Bibók Bea - Ellopott gyermekkor

Bibók Bea - Ellopott gyermekkor

"Az önszeretettel megüzenjük a világnak, hogy értékesnek érezzük magunkat, és válaszként a világ is így viszonyul majd hozzánk."

Úgy nőttél fel, hogy a szüleid rendelkezésére kellett állnod érzelmileg vagy fizikálisan? Hogy a korodhoz képest sokkal nagyobb jelentőségű feladatokat bíztak rád? Ha visszagondolsz a gyerekkorodra, önfeledt, kortársaival játszó gyereket látsz, vagy a szülei igényeihez folyamatosan alkalmazkodó, gondterhelt gyereket? Hogyha ezekre a kérdésekre igenleges a válaszod, nagy eséllyel te is parentifikált felnőtt vagy, ezesetben pedig jó szívvel ajánlom neked Bibók Bea könyvét.

Egy jól összerakott, igényes írás a fent említett jelenségről, ami átitatja a felnőttkort, és olyan alapvető területeken hagy káros lenyomatot, mint a párkapcsolat, az önértékelés, vagy a családdal való felnőtt kötődést lehetetleníti el.

Szuper gondolatébresztő, ha ebben eddig bizonytalan voltál, és egy igazán értékes, magadba fektetett út kezdő lépése, ahol rájöhetsz arra, hogy valami nem stimmel.

Volt pár általánosítás a könyvben, de később rájöttem, hogy a maguk módján helytállók ezek a megállapítások. Például sokszor hivatkozik az írónő a parentifikált félre mint kapcsolatfüggő, vagy túlgondoskodó konyhatündér. Ezeknél a helyzeteknél át kellett gondolnom, nekem mi a saját példám, mivel rám egyik sem jellemző. A történetek inkább párkapcsolati dinamikákat mutattak be, nem pedig olyan helyzeteket, ahol a parentifikált személy egyedülálló és így küzd meg a nehézségekkel.

Párszor megfogalmazódott bennem, hogy ha laikus lennék, lehet, hogy elvesztem volna a fogalmak között, de tagadhatatlan, hogy nagyon hasznos és gondolatébresztő a téma, és talán éppen ez is a cél - nem azonnal megérteni mindent, hanem felkeresni egy szakembert , aki segít ebben.

Jópár részt kiírtam, szóval igazán nem véletlen, hogy pont most nem volt nálam a másik könyvem, és végül egy nap alatt befejeztem ezt úgy, hogy még a felénél sem tartottam előző nap.

Ez a mondat: "feltétel nélkül csakis a gyerekeket szeretjük" bár volt kontextus, szerintem félrevezető lehet egy olyan embernek, aki abban hisz, hogy a kapcsolat alapja a folyamatos megfelelés a másiknak oda-vissza, ami tapasztalataim szerint a parentifikáltaknál (főleg nárcisztikus szülő mellett) nem ritka jelenség. Ezt leszámítva igazán jó volt látni, hogy kaptunk személyes példákat is - mindig fontos, hogy a szakember/író elérhető legyen, és hogy megmutassa, ő is hibázhat, mert ettől válik hitelessé.

Jó ötlet volt zárásként az a pár gyakorlat és rövidebb kitekintő gondolat, az utolsó két oldal pedig csodásan és kifejezetten szemléletesen összefoglalta, mit is ad a magunkba fektetett idő - egy szabad életet.