Marina Chapman, Vanessa James, Lynne Barrett-Lee - A lány, akinek nem volt neve

Marina Chapman, Vanessa James, Lynne Barrett-Lee - A lány, akinek nem volt neve

Egy ilyen történetet szinte lehetetlen annak teljesen befogadni, aki nem élte át, vagy nincsen személyes, tapasztalatból eredő rálátása azokra a helyzetekre, amikről az érintett beszámol.

Főszereplőnket körülbelül 5 éves korában elrabolják, s élete megpróbáltatásai innen kezdődnek. Ha azt hinnénk, egy ötévesnek a dzsungelélethez alkalmazkodni kegyetlen, talán csalódni fogunk, mikor ráébredünk, hogy ennél lesújtóbb már csak az, ha egy gyermek a város forgatagában van magára utalva.

Jópár, számomra megválaszolatlan kérdés maradt, amik a kislány későbbi életének alakulására vonatkoznak.

Példaértékű az az élni akarás, ami végigkísérte Marina gyerekkorát. A küzdés, a betörhetetlenség jellemezte és egy olyan élet képe lebegett a szeme előtt megpróbáltatásai során, amely még számára sem volt testközelből ismerős, mégis zsigeri szinten vágyott rá.

Nagyon sajnáltam, hogy nem esett szó arról, hogy a szülőkről később kiderült-e bármi is. Szörnyű, hogyha semmi, és rossz, hogy ezt erről az oldalról látjuk csak, mert kíváncsi vagyok, vajon mennyi ideig kutattak az eltűnt lányuk után, és mennyi idő elteltével vált reménytelenné a kapcsolódás lehetősége?

Nekem nem volt egyértelmű, elrablását követően miért hagyták hátra őt a dzsungelben. Vajon akkor mi volt egyáltalán a célja annak, hogy elrabolják?

Mennyire sikerült vajon felépülni és beilleszkedni ennyi trauma után felnőttként?

Vajon a száraz elbeszélés mögött az a távolságtartás van, ami ahhoz kell, hogy ezt el lehessen viselni ennyi évvel később? Lehetséges, viszont emiatt egyszerűen képtelen voltam maximálisan azonosulni a történettel érzelmileg, legalábbis nem azon a szinten, amin indokolt lett volna. Ez a közel tíz évnyi történet iszonyatosan intenzív lehetett a valóságban, mégis valahogy -és talán a sokszor elismételt, már-már rutinemlékezés és mesélés miatti lecsupaszításból eredően- külső szemlélő maradtam.

Nyilvánvaló, (és itt sikerült nekem is leginkább bevonódnom), hogy az esőerdőben töltött időszak volt mind közül a legkedvesebb; itt sokkal részletgazdagabban olvashattunk a környezetről is.

Mindenképp érdekes olvasmány, ugyanakkor elszomorító is, mert úgy látom, az emberiség az azóta eltelt 60 év alatt nem változott pozitív irányba, csak mások a kegyetlenség eszközei.

Annak ellenére, hogy nagyon szívesen hallgatnám is még a hölgyet, a könyv lehetett volna átütőbb.

Annak, aki érdeklődik a téma iránt, ajánlom "A szabadság hangja" című filmet, ami amellett, hogy szintén igaz történet, megdöbbentő statisztikai adatokat is közöl arról, hogy mit is jelent számokban, hogy napjaink legnagyobb üzlete a gyermekkereskedelem és az ehhez szorosan kapcsolódó gyermekprostitúció.