicsit C. J. Cooke-os, de összességében mégis más hangulatú - a történet felépítése sokkal lassabb, családregényesebb, bár a humora és a nyelvezete száraz, a zsáner pedig egyezik, nála mégis lassabb mederben folynak a mindennapok. A lélektani oldal itt is megvan, olyan jelentős, korokon átívelő témákkal, mint a családon belüli erőszak vagy az eleve elrendelt jövő. Kapunk misztikus-folkos meséket, alakváltó farkasokat és boszorkányokat.

Azért ragad magával, mert bár egy külön univerzum szereplőiről beszélünk, azokból az elemekből építkezik az írónő, amik erőteljesen meghatároztak egyes történelmi korszakokat, vagy valamiért napjainkban is velünk vannak. Ezért nem tűnik idegennek az úri milliő sem - lovakkal közlekednek a szereplők, de a misztikum és a borzongás annyira időtálló, hogy mindez teljesen jól beilleszthető modern világunkba.

Kíváncsi vagyok, érkezik-e majd ehhez kapcsolódóan új könyv, mert Slatter hagyott azért egy kiskaput a végén - nem függővéges A tövisek útja, de könnyedén folytatható lenne. Én bízom benne, hogy meg fogja ragadni a lehetőséget, hogy kibontsa a "farkasos oldalt", mert erről véleményem szerint méltatlanul kevés szó esett.

C. J. Cooke - A világítótorony boszorkányai

 C. J. Cooke - A világítótorony boszorkányai 

Imádom az írónő stílusát! A világítótorony boszorkányaival befejezőleg az összes magyarul kiadott könyvét olvastam, és megint nem csalódtam!

1998-ban Liv és három lánya egy éjjel felkerekednek, hogy a skót Lòn Havenbe utazzanak, ahol a nő munkát vállal - a Longing nevű világítótoronyba kell felfestenie egy freskót.

Hamar kiderül, hogy a helyet a többszáz évvel ezelőtt történt boszorkányégetés szelleme járja át, és egy annál talán még furcsább jelenségtől is rettegnek lakói, a vadoncoktól. A pár évente felbukkanó, számozott gyerekekhez balszerencsés események köthetők, amit a helyiek igyekeznek csírájában elfojtani.

Ezalatt a másik idősíkon, 2021-ben a babát váró Luna, Liv középső lánya eltűnt testvéreit - Clovert és Sapphiret - keresi, mikor egyik nap hívást kap, hogy húga, Clover előkerült. A kórházba tartva lélekben felkészül a viszontlátásra - elképzeli, milyen csodálatos lesz huszonkilenc éves testvérét újra magához ölelni, azonban arra nem számít, ami fogadja.

Luna alig emlékszik mindarra, ami azon a különös napon történt, amikor anyja otthagyta őket a szigeten, csupán emlékfoszlányok maradtak az időszakról, mely gyökeresen megváltoztatta az életét.

Messziről kerülte a helyet, mióta eljött onnan, de most szembesülnie kell a múltjával, ami napról napra új kérdéseket vet fel benne, és ezzel saját, és babája biztonságát is kockáztatja. Hova tűnt vajon a három testvér és anyjuk, és ki a világítótorony titokzatos tulajdonosa, akinek grimoárjába közben betekintést nyerhetünk?

A gótikus-paranormális pszichothriller végig nyomasztó, gyanakvásra okot adó légkört teremt, így a végéig kérdőjelek sorakoznak bennünk, vajon mi igaz és mi nem, és mindenki az-e, akinek hisszük. Bár az alap zsáner a fantasy, a történet hátterét a történelem sötét időszakai ihlették, és olyan témák is előkerülnek, mint a hiedelemből fakadó gyermekbántalmazás, veszteség, kirekesztettség, időutazás, folklór, szerelem, tinédzserkori lázadás és megfelelési kényszer.

Az eleje számomra kicsit lassabban indult be, a végén viszont simán tudtam volna még olvasni egy-egy szálról - szerintem elbírt volna még egy száz oldalt a könyv, amiben kényelmesebben bontakozhat ki a befejezés, de ennek ellenére is jár az 5/5!

C. J. Cooke - A Boszorkányság Könyve

C. J. Cooke - A Boszorkányság Könyve

"Fiat justitia ruat caelum. […]
Azt jelenti: Legyen igazság, még ha ledől is az ég.
Azt jelenti: Keresd az igazságot, bármi legyen is a következménye."

Az eddig olvasott C. J. Cooke könyvek közül ez volt a legszívszorítóbb.

A történet két idősíkon zajlik - 1594 és 2024 Skóciájában. Előbbiben a boszorkányüldözések közepébe csöppenünk, ahol egy család életének sorsfordító jelenete bontakozik ki előttünk, míg utóbbiban Erin, a 19 éves lány balul elsült kirándulása utáni nyomozást követhetjük nyomon édesanyjával, aki ráébred, talán mégsem annyira ismeri lányát, mint hitte.

A két szálat egy misztikus, zárt közösség, a triskele és a közülük kikerülő Hordozó életét meghatározó fekete lapú, félelmetes könyv köti össze.

Szeretem C. J. Cooke-nál, hogy míg előszeretettel alkalmaz paranormális elemeket, olyan témák kerülnek terítékre, amik nemcsak többszáz éve, hanem ma is aktuálisak. Ezek annyira érzékletesen landolnak a tudatunkban, hogy még ha nem is vallunk szélsőséges nézeteket, akkor is foglalkoztatni fognak minket.

Itt a múlt kapcsán a nők elnyomása, a társadalom és az egyház ellentmondást nem tűrő, igazságtalan hatalma mutatkozik meg, míg a jelenben láthatjuk, mennyire törékeny az emberi lélek, milyen elveszett tud lenni egy fiatal, ha nem kapja meg a megfelelő megerősítést és szeretetet azoktól, akik a legfontosabbak számára. Hogy mennyire könnyű rossz társaságba keveredni.

A Boszorkányság Könyve más hangulatú, mint az írónő többi műve - életszagúbb, jobban megérint, felhívja a figyelmet a család összetartó erejének és a fiatalok sérülékenységének fontosságára, miközben történelmi betekintést ad paranormális folk horror alapokon.

Jó szívvel ajánlom!:)

Elin Persson - Afgán fiúk

Elin Persson - Afgán fiúk

Három afgán tinédzser, Zaher, Ahmed és Hamid napjait ismerhetjük meg egy svéd, bevándorló gyerekeket elszállásoló központ fiatal dolgozójának elbeszéléseiből. A szöveg egyszerű módon, ám mégis a helyzetet jól bemutatva világít rá, milyen megpróbáltatásokkal kell szembesülnie a menekülteknek egy számukra idegen országban.

Sajnos sok ponton ráismertem a nálunk zajló örökbefogadási, vagy éppen be nem fogadó közeggel kapcsolatos nehézségekre. A szállás alkalmazottai tehetetlenek a rendszer sokszor kegyetlen döntéseivel szemben, miközben pedig életekről van szó. Emberekről, akik csak szeretnének egy biztonságos, emberi környezetben élni, de ebbe nekik semmi beleszólásuk nincsen.

Érdekes volt számomra, hogy a történetet leíró lány sokszor mennyire minimális kommunikációt folytat a fiúkkal, amit egyébként valahol meg is követelt a helyzet, hiszen ezek a srácok a hónapok során angol vagy svéd nyelven alap szinten tanultak csak meg beszélni. Olyan alapvető tudást kellett volna velük megosztani, amely felkészíti őket a boldogulásra, mint mondjuk szexuális felvilágosítás vagy helyi normák, itt azonban semmi ilyen nem merült fel.

A dolgozóknak minden, ott lakóhoz kötődő eseményt naplózni kell - ki milyen gyógyszert kap, hol tölti a szabadidejét, ki jön hozzá látogatóba, milyen programokon vesz részt, mire hogy reagál.
Ezek a gyerekek a társadalmon kívül rekedt, nem kívánatos személyek, akiknek a sorsa orosz ruletthez hasonló módon akár még jól is alakulhat, erre azonban nagyon csekély az esély.

Az Afgán fiúk egy közel 200 oldalas, még így is szellős olvasmány, így egy nap alatt kiolvasható.

C. J. Cooke - Kísértetjárás északi vizeken

C. J. Cooke - Kísértetjárás északi vizeken

Azta... Ez egyszerűen letaglózó volt!

Három idősíkon követjük végig az Ormen bálnavadász hajó sorsát, és egyúttal utasaiét.

Az elsőben főszereplőnk Nicky, akinek édesapja cégtulajdonosa az Orment is magába foglaló vállalatnak - egy szerencsétlen sorsfordulatnak köszönhetően azonban a lány a hajó fedélzetén találja magát a már úton lévő legénységgel. Milyen sors vár rá, ha azt mondják, a nő a fedélzeten balszerencsét jelent és egyáltalán ki tehet róla, hogy oda került? Kik azok a selkie-k, és hogy lehetnek felnőtt férfiak ennyire babonásak?

A következőkben 72 évvel később járunk, a hajót kutatócsoport tagjai lakják, tagjai pedig sokoldalú expedíciót végeznek. Az egyetlen bökkenő, hogy a hajó nélkülük sodródott partra, a csapat nyom nélkül eltűnt.

Az utolsó idősíkon 2023-at írunk. Dominique, a fiatal urbexes úgy dönt, felfedezi az Ormen Izlandon partot ért roncsát, és dokumentálja felfedezéseit. Útja azonban nem várt résztvevőkkel bővül - pár nappal később csatlakozik hozzá három másik hasonló lelkületű kalandor, akikben nem tudja, megbízhat-e.

Mindezek ellenére úgy határoznak, hogy felpörgetik Dom TikTokját, és két csapatra osztódva egyikük az 1901-es eseményekre, míg másikuk a kutatócsoport titokzatos munkájára, és eltűnésére "szakosodik".

A napok összefolynak, ám mindegyik egy kihívás az embert próbáló hidegben, a trió pedig hol kedvesen, hol gyanúsan viselkedik Dominique-kal. Az ezen való felülkerekedésen az sem segít, hogy Dom olykor egy női alakot lát felbukkanni, vagy épp egy különös dallamot hall a semmiből. Napról napra magasabb a para faktor, és egyre több kérdés merül fel a projekt kapcsán is. Meddig éri meg kitartani, ha minden, ami bizonyosnak látszik, maga a puszta őrület?

Mitológia, hátborzongató paranormális események, traumafeldolgozás és a 20. század eleji tengerész élet találkozása ez a csodálatos mű. Az írónő rávilágít, hogy az óceán évszázadokon át szürke zónája volt a moralitásnak és az erkölcsnek, amelyben a férfi állati ösztönei nyerhettek következmények nélkül, a nőknek pedig nem osztottak lapot.

Ebből a történetből sok oldalról ismerjük meg az akkori világot, de egy nagyon mély és tartalmas vonalon is végigevezünk, melyben a gyógyulás és feloldozás folyamata társul az elengedéssel egy elképesztő szimbólumrendszeren át.

Nem értem, hogy lehet, hogy C. J. Cooke-ról nem hallunk többet, amikor mesterműveket ír szépen csendben, de ha tehetitek, olvassatok az írónőtől, mert ez a sajátos stílus és atmoszféra, amit megteremt, nyomot hagy.

C. J. Cooke - Szellemerdő

C. J. Cooke - Szellemerdő

Ki ne lenne vevő egy kis skót gótikus thriller - folk horror kategóriájú paranormális sztorira, főleg így Halloween előtt?

Az '50-es-'60-as években járunk, ahol a férj nélkül teherbe esett fiatal lányokat szégyen és megaláztatások sora várja.

Két főszereplőnk, Pearl és Mabel hasonló cipőben jár - Mabel pék, és gyerekkora óta különös megfigyelései vannak; amikor nem érzi magát jól, mintha a testében szellemek jeleznék a veszélyt. Babája érkezése teljes döbbenettel tölti el, hiszen ő még szűz, senkivel nem feküdt le - sokáig el sem hiszi, hogy valóban egy élet növekszik benne. Természetesen környezete bolondnak nézi, azt hiszik, hazudik nekik.

Pearl nővér, aki imádja a szakmáját. Gyerekkori szerelme hirtelen elhagyja, ő pedig ezt követően egy egyéjszakás kaland után teherbe esik. Története 6 évvel Mabelé után kezdődik, így váltva olvashatjuk sorsuk alakulását.

Na de hogy mi is kapcsolja őket össze?
Mivel mindkettejük családja óvatos, és nem akarják nagy dobra verni a szerintük kellemetlen eseményt, úgy döntenek, hogy lányaikat a Lichen Hall nevezetű helyre küldik, ahol gyermekeiket lakhelyüktől eldugva megszülhetik, aztán pedig a babákat örökbe adja a befogadó család.

Ez már eddig is kellően szomorú, de ehhez még jön egy igazán furcsa szóbeszéd is, miszerint mind a hely, mind a család zűrös, a kastély körül pedig korábban ugyancsak hátborzongató események történtek.

A lányok hétköznapjai egyre bizarrabbak, és joggal tesszük fel a kérdést, vajon a házban élők valóban azok-e, akiknek mutatják magukat. Mindemellett az addig lehetetlennek tűnő paranormális történések is túlságosan valóságosnak kezdenek el hatni, és mellékszereplőink mindegyike kissé gyanússá válik.

Engem nagyon megfogott a Szellemerdő, mert azon túl, hogy az egész jól felépített és kimeríti maximálisan, amire ezektől a kategóriáktól vártam, nagyon komoly témákat is bedob, amik sajnos nem csak 60-70 éve voltak aktuálisak, hanem a maguk formájában ma is.

A nők helye a társadalomban, a gyermeküket egyedül nevelő anyák megbélyegzése, a szexualitás valódi, ítélkezésmentes megélésének lehetősége, a mentális problémák megítélése és a segítségkéréstől való félelem valamilyen szinten mind nagyon ismerősen csengenek, és ebben a könyvben annyira finoman, mégis erőteljes utóhatással vannak jelen, hogy érdemes akár olvasós barátokkal is nekiesni, és aztán egy jót beszélgetni róla.

Sofie Riis Endahl - Mindörökké Pixie

🌈🍭Sofie Riis Endahl - Mindörökké Pixie🍭🌈

Egy nagyon igazi történet egy végzős lányról, aki nagyon szeretne szeretve lenni és beilleszkedni. 

Pixie a sulis menő csapat tagja, akit vezetőjük, a Királynő néven futó osztálytársa szemelt ki és keresztelt el így, amint a csapat tagjává vált. Az új bevenevet kapó Emma alapvetően csendes, hétköznapi ruhákat visel, és nincs benne semmi különleges. Félénk, visszahúzódó, jellegtelen - legalábbis Pixie szerint, aki minden áron igyekszik lenyomni ezt az énjét. Hogy ellensúlyozza mindezt, Pixieként szivárványszínű ruhákat ölt, neon szemfestéket hord és amint valami emmás tulajdonsága felbukkan, ő csakazértis másképp cselekszik, hogy társai ne ilyennek lássák. Teli van élettel, pezseg, és ő a társaság lelke, aki semmiből ki nem maradna.

A gimis éveknek azonban egyszercsak vége szakad, és Pixie a bankett után elkezdi úgy érezni, hogy kiesett a pixiesből (ha-ha). Barátai elkezdenek klikkesedni, nagy szerelme figyelmét egyre inkább leköti az új lány, ő pedig azon kapja magát, hogy bármennyire is próbálkozik, ő az egyedüli, aki kimarad a közös összejövetelekből.

Ekkor Pixie egy teljes identitásválságon megy keresztül - ki is ő valójában? Rettegéssel tölti el a gondolat, hogy újra a szürke Emmává váljon, de diszkomfort érzést ad neki Pixieként élni, ha minden, ami önmaga szerint azzá tette, elkezd köddé válni, még az eddig barátoknak hitt emberek is.

Egy fantasztikus történet a felnőtté válásról, a beilleszkedésről, önismeretről és kiközösítésről.

Nagyon ajánlom, akkor is, ha 15-18 éves lányod éppen keresi a helyét a világban (akár azért, mert szexualitása miatt ez nehezebb, ami itt elég hangsúlyos is, de egyáltalán nem uralkodó tényező), vagy olykor egyedül érzi magát. Mert Pixie önismereti utazásában talán meglátja igazi önmagát, ami meglehet, csak elsőre olyan nagyon ijesztő:))

Karel Veselý - Fém

 Karel Veselý - Fém 

Idén elég sok disztópikus történetet olvastam, és hát nekem a metál amúgy is szívem csücske, szóval azonnal lecsaptam erre az újdonságra.

Na most ha arra számít bárki is, hogy itt pezsegni fog az élettől 300 oldal, az óriásit téved. A könyv a világ összes létező szenvedését magában hordozza annak minden felbukkanó filozófiai kérdésével és mélységével. Ennek fő figurája az élet értelmét kereső, black metal rajongó Nik - a jellegtelen, nihilizmusban tengődő pasas.

Nehéz megfogni a könyv igazi magját, mert van egy tök jó alapötlet értékes és továbbvihető gondolatokkal, közben pedig olyan csapongások és kuszaság, amik olykor elvitték a fókuszom arról, hogy ebből mi is fog kisülni. Amikor az utolsó tíz oldalnál még mindig nem tudtam biztosra, akkor már azért egy kicsit aggódtam.

Ez egy elég elvont és sötét, szerintem nagyon rétegkönyv, amit filozófiai, zenetörténeti egyetemi órákon izgalmasnak tartanék közös kielemzésre, mert van benne egy erőteljes beszélgetés indító potenciál. Őszi bekuckózós kedélyjavítónak viszont ne kezdj bele. (Tudom, ez nem mindenkinél sarkalatos pont, de sok hiba volt a könyvben, ami miatt valahogy nem is igazán tudtam megfelelően elmerülni az olvasásban.)

Egy szó, mint száz, habár nekem mást takar a "nagyon metál történet", ettől még nem gondolom, hogy a Fém ne lenne érdekes olvasmány - meg kell, hogy találja jókor jó helyen a saját közönségét.

Szalóki Viktória - Hajnal lánya

 ✨Szalóki Viktória - Hajnal lánya✨

"A mágia veszélyes lehet – […] – De a tudomány is."

Egy új, mégis ismerős szín a mágia világát kedvelők számára! Urban fantasy, évszázadokról hozott rejtélyek és a jelenkor kétes rendszere, melyben a mágiával rendelkező egyén szigorúan megfigyelés alatt tartva létezhet. Ám van valahol egy nagyon régi pergamen, ami változtathatna ezen - szabadok lehetnének főhőseink, akik közben mindenáron szeretnének rájönni, hogyan állítsák meg a démont, akinek eljöveteléről a legendák szólnak, és igencsak közel jár ahhoz, hogy elpusztítson mindent.

Senkit ne tévesszen meg az épp, hogy 200 oldal - a történet eseményteli, a betűtípus pedig a szokásosnál kicsit sűrűbb, de még kellemesen olvasható, így van min izgulni.

Egyáltalán nem erre számítottam, amikor nekikezdtem az olvasásnak, de örültem, mert egy olyan korábban olvasott könyv jutott róla eszembe, amit szintén élveztem (Horváth György, Massár Mátyás - HÉJ).

Szereplőink teljesen hétköznapi életet élnek, azt leszámítva, hogy különös adottságokkal vannak megáldva, viszont mindezt annyira hétköznapi módon ábrázolja az írónő, hogy abszolút hihető, hogy ez napjainkban játszódik, és egy létező jelenség.

Fordulatos, egyedi megközelítésű a Hajnal lánya, nem egy felejthető sablon sztori.

Szerettem Rébék karakterét, akit a végére igazán jól megismerünk - úgy érzem, igazi kulcsembere az eseményeknek. Ő a titokzatos, nem túl megnyerő külsejű vén boszorka, akiben sokkal több rejlik, mint amit az elnyűtt otthonka és a leharcolt megjelenés mutat. 

Ha kíváncsi vagy, hogy találkozik az alakváltós, mágikus vonal, és a modern, disztópikus irányú technológia, akkor ez egy neked való kötet.

Jó hír, hogy Szalóki Viktória a Könyvhéten dedikálja is a példányodat, szóval még időben vagy!

Ezt pedig csak úgy itt hagyom, mert tetszett:

"Csak addig vagyunk képesek mágiát alkalmazni, amíg nincs civil tanú, vagy amíg a civil tanú elfogadja lehetségesnek a varázslatunkat. Az emberi tudat különleges képessége, hogy észleli, és ezzel lehetővé teszi a valóságot."

(Egyetlen negatívumot véltem felfedezni, az pedig a sok hiba. A történet nagyon adja, hogy az olvasó könnyedén belehelyezkedhet, viszont igencsak egyszerű kizökkenni, hogyha egy mondat nem értelmezhető jól, vagy elírások vannak benne.)

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Te ennél emberhúst, ha semmilyen más hús alternatíva nem maradna?

A kormány szerint halálos vírus támad, amit az állatok terjesztenek, ennek köszönhetően pedig minden háziállatot is meg kell ölni. Az ember tenyészállathoz hasonló portékává válik, külön vágóhíd gondoskodik a megfelelő feldolgozásukról. A szélsőségességeket azonban ezzel sem lehet elkerülni, és olyanok is belefolynak az üzletelésbe, akik szándéka még az ezen az egyébként is brutális világon túlmegy.

Közben főszereplőnk, a gyermekét gyászoló Marcos Tejo megpróbál a felszínen maradni, de sajnos munkája ehhez a területhez kapcsolódik, így elkerülhetetlen a fájó szembesülés azzal, hova tart a világ, és hogy ennek ő is része.

Vajon a vírus tényleg létezik? Lehetséges, hogy az egész a kormány aljas terve a népesség csökkentésére? Hol van a határ, ha azt már láthatóan rég túllépték? És milyen sorsra jut, ha felesége elköltözött tőle, ő pedig éppen egy ajándékba kapott női egyedet tart a telkén elzárva?

Számos, napjainkat is érintő kérdés merül fel bennünk, miközben ezt a könyvet olvassuk.

Bár az elején nekem sok volt a részletes és tárgyilagos szemléltetés a vágóhídról, a történet a fele után beindult, és kibontakozott. Kicsit néhol olyan érzésem volt, mintha Hollywood piszkos életéről és összeesküvés elméletekről olvasnék, bár bevallom, nekem éppen ezek a részek tetszettek leginkább.

Nem ajánlom, ha taszító a kannibalizmus gondolata és a téma gusztustalanul részletes boncolgatása, de a történet abszolút megállja a helyét napjaink disztópiái között, így érdemes olvasni!

Cristina Nemerovschi - Rocksztár

Cristina Nemerovschi - Rocksztár

"Ha harcolsz, ha eltévedsz, ha az út feltöri a talpad – mindez valószínűleg azt jelenti, hogy az nem a te utad, hanem valaki másé. Le kell térni róla, meg kell keresned a tiédet, amelyen minden magától jön majd. Rájössz majd, hogy megtaláltad. Elevennek érzed majd magad, és tudni fogod. Mindig."

Ez a történet szívszorító volt, és döbbenetesen igazi. Minden pillanathoz egy kis nyitott kapocs, amibe az olvasó kapaszkodni tud, mert olyan, mintha részesei lennénk.

Storm és Fire ikertestvérek, akik 16 éves korukban közös zenekart alapítanak. A világ színes, a srácok buliznak, és teljes bedobással élik életüket. Egészen addig, míg valami sorsfordító történik. Fire meghal.
Storm éveken keresztül stand-by üzemmódban él, magát hibáztatva az eseményekért, miközben úgy érzi, neki nincs joga élni, ha az ember, akit legjobban szeretett, már nem lehet részese mindennek.

A gyász, a feldolgozás, a feloldozás és egy fiatal, tehetséges fiú visszatérésének története kicsit mindannyiunké. Mind tudjuk, milyen elveszíteni valaki számunkra fontosat, és ha ez meg is történik, feltehetjük a kérdést, utána kik vagyunk mi? Storm gyászának erőteljes része az identitáskeresés is, hiszen egész addigi életében testvére által határozta meg önmagát. Tud-e még valaha önfeledten élni úgy, hogy a bűntudat ne eméssze?

A srác úgy dönt, repülőre ül, és megteszi, amire annyira vágyott. Elmegy példaképe és bálványa, az énekesnő Lola koncertjére. Az út egy igazi rocksztár El Caminonak ígérkezik filtermentes megélésekkel, érzésekkel és esendőséggel.

Imádtam ezt a könyvet, mert az összes mellékszereplőhöz fantasztikusan lehetett kapcsolódni, és mert Storm bármelyikünk lehetne. Cristina Nemerovschi története megmutatja, hogy van élet a traumán túl, és igenis megéri küzdeni magunkért, mert szeretteink is azt akarnánk, hogy ne adjuk fel, és éljük meg az életet, amilyen jól csak lehet.

"Sajnos, nagyon sokszor választanunk kell. És ezek a választások nehezek, megtépázzák az embert, de meg kell tenni, hogy továbbléphess. Ha egy helyben topogsz, elmegy melletted az élet. Egy peronon állsz, a vonatok meg csak suhannak egymás után. Egy adott pillanatban úgyis választani kell. És bármit is válassz, fájni fog egy kicsit, de nincs mit tenni. Nem igazi élet, ha nem fáj."

Agustina Bazterrica - Méltatlanok

Agustina Bazterrica - Méltatlanok

Egy horrorisztikus elemekkel tűzdelt disztópia, egy rend, amiben nincs kegyelem, és egy névtelen főszereplő, aki egyszercsak elkezd visszaemlékezni korábbi életére. A Méltatlanok csoportjához tartozó nő részletesen beszámol a hierarchikus rend kegyetlenségeiről is, egy olyan világról, aminek egyik vezetője a kegyességet nem ismerő Rendfőnöknő. Vajon van kiút egy olyan helyről, amit az ott élők eddig az egyetlen életben maradási lehetőségnek hittek?

Elgondolkodtató vízió egy olyan rendszerről, ami a végletekig irányított, és ahol a vak hit hiányát megtorlás követi. Lehetséges-e azonban, hogy a régi világ már jobb napjait éli a falakon túl?

Erőteljes eszköznek éreztem, hogy főszereplőnk nem kapott nevet - ez is azt erősíti, hogy ő csak egy a sok közül. Olyan spirituális elemeket hozott be az írónő, amikről izgalmas lett volna többet megtudni, ez a vonal azonban rejtély maradt. A befejezés után hiányérzetem volt, de talán éppen abban rejlik a történet "szépsége", hogy a gondolatokat mi magunk fűzzük tovább - mi alkotunk véleményt a "hogyan tovább"-ról.

 Belekóstolhat az olvasó, mi várna az emberiségre a világ összeomlása után, és egy olyan zárt női közösséget ismerhet meg, ami felépítésében hasonlít A Szolgálólány Meséjére.

Mindenképp annak ajánlom, aki bírja a keményebb, véres, olykor gusztustalan és megrázó jeleneteket is, és aki kellő rugalmassággal rendelkezik hitrendszerek tekintetében. Ez egy izgalmas olvasmány - gondolatébresztő és beszélgetés indító, megdöbbentő és velős.

"[…] az igazság változik, összezsugorodik, majd felrobban egy puskagolyó erejével, ami akár halálos is lehet. […] az igazság gömbjében ott van a hazugság is, amely, akár egy törött, felesleges fogaskerék, más ritmusban forog, ám amely mégis létfontosságú a szerkezet működéséhez. Az igazán nehéz feladat az, hogy az igazság gömbjében megtaláljuk a hazugságot."

Johanna Sinisalo - A Nap Magja

 Johanna Sinisalo - A Nap Magja

"Néha elegendő egy kellően hangos és befolyásos csoport, hogy olyanná változtassa a világot, amilyennek a csoport tagjai akarják. A csoportnak még csak túl nagynak sem kell lennie. Bőven elég, ha egyesek a saját személyes elképzeléseiket úgy állítják be, mint egyetlen létező igazságot […]"

Azta... Arra, hogy egy olyan modern, izgalmas, különleges olvasmányt találok, ami vetekedik Orwell 1984-ével és A Szolgálólány Meséjével, nem gondoltam. Sinisalo disztópikus, alternatív történelmi regénye teljesen magával rántott. 

Főszereplőnk Vanna, aki húgával az euszisztokratív Finnországban nő fel, ahol a nőket már gyerekkorukban két külön csoportba rangsorolják a szerint, hogy a társadalom számára hasznosíthatóak, vagy sem. Vanna és Manna teljesen különböző személyiségű lányok, nagymamájuk pedig igyekszik elrejteni Vannát a külvilág fenyegetésétől, így a társadalmilag előnyös eloiként neveli.

Vanna kapszaicin-függővé válik, aminek forrása az országban betiltott csilipaprika, oka pedig egy családi rejtély kétségbeejtően hiányos feldolgozni akarása.

A történetet a gyerekkori visszaemlékezésekkel és a jelent megelőző két teljes évvel ismerjük meg, közben pedig részeivé válunk a kicsit sem veszélytelen csiliüzletnek, és a mélyről hívogató "Pince" jelenlétének, ami mindig érzékletesen reprezentálja Vanna mentális állapotát.

Az egyébként váltott szemszögű elbeszélést finoman adagolva kísérik a Mannának írott levelek, az általa bemutatott eseményekben pedig megmutatkozik a lány megbánása és őrlődése, a kétségbeesés, a szinesztézia különleges megélése és az a disztópikus valóság, ami valamiért túlságosan is ismerős.

Johanna Sinisalo neve számomra érthetetlen módon még nem felkapott, de remélem, ez idővel változik majd, mert zseniális író.