Bauer Barbara - A fekete rózsa
Teljesen magával ragadott Annuskáék sorsa, és már az elejétől fogva éreztem, hogy vissza kell lassulnom, hogy teljességgel kapcsolódjak ezzel a világgal és a sajátommal. A múlttal, de a jelennel is.
Ez a második világháborús, Etyeken játszódó regény megmutatta, hogy az élet a legkeményebb forgatókönyv ellenére is megy tovább. Miközben olvastam, minden problémám aprónak tűnt, és összeszorult a szívem azokért, akiknek a háború borzalmain keresztül kellett menni. Veszteség, hiány, csend - mert a kimondott szó túl fájó, szeretet, hit, remény - mert valami kell, hogy átlendítsen a nehézségeken.
A '30-'40-es évekbeli Etyek történetét a kissé naiv, érzékeny lelkületű, mégis erős Sommer Annán és családján keresztül ismerjük meg. Anna nem adja fel hitét, hogy viszontlátja Andrást - akit épp bimbózó kapcsolatuk hajnalán ragad tőle el a front. Andris hegyen élő, borász nagyapjánál, (akit a falu csak Vénemberként emleget), a fiú különleges, titkos receptúrájú borukkal koccintva ígéretet tesz a lánynak, hogy visszatér hozzá, de Annát egy korábbi vízió nem hagyja nyugodni. (Ez a látomás egy zseniális kis fűszere egyébként a könyvnek, végig fenntartja az olvasói bizonytalanságot, és tényleg olyanok ezek a részek, mint egy ködös álomkép.)
Az évek telnek, Anna családja egyre több kihívással és feladattal szembesül, mind fizikálisan, mind pedig érzelmileg, a lány pedig ott segít, ahol csak tud. De vajon hol van az a határ, aminél már nem tarthatók vissza az évekig visszatartott könnyek? Őrültség-e a várakozás, és meddig van remény? Mit tegyen egy fiatal lány, ha döntenie kell, hogy ő maga milyen irányt választ?
A történelmet úgy eleveníti meg Bauer Barbara a lapokon, hogy szinte a magyar-sváb Sommer família részeként éljük át az újabb megpróbáltatásokat, miközben körülölel minket az a szeretet és összetartozásérzés, ami a sok szomorúság ellenére mélyen összefűzi a szereplőket.
Na de ami a lényeg, hogy ők valójában tényleg a mi felmenőink is lehetnének. Mert minden családnak van egy olyan háborús története, ami csak bizonyos alkalmakkor, vagy még akkor sem kerül elő, és ez teszi igazán élővé a szereplők sorsát is - hogy tükröt tartanak vele nekünk is.
Szívembe költözött ez a regény. Az első pillanattól fogva megfogott, már a címe is, az első oldal után viszont már biztos voltam benne, hogy okkal olvastam - meleg szívvel emlékeztetett az én fekete rózsámra, a dédimre, akit egy betű eltéréssel pontosan így is hívtak.
Ha csak egy háborús időkben játszódó, romantikus könyvet is terveztek idén olvasni (ami ráadásul magyar írónő munkáját dicséri!), az ez legyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése