B. E. Belle - Elítéltek
"A magány megőrjíti az embert. Márpedig amikor az elméd a legnagyobb ellenséged, az kegyetlen egy élet.”Nem számítottam olyan mélységre, amit az Elítéltek adott. Csodálatos köntösbe bugyolált szomorúság, ha egy mondattal kellene jellemeznem.
Dr. Dahlia Warren viselkedéskutató pszichológus, emellett pedig az Egyesült Államok ismert fegyháza, az A2R igazgatója. Hitvallása, hogy mindenkinek jár egy második esély, amit alkalmaz is munkakörében, mivel a fegyház célja a rabok társadalomba való sikeres reintegrálása. Sajnos saját magán már kevésbé tudja ezt érvényesíteni – szigorú keretek között működő magánéletébe nem enged sok fényt, és ha ez nem lenne elég, súlyos titkot rejteget, ami teljesen felemészti.
Nyitásként az ő és tinikori szerelme, Ryan kapcsolatát ismerhetjük meg – a gimi új szívtiprója egy, a lánnyal történt incidens után küldetésének tekinti, hogy megvédje gúnyolódó osztálytársaiktól a mások által kockaként csúfolt Dahliát, aki titkon kezdetektől rajongott érte. Már több, mint egy éve járnak, amikor bekopog az ajtón a srác egy ritkán látott családtagja, és ez mindent megváltoztat.
Főszereplőnk élete egyébként sem egyszerű, de arra ő sem számít, hogy az, akinek nevét 18 éve nem mondta ki, egyszercsak felbukkan az életében, és ezzel mindent felforgat.
Az Elítéltek nem egy könnyed olvasmány. Sőt, nagyon nehéz témákat feszeget – olvasunk szívfájdalomról, fenyegetettségről, új esélyekről, veszteségről.
Ami nekem érdekes volt:
– Dahlia tinikori és felnőtt karaktere olyan, mintha két különböző ember lenne, ám közben nem tudott volna igazán felnőni a szerepeihez, túlnőni sérelmein közel két évtized alatt.
– Ritkán tapasztalom, hogy egy mellékszereplő válik a kedvencemmé, de itt egy 17 éves lány életbölcsessége magasan vitte a sztorit.
– Hiányérzetem volt a nyomozás kapcsán – megért volna plusz 50 oldalt a szál lassabb, de izgalmas kibogozása, bár ha igazán belegondolok, akár sorozatként is lazán el tudtam volna képzelni, más-más fókuszt helyezve az egyes részekre.
Gondolkoztam azon, amit a könyv taglal, hogy mennyire sikeres elképzelés az említett fegyházak/börtönök működési alapelve, és aztán arra jutottam, hogy azok az országok, ahol jelenleg ma leginkább elterjedt a humánusabb irány, mind nagyon alacsony bűnözési rátával rendelkeznek. Ennek köszönhetően tehát nem az a gondolat merül fel a lakosságban, mint mondjuk itthon, hogy na, az aljas bűnöző számára komfortosabb bent az élet, mint kint, hanem küldetésük tenni azért, hogy bűnözés a lehető legkevésbé fordulhasson elő. Sokkal magasabb az életszínvonal, és kevesebb a rab.
A kötet valóban mesés, iszonyatosan igényes a kivitelezés, imádtam a lapok textúráját is; láthatóan van benne utánajárás, a történet pedig vitt magával – tényleg nagyon komplex. (Illetve vitt volna, mivel olyan iszonyatosan rengeteg helyesírási és egyéb hiba van benne, hogy 25 Molyra kiírt baki után inkább feladtam, és már csak magamnak számoltam, hogy tudjak haladni az olvasással. 220-ig jutottam.)
Én úgy gondolom, hiba épp a korrektúrára nem áldozni, főleg, hogy a kiadott műbe más oldalról nehéz belekötni.
Örülök, hogy végre olvastam B. E. Belle könyvét, mert nagyon kíváncsi voltam rá, hogy ír. Az Elítéltek semmiképp nem való azoknak, akik mélyen vannak épp, ha azonban kevesebbet feszegetett témákról szeretnél olvasni, és bírod a strapát lelkileg, jó szívvel ajánlom, mert nem egy „tizenkettő egy tucat” könyv!
