Danya Kukafka - Jegyzetek egy kivégzéshez
"[…] imádkozott, hogy a különbség jó és rossz között egyszerűen csak törekvés kérdése legyen."
Kellett aludnom egyet, hogy összeszedjem a gondolataim, mert hát na, ez nem egy könnyed, nyári kis romantika. Jártál már úgy, hogy az agyad egyszerűen ignorálta a címkéket, a tartalmat vagy a címet, és azt feltételezted, ez tuti amúgy egy tök laza kis buli lesz? Mert én most így jártam: hogy lehetne egy ilyen szép lila borító mögött egy ennyire fajsúlyos téma?
Elmondom, simán.
Ansel Packer visszaszámol. Rövidesen kivégzik, és ennek a tényét még mindig nem hajlandó elfogadni. Édesanyja, Lavender fiatalon szülte, és egy erőszakos, elhanyagoló kapcsolatba született bele a fiú, ami egész életét megpecsételte.
Már az állami gondozás évei alatt lehetett sejteni, hogy valami nem oké nála, és később ahelyett, hogy a gyerekkori traumáival segítő kezekbe került volna, a dolgok rossz irányt vettek. A belső fájdalma külső ingerekért kiáltott, és maga sem tudta, miért, de ez mások bántalmazásával teljesedett ki.
Ansel aztán rájön, hogy ez igazából nem is ő. Ez egy rossz dolog, de mégsem határozza meg azt, hogy ő kicsoda. Saját elmélet írásába fog, és élete alakulását filozófiai ideologizálással próbálja értelmezni: el lehet-e különíteni, mi rossz és mi a jó, és vajon létezhet-e több párhuzamos univerzum, amiben egy apró döntésnek köszönhetően teljesen más életet élhetnénk? (Helló pillangóhatás.)
Ansel börtönpillanatai mellett sok szereplőt is megismerünk, akik egyébként szintén meglehetősen nagy szerepet kapnak.
Többek között Saffyt, akit a gyilkos gyerekkora óta ismer, és aki közben nyomozó lett - küldetése, hogy Ansel bűnösségét valamilyen módon bebizonyítsa. Ugyan azt tudjuk, hogy a férfi már börtönben van, azt a végén tudjuk csak meg, hogyan került végül be, miközben Saffy személyiségfejlődésének is tanúi lehetünk.
Lavender sorsának részleteit is követjük, akit időskoráig maró bűntudat gyötör, hogy életét saját utakon járja. Anya-e az, aki elhagyja a gyermekét, mert úgy gondolja, azzal teszi neki a legjobbat?
A nővérként dolgozó Jenny kiskora óta különös kapcsolatot ápol ikertestvérével, Hazellel. A sok hasonlóság mellett az irigység, és a hatalmi harcok is meghatározhatnak egy ilyen kötődést. Végigkíséri a kapcsolatukat a kérdés, hogy honnantól lesz igazán önmaga az, akit mindig máshoz hasonlítanak, és hol van az a pont, ahol meg kell tanulni elválni és a külön életet élni. Ansel az ő életüknek is részévé válik, a cselekmény pedig lassan bontakozik ki az összes többi mellékszereplőével együtt.
A halálbüntetés kérdésén, a gyerekkori traumák utóhatásain és döntéseink súlyosságán van a fókusz Kukafka regényében, mely egy meglehetősen ellenszenves, érezni képtelen karakteren át ismerteti velünk, milyen szintű pusztításra képes egy-egy félresiklott emberélet.























