Deborah Harkness - Az éjszaka árnyai (Mindenszentek 2.)

Deborah Harkness - Az éjszaka árnyai (Mindenszentek 2.)

A Boszorkányok elveszett könyve (I.) óta ebben a trilógiában élem alternatív kis életemet- tökéletes kikapcsolódást ad a hétköznapokból.

A második rész eseményekben nem szűkölködik. Diana és Matthew története az első könyv végével folytatódik, visszatérnek ugyanis 1591-be, ahol Matthew Régi lak-jából indítják kalandos, múltban töltött idejüket.

Diana nemcsak elsajátítja egy igazi boszorkány varázslatait, hanem megtudja azt is, valójában mekkora és milyen tudással rendelkezik, hogyan tud a 16. századi alkímia segítségével kapcsolódni önmagához és az Ashmole 782-höz (ami egyébként valójában is egy létező, ám eltűntként nyilvántartott anyag!), Matthew pedig egyre inkább képessé válik arra, hogy megváljon hosszú idők óta hordozott titkaitól, érzelmi szinten lehúzó béklyóitól.

Imádtam a sokszor szívszorító fordulatokat, és a korhű, igazán részletes ábrázolást. Az írónő elképesztő háttérmunkája és régész hivatása hű lenyomat ezen a trilógián. Olyan részleteket megemlíteni, mint a királynő rövidlátása, vagy a kornak megfelelő helyrajzi precizitás, a ruhák részletgazdagsága mind-mind jelentéktelennek tűnhetnek, ám hozzáadnak az olvasási élményhez a korszak ismert alakjainak (Shakespeare, Marlowe) bevonását nem is említve. A második kötet mutatja meg igazán jól, egy-egy, már korábban elejtett gondolatnak miért lesz jelentősége a későbbiekben. Nagyon élveztem az olvasást, és ha néha pont elérkeztem volna arra a pontra, hogy kicsit hiányzik a Diana-Matthew páros kapcsolatára kitérő romantikus-megnyílósabb rész, biztosan éppen akkor jött egy erre vonatkozó, vagy ezt magyarázó blokk, így nem maradt hiányérzetem, mert oka volt annak, hogy másra került a fókusz.

Itt is igaz az, amit már előzőleg megfogalmaztam, hogy a műfaj ellenére olyan szinten sikerült beilleszkednem a történetbe, hogy minden kérdés nélkül elhinnék belőle bármit, függetlenül attól, a jelen világunkban mennyi a realitása. Én azt gondolom, hogy ilyen egy igazán jó könyv!

Végezetül pedig egy idézet, ami úgy érzem, még kontextusból kiragadva is elgondolkodtató:

"Egy fikarcnyi megbánást sem érzett amiatt, hogy megváltoztatta a múltat, s ezzel a jövőt is. [...] Az emberek emlékezete rövid, a történelem pedig kegyetlen. Így működik a világ."

Lássuk, mit tartogat a harmadik rész!