Aurora Bloom - ASHamed - Megszégyenülve

Aurora Bloom - ASHamed - Megszégyenülve

„[…] tudnod kellene, milyen erős vagy, mert óceánokat sírtál, mégsem fulladtál bele.”

Fülszöveg alapján egy erőteljes pszichológiai hátterű könyvre számítottam, azonban egy olyan lélektani regényt kaptam, melyben a gyermekkori szeretetlenség élménye zsigeri szinten kihat ifjú szereplőnk felnőtt életére.

A Megszégyenülve nem fogja megmutatni, hogy vedd a kezedbe az életed irányítását, vagy hogyan állj talpra a traumák után. Annak ellenére, hogy azoknak ajánlják a könyvet, akik keresztül mentek már hasonlókon, én pont nekik nem tenném, mert meglehetősen nyomasztó és túl intenzív élmény lehet nekik az a légkör, melyet az írónő teremt.

Hogy milyen érzés őszintén szeretni, nagyot csalódni, megnyílni a másik előtt vagy küzdeni a sötét gondolatokkal, az mind egy ködös, szürke felhőn át tárul elénk, azaz úgy, ahogyan a 21 éves srác is megéli. Sosem a maga teljességében, és háttérben a szürke pacával, aki saját kis megjegyzéseivel igyekszik lehúzni, ha véletlenül kicsit is boldogabb a megszokottnál.

A könyv két idősíkja Ashton 14-15 éves, illetve a mostani, 21-22 éves kora. A fiú az egyetemen megismerkedik Rose-zal, aki azt ígéri neki, hogy megtanítja szeretni, és aztán tényleg nem adja fel – töretlenül mellette áll. Mindeközben követhetjük a múlt szálain át, hogy mi vezetett Ash nagyfokú bizalmatlanságához, hogyan zajlott szüleinek válása, és miként törték össze a szívét, mikor az már éppen gyógyulni látszott.

Ami zseniális, az a regény valódisága, ami sokak számára pontosan ezért lehet taszító. Aki ennyire mélyen megtört és nem tudja, hogyan rakja össze magát, annak minden boldog pillanata mögött kérdések állnak: meddig tart még? Ezt most elhihetem? Nem cseszem el? Kell a másiknak ez a szerencsétlen, aki én vagyok? A pillanatokat agyonnyomja a depresszió és a reménytelenség súlya, mert nincs olyan, hogy színtiszta jelenlét, csak az önutálat és a csalódás érzése igazán ismerős.

„[…] jelenléte virágokat ültetett a torkomban, amelyek egytől egyig látványosan kinyílnak, és csokorként pompáznak. Azonban gyönyörűségük ellenére képtelen vagyok levegőt venni.”

Többször eszembe jutott olvasás közben egy kedves régi ismerősöm, aki sajnos nem élte túl ezt a küzdelmet, és ide-oda csapongtak a gondolataim. Hol hiszi el az ember azt, hogy érdemes a jóra legalább annyira, hogy legyen bátorsága szakmai segítséget kérni, és min változtatott volna élete fonalán, hogyha saját elhatározásai mellett Ash is ebbe az irányba megy tovább?

A végén jön egy igazi hidegzuhany és egy bizarr csavar, utóbbi szerintem már nem feltétlenül kellett volna – enélkül is kerek egész a sztori.

Az ASHamed felhívja a figyelmet arra, hogy a mentális betegségekkel küzdő emberek mosolya is ugyanolyannak tűnhet kívülről, mint másoké, és sosem felesleges egy elsőre sutának tűnő kérdés a barátunk felé, mert lehet, hogy a napja, vagy akár az élete múlik rajta.

Imádtam a megfogalmazást és a csodás gondolatokat, rengeteg idézetem lett – mind-mind olyan gondolatok, amikért már érdemes volt kézbe venni a könyvet!♡ Szívesen olvasnék még az írónőtől, tetszett a stílus, szerintem egy kifejezetten erős első könyv lett ez!

Egyetlen konstruktív észrevétel talán inkább a kiadó felé: sok hiba van a könyvben, amit egy esetleges újranyomásnál érdemes lehet újrakorrektúrázni. Nagyon el tudja vinni a fókuszt, ha rendszeresen rossz helyeken vannak vesszők, vagy sok az elgépelés.

Vannak kapcsolatok, amikről egyszerű írni.Változások, amik egyértelműek. Amik ugyanúgy értelmezhetők kívülről, mint ahogy a szándék vezérli őket belülről. És vannak azok, amik szemeket nyitnak fel, amiknek a megélése sokkal nagyobb hatású, mint maga a kapcsolat időtartama. Amikhez nincsen kategória, amiket nem alternatíva felvállalni, mégis történelmet égetnek belénk.

Amikor eljön a búcsú ideje, ezeket a történeteket egészében nyeljük le. Mert nincs dedikált helyük a közösségi média-falon. Léteznek emberek, akik olyan transzformatív erővel bírnak, hogy miután találkozol velük, már nem leszel ugyanaz az ember, mint aki addig voltál. Az identitásodat, az elveidet és viszonyrendszereket kérdőjelezel meg, felnyílik a szemed és hirtelen higanyszerű, a kezeid közül állandóan kifolyó, sötét anyaggá válik a szenvedély, ami éget, de mégsem akarod elengedni. Később visszakúszik, és a takaró mellől melegít, hogy ne fázz. Gondoskodik rólad, de közben maró nyomot hagy. Te mégis ezeket a nyomokat vadászod. Később már érted, hogy miért mentél bele, így hát engeded, hogy részeddé váljon, de most már bölcsen csak távolról figyeled.

Ilyen volt az ember, aki megértette velem, milyen érzés nagybetűs Nőként élni a bőrömben, mert ő maga igazi Férfi volt. Tudtam, hogy nem számít, az egésznek van-e értelme, vagy csak a karakterek örvénylő játéka, amibe véletlenül beleejtettem a szívem megmártózni, de bármi áron is nagyon akartam. Magamba szívni minden egyes szürreális pillanatát, kiélvezni, amíg tart, még ha éjfélkor vissza is változik a varázshintó.

Könnyű elhitetni magaddal, hogy mindent kibírsz. Hogy az érzések majd szépen, a sarokban sorakoznak és várják, mikor bújhatnak elő. Hívhatod nevetségesnek, de az irracionális lángolás nem válogat. Őt nem izgatja, hívják-e, megjelenik. Rajongani egy érzésért mámorító, még úgy is, hogy közben a saját agyad delíriumos állapotban túlél a másik szobában.

Ő azonban nem élte túl. Nem gondolunk arra, hogy azok, akik korábbi életünk egy részében fontosak voltak, mikor mennek el. Talán azért, mert onnantól fogva, hogy belekarcolják magukat a memóriánk pergamenjébe, örökkévalónak hisszük őket. Egyszerűen nem lehet opció, hogy felébredsz, és az, akinek a létezése eddig megkérdőjelezhetetlen volt, már ne legyen.

Aztán megkapsz egy üzenetet, és hosszú percekig próbálja felfogni az agy, amit a szem lát. Nem az első ilyen élmény, és nem is az utolsó, ezt tudod, mégis leáll a rendszer egy röpke pillanatra. Megpróbál újratölteni, de elakad. Mert ő nem halhat csak így meg. Te úgy gondoltad, hogy majd még biztos összefuttok. Baromi kínos lesz, hogy ez hogy lehetséges egyáltalán, vagy vicces, mert milyen kicsi a világ... Vagy majd egyszer biztos írsz neki, hogy mi van vele, bár inkább nem, mert az ennyi idő után furán venné ki magát. Mindegy. Ráér. Éli az életét, te pedig a sajátod. Hát nem ez a lényeg?

A bőröndöm az ajtó előtt áll, és én csókot lehelek az ajkára, miközben alszik, hogy mégse menjek el búcsú nélkül. Utólag tudom meg, hogy félálomban van, és tudja, mi történik. Ez az utolsó alkalom, hogy látom őt.

Legalább elbúcsúztam tőle.

Saját írás, megosztása csak a forrás megjelölésével engedélyezett!

Fotó: Pinterest

Danya Kukafka - Jegyzetek egy kivégzéshez

Danya Kukafka - Jegyzetek egy kivégzéshez

"[…] imádkozott, hogy a különbség jó és rossz között egyszerűen csak törekvés kérdése legyen."

Kellett aludnom egyet, hogy összeszedjem a gondolataim, mert hát na, ez nem egy könnyed, nyári kis romantika. Jártál már úgy, hogy az agyad egyszerűen ignorálta a címkéket, a tartalmat vagy a címet, és azt feltételezted, ez tuti amúgy egy tök laza kis buli lesz? Mert én most így jártam: hogy lehetne egy ilyen szép lila borító mögött egy ennyire fajsúlyos téma?

Elmondom, simán.

Ansel Packer visszaszámol. Rövidesen kivégzik, és ennek a tényét még mindig nem hajlandó elfogadni. Édesanyja, Lavender fiatalon szülte, és egy erőszakos, elhanyagoló kapcsolatba született bele a fiú, ami egész életét megpecsételte.

Már az állami gondozás évei alatt lehetett sejteni, hogy valami nem oké nála, és később ahelyett, hogy a gyerekkori traumáival segítő kezekbe került volna, a dolgok rossz irányt vettek. A belső fájdalma külső ingerekért kiáltott, és maga sem tudta, miért, de ez mások bántalmazásával teljesedett ki.

Ansel aztán rájön, hogy ez igazából nem is ő. Ez egy rossz dolog, de mégsem határozza meg azt, hogy ő kicsoda. Saját elmélet írásába fog, és élete alakulását filozófiai ideologizálással próbálja értelmezni: el lehet-e különíteni, mi rossz és mi a jó, és vajon létezhet-e több párhuzamos univerzum, amiben egy apró döntésnek köszönhetően teljesen más életet élhetnénk? (Helló pillangóhatás.)

Ansel börtönpillanatai mellett sok szereplőt is megismerünk, akik egyébként szintén meglehetősen nagy szerepet kapnak.

Többek között Saffyt, akit a gyilkos gyerekkora óta ismer, és aki közben nyomozó lett - küldetése, hogy Ansel bűnösségét valamilyen módon bebizonyítsa. Ugyan azt tudjuk, hogy a férfi már börtönben van, azt a végén tudjuk csak meg, hogyan került végül be, miközben Saffy személyiségfejlődésének is tanúi lehetünk.

Lavender sorsának részleteit is követjük, akit időskoráig maró bűntudat gyötör, hogy életét saját utakon járja. Anya-e az, aki elhagyja a gyermekét, mert úgy gondolja, azzal teszi neki a legjobbat?

A nővérként dolgozó Jenny kiskora óta különös kapcsolatot ápol ikertestvérével, Hazellel. A sok hasonlóság mellett az irigység, és a hatalmi harcok is meghatározhatnak egy ilyen kötődést. Végigkíséri a kapcsolatukat a kérdés, hogy honnantól lesz igazán önmaga az, akit mindig máshoz hasonlítanak, és hol van az a pont, ahol meg kell tanulni elválni és a külön életet élni. Ansel az ő életüknek is részévé válik, a cselekmény pedig lassan bontakozik ki az összes többi mellékszereplőével együtt.

A halálbüntetés kérdésén, a gyerekkori traumák utóhatásain és döntéseink súlyosságán van a fókusz Kukafka regényében, mely egy meglehetősen ellenszenves, érezni képtelen karakteren át ismerteti velünk, milyen szintű pusztításra képes egy-egy félresiklott emberélet.

Tierney Page - A másik fivér

💖🎸Tierney Page - A másik fivér (London Hearts — Londoni szerelmesek 1.)🎸💖

April évek óta él együtt vőlegényével, akivel azt tervezik, hamarosan összeházasodnak. Lucas lehet az a férfi, akivel megélhet egy olyan mélységű szerelmet, aminek a szülei között is szemtanúja volt kiskorában. Ők igazán tudták, milyen tiszta szívből szeretni, és hát mi másra vágyhat egy nő, ha nem erre?

Az együtt töltött idő során April nagyon megkedvelte leendő anyósát és apósát, főleg anyósjelöltje került hozzá közel. Lucas és öccse azonban ég és föld, szinte alig állnak szóba egymással, aminek valódi hátterét homály fedi. Az eljegyzési bulijukon jelen van ő, James is, a testvérénél sokkal kevésbé szofisztikált megjelenésű, cserébe irtó dögös, még egy helyi rockzenekarban is zenélő eyecandy.

A vagány külső mögött – ugyan elsőre nem így tűnhet – egy törődő, figyelmes férfi lakozik, aki egész eddig élte világát – gitározott, csajozott, és filozófia könyveit lapozgatta. Egy zenekari próba miatt késve érkezik a buliba, de még ennek ellenére is feltűnik neki bátyja furcsa viselkedése.

Aprilék kapcsolata a rendezvény után váratlan fordulatot vesz – kiderül, hogy Lucas csak egyik oldalát mutatta a megannyi közül, és minden, ami igaznak tűnt, pillanatok alatt kérdőjeleződik meg társában. A lány rájön, hogy eddig felépített világának alapja egy ingoványos lápvidék, a közben felbukkanó James személyében viszont egyre közelebb kerül saját magához is, ami fontos döntéshelyzetek elé állítja.

Nagyon jókat nevettem April két barátnőjén, Annán és Gemmán (baromi humoros a regény!), színt vittek az egyébként hol érzelmes, hol izgalmas események közé. Bár itt mindenki közel harmincas korosztály, a szereplők életstílusa miatt fiatalabbnak gondolnám őket, ami amúgy érdekes módon szerintem inkább üdítő elem volt. Kicsit visszahozta a Szex és New York hangulatát, amikor a barátoknak még volt ideje együtt meginni egy kávét, vagy átmenni egymáshoz egy mindent kibeszélős délutánra/estére.

Mindent összevetve, örömmel olvasom majd a folytatást is, ami April barátnőiről szól. A másik fivér kikapcsolós, szexi, szókimondó olvasmány, és ha bírod a tetovált, magas zenész pasikat, akik nem viselik el, hogy a kiszemeltjükkel méltatlanul bánjanak, repülj rá! 

(Ja, és ez egy csodaszép élfestett kiadás, szuperül passzol gyűjteménybe is:))

Jess Lourey - A kőfejtő árnyai

Jess Lourey - A kőfejtő árnyai

Az utóbbi idők egyik legnehezebb témájú olvasmányát tudhatom magam mögött.

1977-ben Pantown egy csendes kisváros Minnesotában, ahol a helyi tinik egy meglehetősen zárt közösséget alkotnak. Kevés kikapcsolódási lehetőségük van, így leggyakrabban a város alatt húzódó alagútrendszerben, vagy az egyik közeli kőfejtőben ütik el idejüket.

A tizenöt éves Heather, és barátnője Brenda az egyik ilyen alagutas játékuk alatt olyat látnak, amit nem lenne szabad, és ami után borzalmak sorozata kezdődik el. Szép lassan kiderül, senkiben sem lehet megbízni, mindenki gyanús, és az eddig békés környék hirtelen minden ízében fenyegetővé válik. 

Eltűnik két lány, a rendőrség viszont nem veszi elég komolyan az ügyet. Mintha a lányoknak nem lenne hangja — ez valami, ami már évtizedek óta kimondatlanul lóg a levegőben, de most nyer igazán értelmet. A vasárnapi miséken szorgosan ott van, aki számít, ám egyezményesen a felszín alatt kell tartani a bűnt és a titkokat, mert akkor olyan, mintha a rossz meg sem történt volna.

Heather úgy dönt, kezébe veszi az irányítást és nyomozni kezd, és nem hagyja, hogy elnyelje a sötétség.

Lourey regénye azért is nagyon nyomasztó, mert hihetetlenül hétköznapi, közben pedig borzalmasan félelmetes ahogyan rávilágít, hogy a gonoszság, a bántalmazás és a korrupció hogyan tud begyűrűzni a legártatlanabb helyekre is. Főszereplőnk karaktere megmutatja, milyen, amikor egy családban a gyerekre hárulnak a szülői feladatok, és lavíroznia kell aközött, hogy túléljen, és hogy valahogyan összetartsa a családot. Emellett pedig ott a saját élete, melyben próbálja megtalálni saját társaságát, hobbiját, egy elfogadó közösséget. Nem segít ebben neki, hogy a városban új arc bukkan fel, aki úgy fest, szétrobbantja az addig összetartó haveri csapatot.

Erősen triggerelő lehet a könyv annak, aki maga is átesett bántalmazáson, vagy traumatikus gyerekkora volt. Ajánlom viszont, hogyha egy erős mondandójú, izgalmas krimit, thrillert keresel, ami után megkérdőjelezed a rendszerbe vetett hited.

(Ami pedig az egészet még közelibbé és szorongatóbbá teszi, hogy mindez megtörtént események alapján íródott.)

Értékelés: ⭐⭐⭐⭐⭐

Sissel-Jo Gazan - Egyetlen cseppben

Sissel-Jo Gazan - Egyetlen cseppben🔍🧪

Én ehhez hasonlót még nem olvastam!

Ez nem is egy regény, hanem egy 400 oldalba zárt kisebb sorozat - legalábbis így éreztem olvasás közben.

Mia koreai származású lány, akit Dániában fogadtak örökbe szülei. Még csak 17 éves, amikor anyja egy esti séta után nem tér vissza otthonukba.

Azt hinnéd, egy szokványos nyomozós sztorit tartasz a kezedben, de a cselekmény tovább épül, és ahelyett, hogy egy nyomon haladnánk tovább, kapunk még egy sor megoldatlan rejtélyt. Telnek az évek, és a dán környék további kétes bűnügyei is képbe kerülnek.

Közel húsz évnyi cselekmény tárul elénk, s közben Mia felnőttként az igazságszolgáltatás oldalán küzd azért, hogy a gonosz elnyerje méltó büntetését. Csakhogy nem tudjuk, ki a gonosz. A gyanú éveken át szivárog és csendesen mérgezi az emberek elméjét - végig ott ül a sorok között az a nyomasztó érzés, hogy nem hogy nem kerültünk közelebb a megoldáshoz, és bármelyik percben történhet valami még rosszabb. Általában aztán történik is.

Sissel-Jo Gazan könyve valahol családregény, de közben mégsem. Sosem kapunk békés összetartozás-élményt, és szereplőink hiába keresnek feloldozást, a legbelső nyugalmat csak az adhatja, ha a saját kérdéseikre elég elfogadható válaszokat kapnak.

Az Egyetlen cseppben erőteljesen érinti a beilleszkedés, és a külföldi örökbefogadás témáját, és ezt nem a mézes-mázos oldalról teszi. Rálátást kapunk arra, hogy ez, az egyébként azt gondolnánk, szigorúan ellenőrzött folyamat, sem mindig fekete vagy fehér, és nem tudhatjuk, mi motiválja az ezen a területen elhivatottakat saját küldetésükben. 

Ez egy nagyon sűrű, nagyon tömény, de mégis jól olvasható regény, ami a valóságot tárja elénk, nem a mindig jó ötletnek tűnő habos-babos happy endet. A történet egyrészről teljes, de függővéges, és bőven hagyott az írónő anyagot a második részre, amit annak ellenére, hogy nem ez volt életem legszívderítőbb olvasmánya, mégis kíváncsian várok.

Kristen Perrin - Így leplezd le a saját gyilkosodat

Kristen Perrin - Így leplezd le a saját gyilkosodat🐦‍⬛👸🏻

Ez naaaagyon jó volt!😍 Már hiányoltam, hogy úgy igazán megfogjon egy könyv, és itt újra ezt éreztem.

Annie Adams kezdő krimiíró, aki egy szép napon levelet kap, melyben meghívják nagynénjéhez Castle Knollba. Már a levél alapján sejthető, hogy a különc nagynéni leendő hagyatékáról szeretne tárgyalni vele, ami különös, mivel sosem ismerték egymást. Ennek ellenére a lány elutazik az elkerülhetetlennek tűnő találkozóra.

Frances, aki 1965-ben 17 éves, jóslatot kap: meg fogják gyilkolni. Ha ez nem volna elég, a jósnő szimbólumokkal terhelt mondatokkal engedi útjára, melyek hosszú ideig kísértik, és meghatározzák hátralévő életét.

Annie-t már nagynénje birtokára érkezésekor kaotikus, és baljós hangulat fogadja, de ha ez nem volna elég, Francest aznap valaki meggyilkolja.

A nyomozás szövevényesebb, mint hinnénk, és a kérdés már nem csak az, hogy ki lehet a gyilkos, hanem hogy mit tud még meg a család a rejtélyes idős hölgy múltjáról, és egymásról.

Úgy kerek ez a krimi, hogy közben az olvasó is bevonódva érezheti magát. Mindenki gyanús kicsit.

Ami kiváltképp tetszett, hogy a megismert karakterek tényleg igazi egyéniségek - Saxon, a gyerekkora óta különc férfi, aztán a vintage stílus képviselője, és egyben a ház alkalmazottja, Beth, a titokzatos arisztokrata, Ford, vagy akár Frances kertésze, Archie.

Úgy fest, hogy a falu több titkot őrzött az évtizedek során, mint amennyit elbírt volna, és az "egyszer úgyis minden kiderül" ideje elérkezett. Annie számára pedig mi lehetne hitelesebb, mint élő, valós történetből ihletet meríteni saját krimijéhez.🙃

Fontos, hogy a történet nem függővéges, viszont jön folytatása, ami jó hír! Bízom benne, hogy az is legalább ennyire tetszeni fog.