2025. március 5., szerda

Rebecca Yarros - Negyedik szárny

 Rebecca Yarros - Negyedik szárny

Vigyázat, esetleges spoiler veszély!

📝"Már egyetlen, kétségbeesett nemzedék is elegendő ahhoz, hogy megváltoztassa a történelem menetét - ahogyan ahhoz is, hogy eltörölje azt. [...] Egy nemzedék elegendő, hogy megváltoztassa a szöveget. Aztán egy nemzedék úgy dönt, hogy ezt az új szöveget fogja tanítani. És mire a következő nemzedék felnő, a hazugságból történelem lesz."📝
Ezt az idézetet vitatnám meg talán a legszívesebben abból az elsőre soknak tűnő 800 oldalból, amiről senki ne gondolja, hogy nem kebelezhető be őrületes tempóval!
Az ACOTAR sorozat befejeztével vágytam valamire a zsáneren belül, de mindig kicsit tartok attól, hogy mi van, ha nem hozza a várt szintet a következő olvasmány, főleg, ha az azt megelőző magasra tette a lécet. A Negyedik szárny mintha családtagja lenne az említett könyvsorozatnak. Ugyan nem tündérekről szól, mégis nagyon hasonló élmény volt számomra a maga egyediségével együtt. Kitartás, akaraterő, küzdés, románc és erotika, melyekhez a keretet a lovasok kegyetlen akadémiája adta. Már az elején érezhető a feszültség, hiszen a megpróbáltatások az első, bekerüléshez kapcsolódó feladattal kezdődnek, s sokak számára már ott véget is érnek.
Violet törékeny, saját álmait kergető fiatal, azonban tábornok anyja parancsára nem írnok, hanem lovas kell, hogy legyen az anyai és testvéri irányt követve, és ehhez képes is lesz felnőni.
Xaden Riorson a suli legdögösebb pasija, akit nemcsak vonzó külseje, hanem súlyos múltja miatt is nagy ívben kerülni kellene, azonban a sors keze és a sárkányokkal való kapcsolódás közbeszól. Xaden és Violet között pedig izzik a levegő, ami ennek betartásán egyáltalán nem könnyít.
Dain nekem az elejétől fogva rettenet irritáló jelenség volt - akkora gázláng, hogy csoda, hogy fel nem gyulladt ő maga😄-, de büszke voltam Violetre, amiért kiállt magáért végig és óriási személyiségfejlődésen ment keresztül, kizárva azt a hangot, ami megpróbálta letéríteni a saját útjáról.
A sárkányok nagyon közel kerültek a szívemhez - hatalmas ötlet a csendes kommunikálás, amit biztosra veszem, hogy egy megfilmesített verzió sem tudna ilyen hitelesen visszaadni. Andarna hipercuki, Tairn pedig igazi törődő anyuka típus Violet mellett, nagyon izgultam értük végig.
Jó látni, hogy nem kizárólag nők érdeklődnek a fantasy műfaj iránt, mert még ha sokszor eltúlzottnak is tűnhet néhány jelenet, vagy nem igazán szokványos, ha megpróbáljuk elhelyezni egy valós szituációban, tök jó dolognak tartom, hogy a férfi szereplők viselkedésébe beleszövi az írónő az érzékenységet és a romantikusabb, törődő viszonyulást. Lehetnek kegyetlen, "rohadék" pasik, mégis ott van bennük az első pillanattól a féltés, a gondoskodás és a sérülékenység. Őket nem megváltoztatni kell, mert maguk ismerik be, hogy érezni talán nem is annyira ciki és megéri kitartani, küzdeni a vágyott nőért.
No és hát a szexjelenet meg valami olyasmi, ami azt hiszem, még az Alkonyat ágyszétkapós, katasztrofálisan bárgyú megfilmesítésének lelkemen hagyott sebeit is gyógyította. Így kell kinéznie egy kontrollálatlan, vad, elemi egyesülésnek. Ez, a zseniálisan felépített történet mellett szintén 10/10 volt.
Alig várom, hogy folytassam Violeték izgalmas, sokat ígérő kalandjait!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Elsie Silver - Flawless; Hibátlan (Chestnut Springs 1.)

Elsie Silver - Flawless; Hibátlan (Chestnut Springs 1.) Még, hogy nem vagyok előítéletes! Ugyan a leírás kapásból megfogott és kíváncsivá t...